120. évadát kezdi meg a Pécsi Nemzeti Színház • Hetedhéthatár

Színház

120. évadát kezdi meg a Pécsi Nemzeti Színház

Tizenkét bemutatót tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) az új évadban – mondta el a teátrum igazgatója csütörtökön Pécsett az évadnyitó társulati ülésen, hangsúlyozva, hogy a dolgozók segítőkész hozzáállása, kezdeményező készsége és az egymás munkája iránti tisztelet nélkülözhetetlen a színház magas színvonalú működéséhez.

Rázga Miklós az intézmény 120. évadát megnyitó beszédében örömének adott hangot, hogy a nézőszám az öt évvel ezelőtti 65 ezerről tavaly 120 ezerre nőtt. Úgy vélte: odafigyeléssel, az értékek megőrzésével a színház továbbra is sikeres lehet.

Beszámolt arról, hogy a PNSZ a következő évadban hat-hat nagyszínházi és kamaraszínházi bemutatót tervez, az első premier az Eisemann Mihály-Szilágyi László Én és a kisöcsém című operett-bohózat lesz szeptember 26-án, Bőhm György rendezésében. A nagyteremben játsszák még William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát, Bizet-Scsedrin-Riederauer Carmen című balettját, Barrie-Charlap-Leigh Pán Péter című családi muscal előadását, Balogh Elemér-Kerényi Imre Csíksomlyói passió című játékát, továbbá Mozart Don Giovanni operáját. A kamarateremben Ránki György Andersen meséje nyomán írt zenés komédiája, a Pomádé király új ruhája, Harold Pinter A születésnap című abszurd játéka, Patrick Marber Közelebb! (Closer) című „nyers szerelmi látlelete”, Martin McDonagh Billy (A kripli) című „kis szigeti groteszkje”, továbbá Tóth Krisztina zenés időutazása, az Évek Vándora s a Pécsi balett Orfeusz és Euridiké című produkciója lesz műsoron.

A Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjai

A Pécsi Nemzeti Színház Örökös tagjai

Rázga Miklós igazgató a hagyományoknak megfelelően köszöntötte a színház jubiláló dolgozóit. Köles Ferenc és Ottlik Ádám átadták az úgynevezett Csaba Zita Hívó-díjat, melyet a társulat színművészei titkos szavazással ítélnek oda minden évadban a művészi munkájukat leginkább segítő kollégájuknak. Idén nem is egy, hanem tizennyolc kolléga, a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara kapta az elismerést.

A társulat köszöntötte a Pécsi Nemzeti Színház évadnyitóján megjelent Örökös tagjait. A 2014-2015-ös évadtól a Pécsi Nemzeti Színház Örökös Tagja címet a színház mindenkori ügyvezető igazgatójának javaslatára Pécs Megyei Jogú Város kultúráért felelős alpolgármestere adományozza. 2014-ben Stenczer Béla színművész vehette át a megtisztelő címmel járó emlékérmet. Stenczer Béla huszonötödik éve meghatározó tagja a társulatnak, rengeteg szerepet játszott el a Pécsi Nemzeti Színház falai között a pécsi színházbarátok örömére. Nagy Csaba alpolgármester szavait idézve: „Kultúra iránti elkötelezettsége nem csak a színpadon, hanem rendkívül magas színvonalon végzett szervezői, koordinálói munkája során is megmutatkozott.”

Rázga Miklós az eseményen felolvasta Nagy Csabának, Pécs alpolgármesterének a társulathoz intézett levelét, amelyben a politikus hangsúlyozta, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni színházát. Az alpolgármester utalt rá: a teátrumi épület felújítása 2011. óta folyamatban van, a munkakörülményeket és a szolgáltatás színvonalának javítását célzó rekonstrukciók sorában szeptember végére a jegypénztár, valamint a kamaraszínház előtere újul meg, s hamarosan megszüntetik a díszletraktár beázását.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója arról szólt, hogy táncművészük, Domoszlai Edit a világ öt leghíresebb balett-társulata között számon tartott londoni Rambert balettnél folytatja pályafutását. Kiemelte: Domoszlai Editet több ezer jelentkezőből választották ki, s ez a Pécsi Balett számára is komoly elismerés.

Az évadnyitó ülést követően nem csupán jelképesen nyíltak meg a színház kapui, a teljes társulat megjelent a főbejárat előtt, ahol közös fotózás után, Pán Péter koktéllal koccintottak egymással és a bérletvásárlókkal. A legszerencsésebbek akár újonnan vásárolt bérletüket is dedikáltathatták a jelen lévő színművészekkel.

 

A Pécsi Nemzeti Színház társulata (Fotó: pnsz.hu)

A Pécsi Nemzeti Színház társulata (Fotó: Körtvélyesi László)

 

(Forrás: Pécsi Nemzeti Színház, MTI)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS