Időkapszulát helyeznek el a bátaszéki templom újjáépülő tornyában • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Időkapszulát helyeznek el a bátaszéki templom újjáépülő tornyában

Időkapszula elhelyezésével ünneplik a bátaszéki hívek a település templomtornyának jelenleg is zajló és októberig tartó újjáépítését. Az időkapszulában a többi között helyet kap egy-egy kép Ferenc pápáról és Udvardy György katolikus megyéspüspökről, továbbá a lebontott torony fa- és rézanyagának néhány töredéke, valamint az adományozók listája. Emellett elhelyezik benne a pécsi székesegyház délkeleti tornyának egyik kövét, hiszen a pécsi bazilikát szintén az idén újítják fel. Az időkapszula végleges helye a legfelső toronyelemben lesz, a toronysisak várhatóan október elejére készül el.

A templom egy 1903-ban feladott képeslapon

A templom egy 1903-ban feladott képeslapon

A Tolna megyei bátaszéki templomtorony harminc méter magas sisakjának statikai problémái már a kilencvenes években jelentkeztek, egy két évvel ezelőtti szakértői vélemény pedig életveszélyesnek nyilvánította azt. Kiderült, hogy a torony több mint százéves faszerkezete gombafertőzött, elkorhadt és teljes egészében menthetetlen.

A veszélyes toronysisakot 2013 tavaszán bontották le, elindult az újjáépítés tervezésének engedélyeztetése, s döntés született arról, hogy a Pécsváradi Architekt Kft. építheti újjá az épületrészt csaknem százmillió forintból. A toronysisak teljes egészében új építmény lesz, de külalakját, méreteit tekintve a lebontott szerkezettel megegyezik majd. A beruházásnak része a torony homokkő épületdíszeinek restaurálása is.

Az új toronysisak felépítéséhez a bátaszéki római katolikus plébánia az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2013-ban 30 millió forintot nyert el, a Pécsi Egyházmegye szintén 30 millió forintos támogatást adott a beruházáshoz. Fontos pénzügyi segítséget jelentettek magánszemélyek és vállalatok adományai, valamint az e célra szervezett jótékonysági koncertek bevételei.

A bátaszéki plébániatemplom Nagyboldogasszony tiszteletére épült 1903-ban, 83 méter magas tornyával ez az ország nyolcadik legmagasabb épülete.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS