Szarvas István | A New York Kávéház 120 éves

Kultúra, művészet

A New York Kávéház 120 éves

Hatalmas érdeklődés kísérte azt a sajtótájékoztatót, amely Budapesten, a 120 éves születésnapját ünneplő New York Kávéház programját ismertette.

Engelbrech Kinga, a szálloda igazgatója elmondta: a New York-palota épületét 1894. október 23-án adták át, így ebben az évben a kulturális tér minden programját meghatározza a jubileumi év. Az évfordulóhoz kötődik egyebek mellett a hagyományos irodalmi pályázat témája, a New York Művész Páholy kéthetente megrendezett irodalmi előadásai, de a gasztronómiában és a vendéglátásban is szerepet kap a születésnap. Felidézte, hogy az egykori New York kávéház törzsközönségét a magyar irodalmi és kulturális élet legnagyobbjai alkották, a Nyugat szerzői mellett itt volt otthon a Pesti napló és számos folyóirat szerkesztősége, de több kritikus, színművész és képzőművész is itt töltötte napjai jelentős részét.

Ezt a hagyományt kívánják feléleszteni olyan kulturális programok szervezésével, amilyen a New York Művész Páholy is, amelynek kéthetente megrendezett tematikus, összművészeti programsorozatában tavaly 16 estet tartottak, több mint 80 művész közreműködésével. Ebben az évben a programok nagy része a jubileum köré szerveződik, január 27-én például Milyenek a magyarok? címmel a hagyomány és megújulás témakörét boncolgatja Lackfi János költő, Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsa divattervezők, Böszörményi Nagy Gergely kommunikációs szakember, Dresch Mihály szaxofonművész, Lukács Miklós cimbalomművész, és Saly Noémi történész. A kulturális estek háziasszonya Juhász Anna irodalmi szervező.

A sorozat estjein megemlékeznek Márai Sándor halálának 25. évfordulójáról, nőnapon a híres alkotónőkről, de szentelnek alkalmat a pszichológia és a művészet kapcsolatának, májusban pedig művész házaspárok lesznek Juhász Anna vendégei a pódiumon.

2011 óta irodalmi pályázatot is hirdet a kávéház, amelyre ebbe az évben a 120 éves kávéház múltjához és jelenéhez kapcsolódó írásokat várnak.

A szintén 2011-ben indult bárzongorista-verseny is a régi idők hagyományait kívánja feleleveníteni – emelte ki Engelbrecht Kinga, hozzátéve, hogy a napokban megkezdődött idei megmérettetésen kilenc zongorista méri össze tudását a Nyári Károly, Szentpéteri Csilla és Esze Jenő zongoristákból álló zsűri előtt. A május 9-i döntőig három alkalommal hallgathatja meg a versenyzőket a közönség.

Szentpéteri Csilla szuggesztív előadásban beszámolt a kávéház múltjáról. Megtudtuk ,hogy régi pincérek segítették a törzsvendégeket, nem az számított, hogy ki mennyit fogyasztott. A kávéházban kipucolták a cipőket , kivasalták az ingeket, még meg is borotválkozhattak a vendégek.

Az évforduló a gasztronómiában is megmutatkozik: először rendeznek nemzetközi gasztronómiai konferenciát, és a világ legíresebb cukrászdái készítenek majd süteménykülönlegességeket a híres budapesti kávéház tiszteletére.
A jubileumi év programjait az október 23-i New York bál koronázza meg.

A New York Biztosító Társaság budapesti székháza Hauszmann Alajos tervei alapján készült el 1894-ben. A palotát 1990-ben zárták be, majd 2001-ben kezdte el az épület rekonstrukcióját az új tulajdonos, a Boscolo-csoport. A palota Maurizio Papiri és Tihanyi D. Ádám tervei alapján nyerte vissza régi fényét. A felújított épület csaknem ötéves rekonstrukció után 2006-ban nyitott ki újra. 2007-ben elnyerte a Budapesti Építészeti Nívódíjat, 2013-ban pedig az év szállodája címet, valamint egy nemzetközi szavazáson a világ legszebb kávéházának járó elismerést is.

Jelen sorok írója félévszázaddal először járt itt főiskolás korában. Keresztapja hozta ide és meghívta egy kávéra. Húsz évvel ezelőtt a Szervezők Klubja titkáraként minden hónapban itt volt mivel itt tartották összejövetelüket.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A New York Kávéház 120 éves”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés