Nők az üzleti csúcson • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Nők az üzleti csúcson

Huszonhét résztvevővel szervezett a Világgazdaság napilap konferenciát Budapesten 2014 május 27-én a Gellért Szállóban. Az előadók 40%-a férfi volt, de a résztvevők között 10 %-nál kevesebb volt a létszámuk. Három előadás és öt panelbeszélgetés volt.

nokAz első előadásban, amely a Ha igen, akkor miért nem? címet viselte, Dunnavölgyi Mária, a Corvinus School of Mangement elnök, az Értéktőzsde ex-vezérigazgatója elmondta, hogy a női felső vezetők tekintetében Magyarország az Európai mezőny végén szerepel, rosszabb adattal csak a hazánkban jelentős befektetőnek számító Ausztria, Németország és Olaszország bír.

A Keresd a nőt! című panelbeszélgetésben Havas István, az Ernst&Young vezérigazgatója elmondta, hogy egymilliárd nő fog belépni a következő évtizedben a munkaerőpiacra.

Czakó Borbála, az Ernst&Young globális igazgatója, aki korábban londoni nagykövet, előtte az Ernst&Young vezérigazgatója volt, Egy kezdeményezés utóélete címet viselő előadásában arról szólt, hogy Belgiumban azt az elvet követik, hogy hét év alatt kell kinevelni azokat a nőket, akik igazgatósági tagok lehetnek.

Belgiumban gender kvóta van, amely a férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik.

A következőkben nagykövetkorában vele készített interjúmban egy kérdésemre adott válaszát idézem:

„A konferencián tartott előadásában Járai ex-MNB elnök úr nagyon hangsúlyosan beszélt a korrupció kérdéseiről. Mi erről az Ön álláspontja?

A Business Leaders Forum egyik munkacsoportja foglalkozik ezzel a kérdéssel. Van egy klubunk is, ahol tárgyalunk erről a kérdésről. Nekünk az a véleményünk, hogy a nők lényegesen kevésbé korrumpálhatók, mint a férfiak. Ezt egy világbanki tanulmány is alátámasztja.”

A nők az üzleti csúcson című panelbeszélgetés során Kővágó-Laky Andrea, a Ford ügyvezető igazgatója kifejtette: a cégeknek arra kellene törekedni, hogy a vezető kiválasztásnál női és férfi jelölt egyaránt legyen.

Lakatos Zsófia, a Hill+Knowlton Strategies igazgatója szerint „Nem eljutni nehéz a csúcsra, hanem ott maradni.”

A Sikeres nők a sikerhez vezető útról panel beszélgetésen Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon NYRT kapcsolati és PR-vezetője szerint a munkahelyi sikerek mellett meg kell találni a magánéleti sikereket is, például vitorlázásból nemrég vizsgázott. Paulo Coelho egyik könyvét idézte, mely szerint az az ember sikeres, aki a kudarcélményeket is helyén tudja kezelni, fel tud állni azoktól, nem retten vissza a nehézségektől.

Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakozó hangsúlyozta: Jelenleg még komoly áldozatot nem kellett hoznom a sikerekért. Azt tűztem ki célul, hogy 2016-ban Rióban is aranyérmet szerzek az olimpián. 2016 után adnék egy kis pihenőt magamnak.

Lapunk a következőt kérdezte a londoni olimpia legsikeresebb magyar versenyzőjétől: Danauta, Ön nem csak a sportban igényes magával – értem ezt arra, hogy ha interjút ad, bekéri az anyagot, hogy saját magát ellenőrizze, hogy megfelelően fogalmazott?

Valóban így van ahogy mondja, a versenysportban meg kell követelni az igényességet az embernek. Évről évre igényesebb leszek magammal. Az igényesség kell, de nem minden területen.

A siker kulcsa: a NŐ előadásában Ternovszky Ferenc, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára szerint a XXI. század a nők évszázada lesz. A diplomás nők aránya 2020-ra az OECD becslése szerint 70% fölé fog emelkedni. A férfiaknak mindegy, hogy milyen vezetőjük van, a nők 70%-a férfi vezetőt szeretne.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS