Az 1967-ben alapított szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum – vagy közismertebb nevén a „Skanzen” – ez év június 23-án jeles napra virradt: ekkor került sor az immáron hatodik épületegyüttes, a Dél-Dunántúl tájegység ünnepélyes megnyitójára. Három megye (Baranya, Somogy, Tolna) nyolc községéből (Drávacsehi, Őcsény, Fadd, Hidas, Zádor, Csököly, Szenna, Muraszemenye) érkeztek népes delegációk, hogy falujuk egy-egy műemlék értékű háza újjászületésének tanúi legyenek. A fontos eseményt számos előkelőség tisztelte meg jelenlétével, így Mádl Ferenc köztársasági elnök úr és neje, Dalma asszony, Mayer Mihály megyéspüspök, Szabó István dunamelléki református püspök, a szakminisztériumok képviselői, az érintett megyék közgyűlési elnökei, neves múzeumok vezetői. Külön említést érdemelnek a Dél-Dunántúl tájegységet megálmodó, megtervező és kivitelező team tagjai: dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, dr. Zentai Tünde főtanácsos, az új tájegység felelős muzeológusa, valamint Buzás Miklós felelős építész, akik itt meg nem nevezett munkatársaik tucatjainak segítségével új értékkel gazdagították nemzeti kincsestárunkat.
A vendégsereget a véméndi fúvószenekar színvonalas muzsikája köszöntötte, hívogatta a rendhagyó település főterére, ahol 11 órakor ünnepi fanfárok hangjával kezdődött a megnyitó ceremónia.
Dr. Cseri Miklós főigazgató köszöntőjében többek között ismertette a skanzen történetét, szólt jövőbeli elképzeléseikről, a Szabadtéri Múzeum szakmai és emberi céljairól, lehetőségeikről.
Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr megnyitó beszédében az egyes ember és a történelem kapcsolatáról, egymást indukáló erejéről, szerepéről beszélt:
„Az ember közösségbe születik, s bárhová kerül, hite, tudása, teremtő ereje az őt fölnevelő közösségbe gyökerezik. Úgy táplálják őt e gyökerek, a megörökölt értékek, hagyományok, mint a növényt éltető talaj, ahol nő. Közös múltunk ismerete és ápolása olyan felelősség és kötelesség, amellyel megőrizhetjük magunkat és összetartozásunkat. Összetartozásunkat egy kis közösségben, egy tájegységben, egy nemzetben. A magyarság ezeregyszáz éves közép-európai történetének csodája, hogy egy messziről érkezett – ahogy Kölcsey mondja: testvértelen – nép képes volt megőrizni nyelvi, kulturális önazonosságát, nemzeti identitását. Ennek a csodának az a magyarázata, hogy ez a közösség, ez a nép mindenkor képes volt szembenézni az új kihívásokkal, az új nehézségekkel, és mindenkor képes volt megújulni. Képes volt arra, hogy befogadjon új ismereteket, új értékeket. A magyarság néprajza – ez a skanzen is – híven tükrözi, hogy milyen hatások érték népünket, és azokat mindig képes volt műveltségének egészébe beépíteni. Ezt a folyamatot látványosan bizonyítja a szentendrei skanzen gyűjteménye is. Ezért nagy öröm valamennyiünk számára, hogy létrejöhetett a Dél-Dunántúl tájait bemutató egység. Általa hazánknak olyan tájait ismerhetjük meg, ahol évszázadok óta élnek együtt magyarok, németek, szerbek, horvátok. Közösségeik képesek voltak megőrizni hagyományaikat, kölcsönhatásban is alkotni, folytatni életüket, és a kulturális egymásra hatás jegyében mindenki közösen gazdagodott. Ez a folyamat példaértékű ma is. Valami ilyesmit szeretne az egységesülő Európa is meglátni és megvalósítani a nemzetek együttműködésében.”
Néhány kiragadott mozaik a múzeumnak ajándékot átadó megyei közgyűlési elnökök gondolataiból:
„Tolna megye hazánk egyik legkisebb, egyszersmind egyik legszebb természeti adottságokkal rendelkező megyéje. Mozgalmas története során számos népcsoport élt és él együtt ma is ezen a vidéken. A mőcsényi és faddi porta olyan hozománya megyénknek, amellyel valóban gyarapíthatjuk a Dél-Dunántúl, illetve Magyarország értékeit. Mi ide nem csak téglákat, tárgyakat hoztunk, hanem büszkeségünket, öntudatunkat és a tolnai emberek szeretetét is.” (Frankné dr. Kovács Szilvia)
„Nehéz a sok egymásra figyelő, egymást szerető, egymás értékeire tisztelettel lévő gondolat után valami újat, valami mást mondani. Szeretnénk mi is valamivel hozzájárulni ahhoz a nagy, közös kincshez, amiről azt mondjuk, hogy Magyarország, a magyar kultúra, az itt élő emberek élete és értéktára. Hiszen oly sokféle érték közepette élünk, oly sok minden létezik, amiről gyakran nem is tudunk, vagy nem figyelünk rá. A skanzen felbecsülhetetlen értéke többek között, hogy ezeket a csodákat így együtt, egyszerre – mint egy nagy felkiáltójel – tárja elénk: íme, ezek vagyunk mi, figyeljünk egymásra!” (Dr. Kékes Ferenc)
„Egy kis Magyarország alakul itt; ország az országban, amelyben ott lesz ettől kezdve Somogyország is. Azon a csodálatos, Isten-teremtette vidéken, ahol élünk, születtünk, ahová kötődünk, onnan ide olyan értékek kerültek, amelyek nekünk is tartást adnak, a mi lelkünket is formálják, és ettől kezdve minden idelátogatónak tartást és lelket formáló erőt nyújtanak.” (Dr. Gyenesei István)
A rendezvénysorozat meghittségét fokozta, amikor a két magas rangú egyházi személyiség ökumenikus ceremónia keretében megáldotta a tájegységet és annak részeként felállított haranglábat. A kis harang megszólalását néhány percnyi ünnepélyes csend fogadta.
Derűs színfoltja volt az eseményeknek Fábián Éva népi előadóművész fellépése, valamint a Szekszárdi Borrend bevonulása, köszöntője, ajándékátadása.
Természetesen nem maradhatott el az új létesítmény létrehozóinak megjutalmazása, a jól megérdemelt díjak átadása sem.
A központi rendezvényt követően a program a portákon folytatódott. A köztársasági elnök úr és kísérete végiglátogatta a tájegység valamennyi létesítményét, ahol a községek polgármesterei, jeles személyiségei köszöntötték az érkező vendégeket, s ajándékaikkal tették emlékezetessé a napot. Az érkezők megízlelhették a tájegység vagy a község jellegzetes ételeit, italait, mint például a hidasiak sváb és német receptek szerint készített süteményeit vagy a bukovinai ánizsos pálinkát.
Néhány udvarban népi iparművész-bemutatót is rendeztek: például a drávacsehi udvarban Horváth Ágota sütőharangot készített (amelynek gyakorlati alkalmazását is megtekinthették, sőt, ropogós, ízes lepény formájában meg is kóstolhatták az érdeklődők). A hidasi házban Lőrincz Etel mutatta be a székely szövés fortélyait. Láthattunk lélekmadár-faragást és ülőkebefonást (Zádor), csuhészatyor- és vékakészítést (Csököly), jegykendő-hímzést és gyöngygallér-formázást (Őcsény), kópickötést és seprűkészítést (Szenna), gyermekjáték-készítést (Muraszemenye), komakosár-fonást (Fadd), s mindezek mellé számos énekes, zenés, táncos bemutatót, amelyek közül kiemelkedett a bonyhádi Bartina Együttes produkciója.
A népes sereglet gasztronómiai igényeinek kielégítéséről az elnöki fogadás személyzete, az ínycsiklandó illatot terjesztő, hatalmas bográcsok körül szorgoskodó népi ínyesmesterek s természetesen a Szekszárdi Borrend tagjai gondoskodtak.
Mindenki kitűnően érezte magát, s hogy a távolmaradottakat is kárpótolják, az év végéig a három megye minden lakosa ingyen tekintheti meg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum létesítményeit. Ezt a lehetőséget igazán kár lenne elszalasztani!
Hozzászólások