A cirkuszművészet egyidős az emberiség kultúrtörténetével. Eredete a tánc-, a színház-, vagy a képzőművészettel együtt az őskorig nyúlik vissza. A cirkusz hősei végigkísérték az embert a történelem során, napjainkban is él és virul, generációkat varázsol el, ejt ámulatba, vagy egyszerűen szórakoztat, kiragad a mindennapokból. E történetet tárja elénk a hazai cirkuszművészet reflektorfénybe állításával A szórakoztatás művészete című könyv, melynek a közelmúltban jelent meg a második kiadása.
A közel száz oldalas, rendkívül gazdag képanyagot – köztük sok korabeli fényképet, plakátot, belépőjegyet – felvonultató album első fejezete a világ cirkuszművészetének történetét összegzi, mintegy keretet adva a hazai cirkuszművészet bemutatásának. A kötet második fejezete a magyar cirkuszművészet kezdeteibe nyújt bepillantást, megtudhatjuk, hogy a cirkusz a 18-19. században az artisták produkciói mellett állatkertet, utazó múzeumot, híradót is elhozott a közönség számára. Az 1800-as évek utolsó harmadában vett nagy lendületet a hazai cirkuszművészet, számos nemzetközi sztárral lehetett találkozni, a fővárosban és vidéki városokban egyaránt.
A budapesti Városliget a mutatványosok birodalma volt. A könyvből képet alkothatunk magunknak arról a pezsgésről, ami a 19. század végén jellemezte a főváros hatalmas parkját. Csak néhány hívószó: Ős-Budavár, mely külön kis városként üzemelt, a tervekkel ellentétben nem csupán egy, hanem nyolc évig, az Állatkert, a Vurstli, a Vidámpark. S ez „csupán” a körítés, mert itt épült fel és nyílt meg 1876-ban a magyar cirkuszművészet fellegvára, a Fővárosi Nagycirkusz. A könyv negyedik és ötödik fejezete átfogó képet nyújt a cirkusz épületéről és a benne megfordult művészekről, társulatokról, a kezdetektől napjainkig. Olyan, ma már talán kevéssé ismert nevekkel találkozhatunk, mint Giuseppe Baroccaldi – aki a pesti artistaság bölcsőjét teremtette meg – , Schmidt Mihály vagy Wulff Ede. A városligetben erős volt a konkurencia, így szükség volt a „vérfrissítésre”: 1904-ben külföldi sztárt szerződtettek, Matvej Beketow személyében, aki Európa-hírű cirkuszt hozott létre. A lovak szerepeltetése mellett az ő nevéhez fűződik Jancsi bohóc, kinek dalai hamar népszerűvé és közismertté váltak, a bohóc korának gramofonsztárja lett. A Beketow Cirkusz színvonalas előadásait Ferenc József két alkalommal is megtekintette. Az 1920-as évektől a második világháború végéig számos változás, fejlesztés zajlott le, külföldi és magyar artisták közreműködésével.
A háború után a főváros romokban állt, a varieték már nem nyitottak ki, sok artista munka nélkül maradt. 1949-ben bekövetkezett az államosítás, majd átszervezések, beszolgáltatások következtek, a magántársulatok helyét egységes állami irányítás vette át. 1954-ben létrejött a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) elődje, 320 állami státuszú artistával. Fokozatos fejlődés vette kezdetét, a produkciók színvonala folyamatosan fejlődött, nemzetközi kapcsolatok épültek ki. Nagyszüleink, szüleink generációja számára meghatározó ez a korszak, olyan művészekkel, mint a Richter család, Eötvös Gábor, Rodolfó; illetve a sok külföldi, köztük olasz, kínai, mongol, szovjet társulatokkal. A színvonalat mutatja, hogy a magyar cirkuszművészeket a szovjetek után a második helyen tartották számon a világban. Az 1990-es évek elejétől a MACIVA új szerepet kapott, az irányítás helyett a hazai cirkuszművészet támogatója, háttérintézménye lett.
A könyv a visszatekintés után bemutatja a jelent is: az utazó cirkusz világát, és végül de nem utolsó sorban a produkciók hátterét, a művésztelepet, a próbák helyszínét, valamint az artistaképzés folyamatát. Megtudhatjuk milyen intenzív marketingmunkát végez a MACIVA, hogyan népszerűsíti a cirkuszművészetet napjainkban. Az idei kettős jubileum jó alkalom a visszapillantásra, a 125 éves Fővárosi Nagycirkusz és a 60 éves MACIVA megismerésére, de a jövőbe tekintésre is, hiszen ahogy az egyik társulat honlapján is olvashatjuk: „A cirkusz örök!”
Hozzászólások