1. Jövendölés
Nagyapám hajdanán a szőlőtőkék között hajladozva így kommentálta az az évi első kakukkszót:
– Mári, megszólalt a kakukk. Figyeld, hány évet kapok még tőle!
Ómami, aki valamelyest hitt az efféle dolgokban, feszülten fülelt. A madár ismét hallatta hangját, de mindössze háromszor. Nagyanyám kétségbe esett:
– Jaj, Józsi, kellett neked már megint bolondoznod! Most megcsináltad a bajt!
– Hát… ez tényleg baj, mert Isten mentsen meg még harminc évtől!
– Hogyhogy harminc? A kakukk csak hármat szólt!
– Persze, hogy hármat! – hunyorított rám hamiskásan nagyapó. – Merthogy a nullát nem tudja kakukkolni!
A harmadik tavaszon ópapa ágynak esett, s mire a szőlőben cirmosodni kezdtek kedvenc barackjai, elkísértük utolsó útjára. A kakukk olyankor már hallgat.
2. A kiválasztott
Nézem a műsort. Sasszemmel, egy mindenes vizsla kifinomult szimatával: hol sikerül lelepleznem a trükköt, a szemfényvesztést, a csúsztatást.
A tv tetejére kést és villát tettem. Kanál éppen nem volt kéznél. A médium jön-megy, tesz-vesz, át szellem ültében (álltában) koncentrál. Az ügyeletes sztár rutinosan, mesterkélt álmélkodás mögé rejtett fanyar mosollyal asszisztál. Ilyen gázsiért? Naná!
A háttérben Uri hirtelen gellert kap a leendő utód bakijától, pedig már az is misztikus csoda, hogy valakinek egyszerre két balkeze legyen.
A Mester óvatlan szürreakciója következtében késem és villám aktivizálódik; a lényemből átörökített, elegáns mozdulatokkal jóízűen fogyasztani kezdik méregdrága plazmatévémet. Mire magamhoz térek, az asztalkát borító brüsszeli csipkét szalvétának használva már be is fejezték kulináris szeánszukat.
Felháborító! Kártérítést követelek! Tisztelt Bíróság…!!!
Istenem, néha de jól esik az ébredés! Az sem zavar, hogy alig múlt éjfél.
3. Etikalecke
Nemrég szem- és fültanúja voltam, amint két – az affért megelőzően csinos, mondhatni bájos, kultúrált kinézetű – tízes évei derekán járó „hölgy” hirtelen egybegyűlt, népes közönség előtt a szó szoros értelmében megtépte egymást. Az ok:
– Te rohadt ribanc, lenyúltad a pasimat!
– Tudod, mikor volt a tiéd, te agybajos liba!
Néhai osztályfőnököm intelme jutott eszembe, aki nekünk, akkor tizenhat éves „gimnazista uraknak” így fogalmazta meg az úriemberség egyik alapszabályát:
1. Ha megkaptad az áhított nőt, légy boldog és elégedett!
2. Ha legalább annyi örömet szereztél neki, mint magadnak, légy büszke!
3. Ha a kívülállók közül valaki megsejtett valamit, és kíváncsiskodik, légy néma, tégy úgy, mint aki nem érti, miről van szó! Az öröm megkeseredik, ha egy harmadik, netán negyedik személyt megbántunk, megalázunk általa.
Napjainkra valóban elavultak az egykori ludovikás katonatanár, talpig úriember által frappánsan megfogalmazott parancsolatok? Sikerorientált világban élünk, de egyet és mást mégsem kellene azonnal dobra verni. S talán – mindannyiunk érdekében – nem ártana néhány szabályt női nyelvre is lefordítani.
4. Tanulópénz
Kocsijából kilépve a fiatalasszony megcsúszott egy alattomos jégbordán, s csak némi csápolást követően nyerte vissza egyensúlyát. A rend közelben posztoló őreinek feltűnt gyanús viselkedése, rögvest akcióba lendültek. Okmányainak rutinellenőrzését követően egyikük elővette az akkoriban alkalmazott, egyszer használható alkoholszondát:
– Volna szíves ebbe jó erősen belefújni?
A célszemélyből kipukkadt a nevetés, alig tudta csillapítani.
A főtörzs fanyarul, de a szokatlan reagálásból is ittasságot sejtve kérdezte:
– Ennyire nevetségesnek tartja az eljárást?
– Nagyon… – nyögte csuklással küszködve a nő.
Amikor a szonda többszöri kísérlet után is színtelen maradt, a másik rendőr kissé barátságosabban kíváncsiskodott:
– Árulja el, min mulatott olyan jól!
– Soha nem fogyaszthattam alkoholt – törölgette nevetéstől kicsordult könnyeit az asszony. – Velem született, öröklődő alkohol-allergiám van, ami a legenyhébb esetben is súlyos légzési zavarokkal, csalánkiütéssel jár…
– És ezt miért nem mondta előbb! Most feleslegesen elhasználtunk egy szondát!
– Miért? Ha szólok, elhitte volna?
A rangosabb fejcsóválva dünnyögte:
– Pedig már majdnem lefogadtam, hogy ebből komoly pénzbírság lesz…
– … és mégis maga fizette meg a tanulópénzt. – mosolygott a korábbi gyanúsított.
– Ahogy a főnököt ismerjük, ez nem is puszta feltételezés! – bólogatott elmenőben kissé lelombozódottan a két bajtárs.
5. Koleszterin
A társaság már túl volt a bőséges, sokfogásos névnapi vacsorán. A férfiak az ünnepelt ki tudja, hányadik borát ízlelgették. Négyük közül a legtestesebb nagyot sóhajtott:
– No, megint adtunk a koleszterinünknek!
– Koleszterin! – nyújtotta meg a szót kissé csúfondárosan a még legényes kinézetű házigazda. – De nagyon odavagytok miatta! Hát vegyétek tudomásul, én előbbre látó vagyok: amit ti vizsgálatokra, gyógyszerekre költötök, abból én már elkészíttettem a sírkövemet. Az alábbit vésettem rá: „Itt nyugszik Istenben megboldogult dr. S. Gy. Élt…(itt némi szünetet tartott)…50 évet.” Alatta pedig a fentiekhez képest háromszoros betűmérettel ott áll: „DE AZT JÓL!”
A többiek harsányan nevettek a tréfán. Ismerték barátjukat: sosem betegeskedett, mindenben szerette a jót, de mindig tudott mértéket tartani. Egyesek száz esztendőt jósoltak neki.
A történtek óta több évtized telt el. Az egykori tréfacsináló már tizenöt éve használja lakhelyül az ominózus sírhelyet. Mindössze két évvel lépte át a maga által megjósolt határt. „Ecce Homo!”
Hozzászólások