Zmeskál Zoltán Tamás
A 172 oldalas riportkönyv a múltba réved. Megismerhetjük belőle a 70-es évek Nógrád megyei és Pest megyei állapotát, az akkori szakápoló-és mentőtisztképzést, valamint a 90-es évek változásait, sőt a társszervek – rendőrök, tűzoltók, polgárőrök – munkáját is. Végül kirándulunk a szív- és veseátültetettek, valamint a Formula-1 Magyar Nagydíjak világába; ezenkívül olvashatunk a pápa magyarországi látogatásáról.
Kedvcsinálónak az 55 riport egyik anyagából, amely „A pápalátogatás sajtós szemmel” címet viseli, idézünk egy részt.
Tigrisbukfenc a helikopterről
Szombaton hajnali 5-kor Pécsre indultunk három busszal, két szirénázó rendőrautó kíséretében. Alapos átvizsgálás után már hét órára el is foglalhattunk helyünket a városon kívüli hatalmas réten felállított oltár közelében. A Szentatya Mi-8-as helikoptere csak órák múlva érkezett. Addigra már jókora tömeg gyűlt össze körülöttünk. A pápai helikoptert két harci Mi-24-es helikopter kísérte. A csatagépek nyitott ajtajában fegyveres kommandósok ültek, a pápai gép talprácsain mindkét oldalon fegyveres rendőrök álltak. A két harci gép felülről biztosított, miközben a föld felett fél méterre lebegő pápai gép talpszerkezetén álló kommandósok tigrisbukfenccel ugrottak le. Minden irányban tüzelőállást foglaltak el, s a pápai helikopter csak ekkor foghatott talajt. A kilépő Szentatya pápamobilra szállt, melyet már jóval korábban a helyszínre szállítottak.
Vasárnap került sor a debreceni, majd az ominózus máriapócsi szentmisékre. Ezt a napot kihagytam, ezeken nem vettem részt. Csak a híradásokból tudom, hogy II. János Pál Debrecenben, a kálvinista Rómában, a gályarabok emlékművénél követte meg a katolikus egyház nevében azokat a protestánsokat, akiket a Szent Inkvizíció gályarabságra hajtott. Cselekedetét később az MSZMP és utódpártja elé is követendő példaként állította az akkori jobboldali hatalom. A kommunizmus áldozatai iránt vártak tőlük hasonló gesztust.
Hétfőn is reggel 5-kor indultunk Szombathelyre, rendőri kísérettel. Győr határában motoros rendőrök várták konvojunkat, és szirénaszóval robogtak át velünk az ébredező megyeszékhelyen. Hét órára már ekkor is a mise helyszínén, a városon kívüli hatalmas mezőn voltunk. Itt is átmentünk a detektoros kapun, a sok ezer zarándokot itt is alaposan átvizsgálták. Aki áldozni akart a szentatyánál, annak már napokkal korábban kellett jelentkeznie, s közülük mintegy félszázan kaptak ehhez írásos engedélyt. Őket csak ezzel a papírral engedték a szigorú biztonságiak az áldoztató egyházfő kezéhez. A pápa ide is helikopterrel érkezett, a kíséret itt is és Debrecenben is a Pécsett megismerthez hasonlított. Teljes légtérzár volt az egész útvonalon, így egy levegőből érkező támadást is teljes biztonsággal ki lehetett volna védeni.
A Gorbacsov elleni moszkvai puccs arra a hétfői napra esett. A miséről már jóval a vége előtt kijöttünk – buszaink visszaindulását is korábbra tervezték –, s mi addig a Sajtóközpontban figyeltük a TASZSZ és az MTI híreit. Öt-tízpercenként dobta ki a gép az újabbnál újabb moszkvai információkat. Sokan visszarendeződéstől, s az 1956-os forradalom utánihoz hasonló megtorlástól féltek közülünk. Másfél év sem telt még el a rendszerváltozás óta, az októberi taxisblokád emléke is élénken élt, így még bármi előfordulhatott. A puccsot végül Jelcin vezetésével a hét végére leverték, de ezt még 19-én nem láthattuk előre
A szerzővel, aki Zetapress online újság főszerkesztője, a könyvről beszélgettünk.
Miért most jelent meg a könyv?
Zmeskál Zoltán Tamás és Szarvas István (Fotó: Lantai József)
A történeteket 1995-ben az Árnyék részére írtam. Úgy volt, hogy ők adják ki könyvben, s 1998. áprilisig kétheti rendszerességgel jelentek meg a nyíregyházi bűnügyi magazinban. Akkor váratlanul megszűnt az újság. Most jutottam el odáig, hogy megvalósítsam akkori tervemet.
Aki egy könyvet megír, megszereti ezt az érzést és továbbiakat is ír. Te hogy vagy ezzel?
Trilógiában gondolkodom: augusztusban a tárgyalótermek, bűnügyek világába viszem el az olvasót, míg jövő márciusban újra kékfénnyel, vagy nélküle zajló történetekkel jelentkezem.
Nem gondolkodtál azon, hogy orvosi pályára menj?
Már kisgyermekként orvosi pályára készültem, operáló orvos szerettem volna lenni – ahogy akkoriban mindenkinek mondtam. Édesapám tanácsára mégsem gimnáziumba, hanem gépipari technikumba mentem, mert azt akarta, hogy szakmám is legyen. A műszaki középiskolából nem mehettem orvosi egyetemre – biológiát ott nem tanítottak, felvételizni viszont abból kellett volna – így maradt a Műegyetem. Mivel az egészségügy mindig jobban érdekelt, később mentőzni kezdtem. Közben megnősültem, két gyermekünk született, a család mellett viszont nem tanulhattam volna hat évig nappalin az orvosin.
Melyik gyógyászati terület állt hozzád legközelebb?
Az ötéves mentőmunka után rabkórházban is, meg civil kórházban is dolgoztam. Kisebb-nagyobb megszakításokkal pszichiátrián, kardiológián, műveseállomáson és ortopédiai sebészeten másfél évtizedet töltöttem, s közülük az utóbbi kettőt szerettem legjobban.
A könyv mindegyik riportja érdekes olvasmányos, és kitűnő korrajz. Külleme is találó: a címlapon a mentőautó. A szerkesztés és tördelés a nyomdai kivitel is kiváló.
A könyvet még színesebbé tenné egy bevezető, néhány kép esetleg az eredeti cikkek beszkennelt anyaga. Mindenkinek elolvasásra ajánlom.
Hozzászólások