Ünnepek tájékán a szokásosnál is nagyobb mértékben szaporodnak körülöttem a könyvek. Barátok, szerzőtársak küldik el legfrissebb munkáikat részben a meglepetés-, az örömszerzés, részben egy objektív értékelés reményében. Hiába próbálom győzködni őket afelől, hogy – gyarló emberek lévén – valamennyi vélemény, kritika eleve szubjektív. Azzal vágnak vissza, hogy bennem az irodalom iránti tisztelet erősebb minden baráti elfogultságnál. Ha így gondolják, lelkük rajta!
Idén is szép számmal akadt olvasnivalóm, ezért az ünnepi készülődés, bevásárlás, házkörüli lóti-futi közepette igyekeztem elcsípni egy-egy órácskát szellemi feltöltődésre. Utóvégre nem csak bejglivel, sült pulykával él az ember!
Akadt a könyvek között ilyen is, olyan is. Nem volt nehéz találomra kiválasztanom kettőt, „boncolás” céljából.
Több szempontból is kellemes benyomást keltett bennem a fiatal völgységi költők első antológiája, amely „A táj elalszik” címmel látott napvilágot. A „névjegy” ellentmond a tartalomnak, ugyanis az ifjú (középiskolás) szerzők írásai között tallózgatva csöppet sem lettem álmos, éppen ellenkezőleg!
A könyv alapértékei: egy profiljából eredően eleve reál-irányultságú intézmény (a Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézménye) vállalkozott arra, hogy „felfedezze”, csapattá szervezze a völgységi főváros, Bonyhád több iskolájában (a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban és a TISZK Jókai Mór Szakképző Iskolai Tagintézményében) tanuló, amatőr tollforgatókat, vállalva a „könyvcsinálás” minden Canossáját, ide értve a nem túl felemelő, és főképpen nem mindig sikeres pénzért való kalapolást is. A másik érték: lám, sokat csepült fiataljaink között szép számmal akadnak, akik szabad idejük egy részét hasznos, pátosz nélkül mondhatjuk, nemes tevékenységre fordítják.
Az ellendrukkerek persze rögtön kontráznak: tini-korban a versírás inkább könnyű lefolyású, átmeneti betegség, semmint a kibontakozó tehetség jele. A nagy érzelmi lobogás következtében támadt gőz levezetésére szolgál, amely ily módon kiszabadul, ártalmatlanná válik.
Felesleges lenne vitatkoznom az efféle műértő véleményekkel. Annyiban talán igazuk is van, hogy az antológia szerzői közül nagy valószínűséggel csak igen kevesen válnak idővel – tehetségük mellé kemény tanulást, kitartást is hadrendbe állítva – profi irodalmárokká. Egy dologra azonban érdemes odafigyelnünk: a többiek számára sem lesz haszontalan időpocsékolás az irodalom területén tett hosszabb-rövidebb kirándulás. Hány fiatal jár zeneiskolába, és közülük is csupán kevesen lesznek felnőtt korukra hivatásos előadóművészek. De ellentétben rideg hétköznapokban hányódó, érdesedő társaikkal, mindannyian gazdagodnak tudásban, lelkiekben.
A kötet alkotói kivétel nélkül mondandójuk világos, érthető leképezésére törekednek. Többségük a hagyományos formák közt, azok alkalmankénti tágításával keresi a gondolataihoz leginkább illő öltözéket, mások viszont a szabadabb lehetőségekkel kacérkodnak. Az opusok nagyobb hányada a fogalom alapértelme szerint vers, de akad köztük néhány, amely többé-kevésbé már a költemény kritériumának is megfelel. Örvendetes, hogy a szerzők egyike-másika túllépi a korosztályára (és sajnos, napjaink felnőtt költőire is egyre inkább) jellemző „én-költészet” határait, helyette aktuális közéleti problémákból meríti témáját. A kötetben található néhány prózai munka (mese, novella) is megfelelő stílusérzékről, fantáziagazdagságról tanúskodik. A modern és egyben ízléses illusztrációk szintén az említett középiskolák diákjainak alkotásai. Ha a tiszteletreméltó kezdeményezésnek lesz folytatása (reméljük!), a jövőben kissé több figyelmet kellene fordítani a szelektálásra; a kezdeti kedvteremtést követően a minőségi kritériumok kerüljenek túlsúlyba!
*
Aki olvasta néhány kortárs költőnőnk harsányan nőieskedő írásait, kellemesen csalódik, amikor belelapoz Ágoston Piroska „Csarnokvíz helyett higany – Mercurio invece dell’umore vitreo” c. kétnyelvű kötetébe. A fiatal alkotó ugyanis nem tartozik a polgárpukkasztó szüfrazsett-utódok üdvhadseregébe. Nem vagdalkozik felesleges és nevetséges téveszmékért. Nem a feminissima, hanem a nőnek született ember egyszerű természetességével osztja meg velünk érzéseit, gondolatait, beleértve a legintimebbeket is, amelyekről mások vagy hallgatnak, vagy petárdás csinnadrattát csapnak körülötte.
Írásaiban a fiatalos frissesség, egyenes szókimondás érett gondolkodásmóddal, komoly tapasztalati háttérrel, öröklött és szerzett intelligenciával, szakmai tudással társul. (E véleményemet a kötet neves itáliai műfordítói is megerősítik.) Verseit korszerű, de minden öncélú extravaganciát mellőző formában írja. Képi látás- és megformálás-módja egyéni, mentes az ifjú alkotókra gyakorta jellemző, másoktól átvett sémáktól, „árnyékábrázolásoktól”. Nyelvi kultúrája – a korábban említett okokból – figyelemreméltó, stílusa világos. Opusai a szerényebb előképzettségű, verskedvelő olvasók számára is érthetőek, ezért méltán várjuk az elsőkötetes költő további munkáit.
A könyv tartalmi erényeit némileg mérsékli a küllem néhány kifogásolható jellemvonása: a címlap túlságosan komor, a borító hátlapján lévő hibák tömege pedig a kiadó csekélyke figyelmessége révén kiküszöbölhető lett volna. (Ad Librum Kft. – 2008.)
E két kötet bemutatásával korántsem merült ki friss olvasmányélményeim tarsolya. További újdonságokról talán egy másik alkalommal osztom meg gondolataimat Kedves Olvasóimmal.
Hozzászólások