Tények az újjáalakuló Mecsek Egyesület történetéből • Hetedhéthatár

Nagyvilág

Tények az újjáalakuló Mecsek Egyesület történetéből

A találkozás két férfi között a Tubesre tervezett kilátótorony építésének terveivel volt kapcsolatos. Itt is elhangzott a sokszor ismételt megállapítás: „Milyen jó volt, amíg volt Mecsek Egyesület, mert összefogta, szervezte a városlakók városért és a Mecsekért végzett önkéntes munkáját. Jó lenne, ha ma is lenne és tevékenykedne a Mecsek Egyesület.”

A beszélgetést azzal fejezték be, hogy ők ketten tesznek azért, hogy ez megvalósuljon.

Első lépésként meg kellett ismerni ez elődeik által jól működő egyesület életét, munkáját. Az ismeretek birtokában kerestek olyan pécsi polgárokat, akik támogatásával lehetővé tehették, hogy a bíróság újra bejegyezze a Mecsek Egyesületet.

Mecsek_EgyesuletA néhány emberből álló kezdőcsapat meghatározta a célokat. Véleményük szerint a gyalogos turizmussal nem kell foglalkozni, mert azt más egyesületek jól megszervezik. Fontosnak tartották, hogy tegyenek azért, minél többen megismerjék a Mecsek szépségeit. Fel kell hívni a figyelmet a természet megóvására, védelmére. Példát kell mutatni tevékeny elődeink életének bemutatásával. Megbecsülésünkkel jelezzük, hogy tisztelni kell és tiszteljük azokat, akik önzetlenül vállalják a munkát társaikért.

A célok ismeretében készült el az Alapszabály tervezet.

A két szervező feladata volt megtalálni és felkérni alkalmas személyeket ez egyesület vezetésére. Az újraalakulást akarók közül választották ki a tisztségviselőket. Miután a megkeresettek vállalták a jelölést, kitűzték az alakuló ülés időpontját.

Az alakuló ülésen ismertették és elfogadták az Alapszabályt.

A tisztségviselők személyét megismerve bizalmat szavaztak az elnöknek, titkárnak és pénzügyi vezetőnek. A jelenlévők egyike vállalta a bírósági bejegyzés intézését.

Miután a bíróság bejegyezte a Mecsek Egyesületet, a Városháza dísztermében megtartották az első közgyűlést.

Akik elhatározták, hogy újjáalakítják a Mecsek Egyesületet:
dr. Bachman Zoltán és Kovács Szabó János.

Az alakuló ülés helye és időpontja: Pécs, József Attila u. 10. 1993. április 30.
Az alakuló üléshez a helyiséget biztosította, a bírósági bejegyzést intézte: dr. Fekete Bálint.

Első tisztségviselők:
Elnök: Somogyvári Imre
Titkár: Kovács Szabó János
Pénzügyi vezető: Bölcsházy Éva.
Első közgyűlés időpontja: 1993. szeptember 20.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS