„A női szerep nem alárendelt szerep.”
Vágjunk a közepébe, és rögtön mesélj arról, amit Klotcz Edit említ az előző interjú végén, azaz a család és a munka egyensúlyáról. Úgy látom alig van manapság olyan nő, akinek nincs ezzel feladata. Nekem úgy tűnik, mindenki túl sokat dolgozik. Te milyen „módszerrel” tartod fent a kényes egyensúlyt a munkád, a családod, és az önmagadra fordított idő között?
Rubinszky Andrea
A kérdés megválaszolása előtt egy kissé visszamegyek az időben. Vállalkozásomat, a Rubinszki Reklámstúdiót, 24 évvel ezelőtt alapítottam. Akkor az volt a legfontosabb célom, hogy sikeres legyek a munkámban. Aztán négy év múlva férjhez mentem, másfél év múlva megszületett az első fiunk, majd gyors egymásutánban még két gyermekünk. 6 évig otthon voltam. A prioritások megváltoztak. Ebben az időszakban férjem vezette a céget, a szakmai munkát remek kollégáim ellátták. Csodás éveket töltöttem otthon. Élveztem az anyaság minden pillanatát. Az volt a legfontosabb, hogy minden szinten helyt álljak. Feleségként, anyaként, háziasszonyként, „üzletasszonykodásról” akkor szó sem volt. Három ovis gyermek anyjaként tértem vissza a vállalkozásomba. Én sem tudhattam előre, hogy fog ez sikerülni, de elhatároztam, hogy menni fog. Végül is nem okozott nehézséget összehangolni a családot és a munkát. Rövid idő után fel tudtam venni a szálakat.
Összefoglalva, amit az évek alatt megtanultam: nagyon szeretek sokat dolgozni. Megtanultam fegyelmezetten beosztani az időmet és megelégedéssel tölt el, milyen sok dolog fér bele egy napba. Meg vagyok róla győződve, hogy az igényes munkavégzés az otthonunkban és a munkánkban meghozza a gyümölcsét. Időt, energiát spórolhatunk meg, ha megtervezzük a napot, hetet. Ez igaz az otthoni tennivalókra, de a munkahelyiekre is. Megszabtam magamnak az időt, amit a munkámra fordítok, az időm másik része a családomé. A családom idejét csak egészen különleges okból engedem át a munkának. Persze senki ne gondolja, hogy a családunkban katonai szigor uralkodik. Ezt a határozott időbeosztást csak magamtól várom el, a családtagjaimmal nagyon megengedő vagyok.
Nem osztom azok véleményét, akik azt állítják, választani kell család és karrier között. Működik minden, ha nem teherként, hanem örömforrásként tekintünk minden területre, ahol tevékenyek vagyunk.
Önmagam kényeztetésére nincs igényem. A szabadidőmet a családom körében szeretem eltölteni. A hétvégék, iskolai szünetek alkalmasak a pihenésre. Férjemmel 20 éve élünk házasságban. Ő a szerelmem, a legjobb barátom, a bizalmasom. Elégedett nő vagyok.
Három gyermeked van, férjed és egy sikeres vállalkozásod. Mennyire tudatosan alakítottad az életedet? Azaz fiatalon is így tervezted a jövőd, vagy „kegyes” volt hozzád a sors?
Kamaszként nem voltam céltudatos. Nem tudtam, mit várjak az élettől. De mindig optimista voltam, reméltem, hogy a dolgok valahogy jól alakulnak. Szüleim kemény fizikai munkát végeztek, most idős korukban is aktívan élnek. Otthonról hozom a munka szeretetét. Inkább ösztönösség, mint tudatosság vezetett a cégalapításig. Ám innen kezdve már semmit sem bíztam a véletlenre.
Kegyes volt-e a sors? Igen, rendkívüli módon! Hívhatjuk sorsnak is, én konkrétabban tudnám nevén nevezni, de ez hadd legyen az én titkom. Az ember egész életében döntéseket hoz, hála Istennek, lényeges kérdésekben sikerült jól döntenem.
A három gyermekünk annyi örömet jelent az életünkben, hogy soha nem hátráltatott a munkavégzésben. Mikor az elsővel voltam várandós, egy kedves barátunk azt mondta: a gyerek elsősorban nem mennyiségi hanem minőségi változást hoz a család életében. Nagyon igaza volt!
Én úgy tapasztaltam, hogy a ’minden sikeres férfi mögött egy nő áll’-mondás fordítva is igaz. Azok a nők tudnak igazán kiteljesedni és boldog családi élet mellett szakmai sikereket is elérni, akiknek támogató, szerető férjük/társuk van. Te hogy látod ezt?
Részben megválaszoltam már ezt a kérdést. A férjem nélkül nem élnék teljes életet. A támogatása, a dícsérete, az elégedettsége mindig feldob. Nemhogy energiát venne el a házasság ápolása, ellenkezőleg: energiát merítek belőle. Mielőtt bárki azt gondolná: ez olyan szép, hogy igaz se lehet, bevallom, hogy előfordul nálunk is egy-egy feszült helyzet, de mindig megerősödve lépünk tovább a konfliktuson. Kompromisszumkészek vagyunk.
A környezetemben vannak jó és rossz példák. De minden család más, nincs recept a jó házasságra. A közös értékrend, a célok, a megújulásra való készség, a helyes önértékelésünk, identitástudatunk… és lehetne hosszan sorolni, mi mindent tartok fontosnak. Sokat tanultam a férjemtől, amitől talán jobb feleség lettem. Számtalan dolgot ellestem barátoktól, amitől jobb háziasszony lettem. Sőt a kamasz gyermekeim is tanítanak, hogyan „növekedjek” velük, hisz nem kicsik már. Üzletasszonyként meg folyamatosan figyelek, tanulok és próbálok érzékenyen reagálni az új kihívásokra. Férjem ismeretei, tudásszomja nagy motivációt jelentenek számomra.
Felmérések szerint Magyarországon, még mindig a nők végzik általában a házimunkát és a gyermeknevelést valamint a munkaképes korú nők fele dolgozik „csak”. Hozzáértők szerint ennek az a magyarázata, hogy Magyarország alapvetően patriarchális szemléletű ország, – a nyugati kultúrától eltérően – így itthon a hagyományos férfi-nő szerepekben gondolkodnak mind a nők, mind a férfiak. Nálatok hogyan működik a családi munkamegosztás?
Nekem bejön ez a patriarchális szemlélet és a hagyományos értékek. Érdekes, hogy szakértők nyugati kultúrákra hivatkozva próbálják a hölgyeket felszabadítani. Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy ez inkább a nők lázadásához vezet, és nem a női szerep megerősödéséhez. Még nyugatabbra utazva azt látni, hogy nagyon jól működnek azok a társadalmak, és kisebb egységet nézve, azok a családok, ahol a tradicionális Bibliai értékrend szerint élnek az emberek. Rettenetesen érezném magam, ha én viselném a nadrágot. Szeretek nő lenni, szeretem, hogy a férjem a férfi. Szeretem elvégezni a házimunkát… és ez egyáltalán nincs konfliktushelyzetben azzal, hogy üzletasszony is vagyok. Férjem is rendkívül elfoglalt, hogy várhatnám el, hogy ő főzze a vacsorát? Szerencsére nem vagyok abban a helyzetben, hogy választanom kell család és munka között. Ebből soha nem volt köztünk vita. Viszont bátran rábízhatom magam a családot érintő döntéseire, ő a falkavezér a családunkban.
Ehhez kapcsolódva következik a rovat szokásos kérdése: szerinted miért, mitől jó manapság nőnek születni, létezni, élni? És mi az amitől nehéz ma egy nőnek?
Nőnek lenni jó! Olyan nagyon színes az élet, annyira sokoldalú. Egy nő ezerarcú. Ha kell szelíd, ha kell empatikus, ha kell szigorú… mikor mit hoz a helyzet. De helyzettől függetlenül egy nő legyen mindig a lehetőségeihez képest jól ápolt, barátságos, kedves, vidám. A nő teremtse meg a családjában az otthon melegét. A nő tudjon mosolyogni! – nem viccelek. A női szerep nem alárendelt szerep, ahol a férfi az elnyomó, a nő pedig az elnyomott. Egy egészséges kapcsolatban egymás mellett működik férfi és nő, egyenrangú partnerként, a közös célok eléréséért. Ezt a házasságban meg lehet tanulni, ez egy folyamatos fejlődés. Most harmonikusabban élek a férjemmel, mint 10 éve és – remélem – tíz év múlva nagyobb lesz az összhang, mint most.
Nehezebb lenne ma? Nem hiszem. Apai nagyanyám 14 gyereket szült, 10-et felnevelt.
Nagyon szegények voltak. Édesanyám is tudna mesélni, mit jelent nehézségek között élni. Hálás vagyok Nekik, hogy gyermekkoromban sokat elmondtak erről. Sajnos a mai panaszkultúrában sokan nem is gondolnak bele, mit jelent az a szó, hogy nehézség. Tudom, hogy nagyon sokan élnek embertelen körülmények között, de nincs háború, földrengés, pusztító katasztrófák.
Nem mindenkinek alakul úgy az élete, ahogyan megálmodta és eltervezte… Ezt Te is jól tudod, hisz említetted, hogy szívesen jótékonykodtok. Milyen formában teszitek ezt, s miért tartod fontosnak a jótékonykodást?
A jótékonykodás szokássá válhat. A gyermekeinket is erre tanítjuk. Fel sem tudnám sorolni, kiknek dolgoztunk már ellenszolgáltatás nélkül. Az Újszülöttmentés Pécsett, a Gyermekkórház szubintenzív osztálya ide tartozik. De legutóbb a Babits Mihály Gimnáziumnak ajánlottuk fel a megújult bejárat csinosítását. Gyermekeink oda járnak és nagyon szeretjük a légkört, a tanárokat. Vallom, hogy ahol az ember kap, oda adjon is.
Hozzászólások