Idén hatodik alkalommal hirdette meg a Dekorszövetség a Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz kapcsolódóan a Mediterrán Kirakatversenyt. A verseny célja, hogy kreatív alkotók színházi témájú installációkat készítsenek a pécsi belvárosi sétálóutcák üzleteinek kirakataiba. A verseny fődíját és Pécs Város Különdíját Zsigmond Tünde nyerte, a Király utcai Blumen Bellis virágüzlet számára elkészített Csipke című kirakattal. Zsigmond Tündével, a VI. Mediterrán Kirakatverseny fődíjasával, egy pécsi kerthelyiségben beszélgettem.
Mindenek előtt gratulálok a VI. Mediterrán Kirakatverseny fődíjához! Hogyan lettél kirakatrendező? Úgy tudom ez a szakmád. Nem hobbi, vagy kiegészítő tevékenység, hanem megélhetés.
Zsigmond Tünde családja körében
Nagyon szerettem rajzolni, pici koromtól kezdve, de nem gondoltam akkor, hogy ez lesz a szakmám. Mindenféle tervek voltak, tanárnő, ilyesmik…
Ha valakinek jól megy a rajzolás, érdeklődik a téma iránt, akkor nagy valószínűséggel művészeti iskolába megy tovább, és a festészet, szobrászat irányába fordul. Viszont a kirakatrendezés így önmagában nem igazán jellemző. Nálad ez hogyan történt?
Budapesti vagyok, a Kölcsey Gimnáziumban érettségiztem, majd utána kezdtem el gondolkozni, hogyan tovább – abszolút későn érő típusként húztam az időt. Németül tanultam. Voltak Németországban ismerőseim, így kimentem egy családhoz németet tanulni, meg kicsit ott ellenni. Akihez mentem, a freiburgi egyetemen tanított selyemfestést; épp egy kiállításra készült. Nézegettem, mit csinál, és kérdezte, hogy nem akarom-e kipróbálni. Látta, hogy nagyon érdekel a dolog, és elkezdtem festegetni. Freiburg közelében lakott, és egy helyi Oktoberfest-szerűségre készültek, amire plakátokat kellett rajzolnia. Mondta, próbáljuk meg együtt. Elkezdtük csinálni a plakátokat, és teljesen odavolt: nem értette, hogy miért nem rajzolok, miért nem ezzel foglalkozom.
Hazajöttem, és arra gondoltam, hogy valamilyen művészeti iskolában kellene tanulni. De úgy, hogy „itt vagyok, ragyogok”, nem fognak felvenni sehova. Akkor találtam meg a Dekoratőr Iskolát, ahova elsőre nem vettek fel, mert nem tudtam, mit kell tudni, fogalmam sem volt, hogyan zajlik a felvételi.
Ez nem olyan, mint egy egyetem, ahol a felvételi könyvből lehet tudni, milyen elvárások vannak.
Tisza cipő (2010)
Így van, fogalmam sem volt, miket kell csinálni. Elég komoly felvételije volt, ami két lépcsőben zajlott. Művészettörténet, rajz, ábrázoló geometria… több mindent érintett a dolog. Ezután elmentem egy évet rajzolni tanulni, egy festőhöz Pesten. Közvetlenül nem lehetett bekerülni, csak úgy, ha valaki beiskoláz. Ezért elkezdtem az Utasellátónál dolgozni – ez az előző rendszer vége volt. Következő évben felvételiztem, majdnem maximális pontszámmal sikerült bekerülni. Két éves volt akkor a képzés. Sándor Miklós tanárom, aki művészettörténetet tanított nekem egy évig, pont akkor próbálkozott három évesre bővíteni a képzést, hogy magasabb szintű bizonyítványt tudjunk szerezni. Sajnos ez abban az időben nem sikerült, pedig nagyon jó híre volt a sulinak, és nagyon-nagyon sokan jelentkeztek.
Úgy tudom, az egyetlen ilyen iskola volt az országban.
Pontosan. Sokszoros túljelentkezés volt, tényleg nagyon népszerű volt. Nagyon szerettem. Ott a suliban rájöttem, hogy igen, ezt akarom csinálni, ez az amit mindig is szerettem volna! Közben azon is gondolkoztam, hogy az Iparművészetire megyek tovább selyemfestés és iparművészet szakon. Felvételi előkészítőre jártam művészettörténetre – azt is nagyon szerettem. Aztán összekerültünk a mostani férjemmel – elég korán. Ő programozó matematikus. Összeköltöztünk, és elkezdtem dolgozni. Így végülis nem jelentkeztem az Iparművészetire.
Ez még Pesten volt?
Igen, ez még Pesten volt. Pont akkor szűnt meg az Utasellátó, így szerencsére nem kellett visszamennem oda dolgozni. Ráadásul azok az emberek, akikkel az Utasellátónál dolgoztam, különböző helyekre széledtek szét. Sok munka volt akkoriban, jött sok megrendelés.
A képzés során kellett menni különböző gyakorlati helyekre?
Nosztalgia Ajándék (2011)
Igen, például az ÁPISZ-hoz és az Aranypókhoz. De az Utasellátó is érdekes volt, mert voltak valutaboltjai, és ott elég szép, valóban színvonalas kirakatokat lehetett csinálni. A diákok „mentora” hihetetlen tehetséges, jó kirakatrendező volt, nagyon sokat tanultam tőle. Az iskola után is gyakran hívott magához, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Azt el kell mondanom, hogy nem csak a kirakatrendezést, hanem az egész dekoros dolgot nagyon szerettem. Akkor még manuálisan működött a betűvágástól kezdve minden.
Ma már inkább számítógépen szoktak dolgozni…Mégis, a kézzel készült alkotások valahogy igényesebbek, egyedibbek, emberközelibbek.
A férjem programozó matematikus, és ő próbált rábeszélni az elején, hogy kezdjem el a Photoshoptól a CorelDraw-ig ezeket a programokat nézegetni, mert ez lesz a jövő. Hát mondom dehogyis, az ember mindig is rajzolni fog! De azért érdekes volt, elkezdtem. Szerencsére – mert az ember nem tudom mi a csudát kezdene nélküle, sajnos ma a grafikai dolgokból lehet igazából megélni. A kirakatrendezés az egy hobbi, nem lehet keresni vele igazán. Nem panaszképpen mondom, mert keresek mással, tehát nagyon sok minden mást lehet, hasonló dolgokat, de akkor is mást.
A zsűrizésen is elhangzott, hogy az üzlettulajdonosoknak vagy nincs pénzük erre, vagy nincs rá igény. Ők maguk megcsinálják – és lehet látni milyen lesz a végeredmény…
Így van. Amikor Pécsre költöztem – a férjem pécsi, ő beszélt rá, de voltak itt barátaim, sőt Dekorosok is voltak, akik már kijárták a sulit, és hívtak, hogy jöjjek ide, dolgozzunk együtt. Minden nagyon jó volt, de csak én rendeztem kirakatot, a többiek mind grafikai munkákat végeztek. Nehéz szakma, ott helyben nagyon sokat kell improvizálni. Hiába gondolod el, hogy milyen lesz, ott helyben kell dönteni.
A fő cél azt bemutatni, hogy az adott boltban mit lehet kapni, nem egy öncélú művészi installációt létrehozni.
Hollóházi porcelán
Igen. Aztán ez fizikailag is fárasztó: több órát ott hajlong az ember, meg csinálja a dolgokat… Valahogy úgy alakult, hogy én voltam, aki a kirakatot rendezte mindig, a többiek különböző dekoros dolgokat csináltak körülöttem. Akkor még 26 bolt volt a városban, amit csináltam, és Kaposvárra, Nagykanizsára, Siklósra is jártam kirakatot rendezni.
Ez folyamatos munkát jelentett, mert miután mind a 26 üzlet sorra került, kezdődhetett elölről minden.
Gyakorlatilag kezdhettem elölről. Nagyon jó volt! Aztán megnyílt a Citrom utcában a Jeans Club, azt én kezdtem el csinálni – a kirakattól kezdve a grafikai munkákat, a belső designt, mindent. Pécsi volt a tulaj, aztán egy idő után kinőtte magát, rengeteg boltjuk nyílt az országban, akkor már nehéz volt követni. Pont akkor született az első kisfiam. Ahhoz képest, hogy Pécs Budapesthez képest kis város, mégis sok megbízást kaptam. Például úgy, hogy látták egy kirakatomat a Citrom utcában, bementek megkérdezni, hogy ki a kirakatrendező és megkerestek. Gyakorlatilag ma már ez föl se merül…
A kirakatversenyen gyakorlatilag évről évre ugyanazok az üzletek indulnak. A Jókai téri Nosztalgia ajándékbolt versenykirakatával néhány éve fődíjat nyertél.
Akivel most nyertem, a Blumen Bellis virágbolt tulajdonosa felhívott és azt mondta, hogy csak úgy indul, hogyha én csinálom meg a kirakatát. Viszont előtte már elvállaltam a Belsőkert és a Nosztalgia kirakatát – 2011-ben a Nosztalgia Ajándékboltban Csehov Három nővér című darabjához készült versenykirakatom fődíjat kapott – de mert annyira hasonló az üzletek kínálata, úgy éreztem, nem fér bele. Egy sajnálatos esemény történt, a Nosztalgia ajándékbolt tulajdonosa haláleset miatt visszalépett, így vállaltam el a virágboltot.
A győztes kirakat témája a Csipke című előadás. Tudatos volt a témaválasztás?
A versenyprogramot néztem, és abból választottam ki az alapján, hogy melyik illeszkedik legjobban a boltokhoz. Az Énekes madár a Belsőkerthez, a Csipke eredetileg a Nosztalgiához, amit később átvittünk a Blumen Bellisbe. Nagyon jó volt az Andival (Kleisz Andrea, az üzlet tulajdonosa – a szerk.) együtt dolgozni, ő nagyon kreatív.
Ha lehetséges szavakkal elmondani, bemutatnád hogy nézett ki ez a kirakat? A szakmai szempontokra lennék kíváncsi.
Blumen Bellis – a 2014. évi kirakatverseny fődíjas kirakata
Egy képet szerettem volna. Volt egy öreg nénike, aki háttal állt a kirakatnak, fekete kendőben. A történet arról szól, hogy egy árvaházban nevelkedett kislány öreg korában elmeséli az életét. Borzasztó nyomasztó élete van, és ahogy meséli, csipkét sző belőle. Az volt az elképzelésem, hogy az ellentétekről szóljon a kirakat. Legyen benne nyomasztó rész, aminek nyilván kisebbnek kell lennie, és a másik, a csipke legyen az erőteljesebb. A kirakat egyik felében beton kockák voltak, amikre az árut tudtuk tenni, de kevesebbet, oda tettük a kis kaspókat. A betonkockákra nem is tettem virágot – az volt a halott rész. A kirakat másik felébe kerültek virágok, az volt az élő, az volt a csipkével kombinálva. Amikor megcsináltuk, alig látszott valami belőle, mert tükröződött az üveg a napfényben. Ekkor kitaláltuk, hogy valamilyen fehér hátteret teszünk mögé, hogy kiemeljük a kirakatot. A fehér háttér nagyon feldobta az egészet, nagyon látványos lett tőle, teljesen kiemelt mindent.
Messziről magára vonta a figyelmet.
Jól nézett ki hátulról is a kirakat, átlátszó fehér anyag volt, ami beengedte a fényt. A másik kirakatot is megcsináltuk – az nem a POSZT-hoz kapcsolódott, csak vérszemet kaptunk – az volt az igazi kirakatrendezés különben, oda tettük a több árut. Szépen összeállt a kettő.
Mi az amire a legbüszkébb vagy? Amiről úgy érzed, hogy „igen, ez ott volt”?
Blumen Bellis – a „másik kirakat”
Nehéz ezt megmondani. Igazából van egy csomó munka, amit nagyon szeretek. A kirakatverseny másik kirakatai is nagyon jók. Kevés lehetőség van. Amikor azt mondod, hogy „Na akkor hadd csináljam már!” Az a baj, hogyha kirakatot rendeznek, akkor minél több árut kiraknak, hogy vigyék az emberek. Azt mondják: ezt tedd ki a kirakatba mindenképpen! És tök ronda; a dekoráció, az installáció egészen elsikkad, pedig épp annak kellene kiemelni a dolgokat. Amikor egy ilyen verseny van, akkor lehet, akkor hadd menjen – holott ennek így kellene működni mindig! Az a baj, hogyha ma a belvárosba bemész, akkor nincs semmi. Ez borzasztó. Régen az volt, hogy bementünk a belvárosba sétálni, kirakatot nézegetni. Most már nem mész be, maximum beülsz egy kocsmába vagy egy kávézóba, és beszélgetsz, ami szintén jó, de azért a másik is hiányzik.
Vagy üres kirakatok vannak… A versenyen volt lehetőség arra, hogy üres kirakatot rendezzenek be. A kirakatnak viszont az a célja, hogy a boltban kapható terméket ízlésesen bemutassák, de ha nincs bolt, ez nem megy…
A szervezők még az elején mondták, hogy ha nincsen boltom, akkor szereznek üres kirakatot. Meg tudom csinálni, de én kirakatrendező vagyok. Pont azt kellene ennek az egész versenynek sugallnia, hogy a boltok menjenek. Ha csinálsz egy kirakatot, amiben nincs áru, akkor annak mi értelme?
Hogy történik az alapanyag beszerzés? Amikor kezdted a szakmát, hogyan lehetett hozzájutni jó alapanyagokhoz? Most már interneten meg lehet rendelni bármit.
Meg, csak nagyon drága. Az a baj, hogy az árusoknak még a kirakatra sincsen nagyon pénzük. Igazából az a jó, ha te állítod elő, viszont az a baj, hogy ha sokat dolgozol vele, nem fogják kifizetni. Régebben több idő és több pénz is volt rá. Több idő volt hogy előállítsuk. Ha kitaláltál valamit, akkor meg is csináltad otthon. Emlékszem, például a GAS-nak itt Pécsen a Kereskedők Házában volt egy nagy kirakata, ahol egy páncélszekrényt csináltunk hungarocellből. Régi pénzek jöttek ki belőle, meg a farmerek. Ma már ilyet nem lehet. Kirakatversenyen el lehet sütni, de különben ez már nem működik így. A multik, a plázák meg tudják oldani, főleg központi tervezéssel, de a kis boltok már nem.
Jelenleg min dolgozol, mik a közeljövő tervei?
Folyamatosan vannak munkák. Nyáron ugyan kevesebb, de ez az időszak a családé. Nem könnyű megoldani – négy fiam van, a legkisebb elsős, a legnagyobb hetedikes.
A családot és a munkát miként tudod összeegyeztetni? A gyerekek hogy viszonyulnak hozzá?
Nagyon szeretik, amikor dolgozom. Imádják, amikor látnak egy-egy tervet, és utána, amikor meglátják élőben, azt borzasztóan szeretik! A négy fiúból az egyik nagyon kreatív, látszik rajta, varrogat – különben meg ő is egy vagány srác, rosszcsont! A legnagyobb fiam inkább a természettudományok felé fordul, triatlonozik, egész más a világa. A kicsik első-másodikosok, ők kevésbé érdeklődnek még. Szeretik amit csinálok, és mindannyian nagyon élvezik, hogy látják a városban, hogy „Anya dolgozgatott”. Most a nyaralás jön, aztán augusztus közepén kezdődik a dekoros munka. A számítógépet azért viszem magammal, és grafikákat, online munkákat, például weboldal tervezést végzek. A kirakatrendezés és a weboldalak mellett a munkáim nagy része arculattervezésből, portálok, üzletek dekorációjából, grafikai tervezésből – szórólapok, plakátok, borcímkék, logótervezés, online munkák – tevődik össze. A nyár nyugisabb a szakmában, ami a négy gyerekkel mondjuk nem is baj. Nagyon szerencsés, hogy ilyen a munkám, nincs az hogy reggel megyek dolgozni. Egy fix munkahellyel, négy gyerekkel ez biztos sokkal nehezebb lenne. Dolgozom éjszaka, amikor a gyerekek alszanak, de tanítás után tudunk menni különböző szakkörökre, ide-oda a városban. Amikor egész kicsik voltak a gyerekek, akkor sem kellett abbahagyni, férjem, anyukám és anyósom sokat segített. Az hogy nem álltam le a munkával, nagyon jó volt olyan szempontból, hogy nem kellett újrakezdenem. 6-7 év után nagyon nehéz újrakezdeni, ha leáll az ember, megszakadnak a kapcsolatok, a megbízók keresnek mást. Utána újból kellene fölépíteni mindent. Nagy szerencsém van, hogy így tudok dolgozni, nem bírnék egy irodában lenni napi 8 órát. Szükségem van arra, hogy magamnak kitaláljam, megbeszéljem a tulajdonossal, fontos ápolni a kapcsolatokat, jóban lenni az emberekkel. Bemegyek a belvárosba, kijönnek a boltokból, mindenhol köszönnek, ez jó, szeretem nagyon. Nem bántam meg, hogy eljöttem Pestről.
Örülök, hogy Pécset választottad, és hogy megtaláltad a számításaidat! Szemmel láthatóan jól érzed magad.
Nem bánnám, ha visszaállna az a rend, amikor idejöttem. Egész más volt akkor az élet a városban. Akkor sokan bementek a belvárosba, csatangolni – és nyilván azokból lesz a vásárlóközönség, aki csak ott mászkál, nézi a kirakatokat.
Zsigmond Tünde díjai a Mediterrán Kirakatversenyeken
2009 – legjobb kirakatrendező díj
2010 – leglátványosabb kirakat díja, a legszínvonalasabb kirakatok díja és szakmai különdíj (Tisza cipő üzlet)
2011 – fődíj (Nosztalgia Ajándék bolt Csehov Három nővér c. versenykirakat)
2014 – fődíj (Blumen Bellis virágüzlet Csipke c. versenykirakat)
Hozzászólások