Szarvas István | Konferencia az üzleti technológiai szellemi megújulásról

Napi aktuál

Konferencia az üzleti technológiai szellemi megújulásról

A Világgazdaság gazdasági napilap által szervezett konferenciák a gazdasági élet jelentős eseményei. Nem volt ez máshogy 2014 február 25-én sem, a Budapesten, a patinás Danubius Hotel Gellért Tea termében megrendezett innovációval foglalkozó rendezvényen.

A konferencia hét előadásán és két panelbeszélgetésén, amelyet Kocsi Ilona, a Manager Magazin főszerkesztője moderált kitűnően, tizennégy innovációval foglalkozó szakember vett részt.

Professzor Szabó Gábor akadémikus, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke előadásában elmondta, hogy Magyarországon az innováció kettős képet mutat. Miközben a nagyvállalatok – jellemzően az országban jelenlévő külföldi cégek – szektoruknak megfelelő mértékű innovációs aktivitást mutatnak, addig a hazai kis- és középvállalkozói szektor innovációs intenzitása még a hasonló adottságú országokkal összehasonlítva is igen alacsony. Ahhoz, hogy hazánkban fenntartható gazdasági fejlődés jöjjön létre, ezen mindenképpen segíteni kell. E téren számos probléma azonosítható, melyek közül véleményem szerint a legfontosabb az, hogy a hazai fogalmi rendszer nem képes megfelelően kezelni a fejlesztés fogalmát, így a K+F támogatási rendszerből éppen azok a tevékenységek esnek ki, amelyek egy KKV-tól elvárhatóak.

Professzor Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára arról szólt, hogy Magyarország még ezen a héten benyújtja a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodást az Európai Bizottságnak. A pályázatok várhatóan az év második felében jelennek meg. A partnerségi megállapodás értelmében a hétéves uniós költségvetési periódusban kutatás-fejlesztésre és innovációra a tervek szerint valamivel több mint 800 milliárd forint juthat.

A kormány fontos célkitűzése, hogy az évtized végére 1,8 százalékos legyen a GDP-arányos kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordítás, és hogy ezek segítségével a nagyobb hozzáadott értéket előállító ipari termelés bővüljön Magyarországon.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Konferencia az üzleti technológiai szellemi megújulásról”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés