A költő furcsa torzója a sorsnak;
Ki éri, formál rajta keveset,
S a holt anyag, mi belőle leporlad,
Másokon megtapad vagy szétpereg.
Így élünk: zajlik cifra perzsavásár:
Mindenki ad, vesz, kivet, befogad.
Próbálunk különb’ lenni más kufárnál,
S számít, értéket nyer vagy veszt szavad?
Bár ütött-kopott Aladdin lámpája
– Finnyás petákért sem alkuszik rája –,
Rejti a jóra termett szellemet.
Smukkos urak, hajlongó, tolvaj szolgák
Ha maguk talmi tükrévé csiszolják,
Csodát remélni tőle nem lehet.
Hozzászólások