A pécsi ciszter gimnáziumtól Rhinebeck (USA)-ig
Szemelvények Vass Vilmos, egykori pécsi ciszter diák életútjából
1. fejezet
Bevallom őszintén, Vass Vilmos pályafutása ugyancsak felkeltette érdeklődésemet. Annál is inkább, mivel megítélésem szerint, annyi év eltelte után is még sok az ismeretlen részlet Pécs 1956-os történetével kapcsolatban. Másrészt, egykori Nagy Lajos gimnáziumi tanulóként külön is fontosnak tartottam volna minél többet megtudni egykori, több generációval előttem végzett iskolatársam érdekes történetéről.
Vass Vilmos és amerikai felesége Anne (Höfler Pál felvétele)
Igyekeztem felkutatni Vass Vilmos évfolyam és osztálytársait. Tőlük tudom, hogy Vilmos, az utóbbi években, többszöri levél és telefonhívásukra sem válaszolt. Jómagam is írtam neki leveleket, bízva abban, hogy cikksorozatomat képekkel és forrásanyagokkal tudom majd kiegészíteni. A levél nem jött vissza, de sajnos válasz sem érkezett. Tartok tőle, hogy a 88. évét betöltött címzettnek egyetlen nagy és alapos oka volt, hogy ne válaszoljon…
Így azután maradtam a rendelkezésemre álló források mellett…
A közelgő 1956-os évfordulót, aktuális, alkalmas időpontnak találtam arra, hogy rövid cikksorozatomat kedvenc internetes folyóiratom számára tisztelettel felajánljam.
Néhány idős ciszter diákon kívül már bizonyára senki nem tudja Pécsett, ki volt Vass Vilmos, akkori népszerű nevén „Piola” (a fiatalember rajongásig szerette a labdarúgást, ezért becenevét Silvio Piola olasz labdarugó csillagtól kölcsönözte).
A visszaemlékező Vass Vilmos (Höfler Pál felvétele)
Sokáig én sem ismertem ennek az érdekes embernek az életútját. Először szeretett unokabátyámtól, Höfler Páltól – az egykori kitűnő pécsi jazz zongoristától, „Piola” ciszterci iskolatársától hallottam róla.
Unokabátyám az 1960-as évek elején az azóta megszűnt „Holdfény” eszpresszóban muzsikált, az Uránia mozival átellenben. Itt ismerkedett meg Vass Vilmos édesapjával, aki ezen a munkahelyen üzletvezetőként dolgozott. Beszélgetésük közben derült ki, hogy az ifjabb Vass Vilmos, Pali iskolatársa volt a Nagy Lajos Gimnáziumban.
Azután dr. Marton István – szintén ciszter diáktárs – a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület néhai elnöke mesélt néhány érdekes epizódot arról, hogy „Piola” milyen nagy labdarugó tehetség volt. Talán ha sorsa másképpen alakul, lehetett volna egy második Puskás…
Sokat segített ennek az izgalmas személyiségnek megismerésében a Ciszterci Rend Nagy Lakos Gimnázium „Fekete – Fehér” folyóiratának, 2002. év Venisancte számában megjelent cikk, amelyben – Pécs tartózkodása alakalmával -Vass Vilmos emlékezik 1956-os harcostársáról, Málics Ottóról és saját igen tanulságos, szenvedésekkel tarkított életútjáról.
Jelen cikkemben szándékosan csak röviden foglalkoztam Málics Ottóval, hiszen személyéről más fórumokon is gyakran esik szó. Róla, az 1956-os forradalom mártír hőséről a közelmúltban több visszaemlékezés történt, sőt utcát is neveztek el városunkban.
Úgy tudom, hogy ezzel szemben Vass Vilmosról, Málics Ottó barátjáról, a másik pécsi 1956-os szabadságharcosról ez idáig Pécsett nem sok szó esett, életéről csak kevés információ közismert. Most itt a lehetőség, hogy – a magam szerény forrásanyagainak felhasználásával – egy vázlatos portrét rajzoljak meg Róla.
Vass Vilmos pécsi forradalmi szerepét méltatva, kiegészítve, úgy gondoltam, reális képet csak úgy nyerhetünk, ha irodalmi forrásként idézem a korabeli helyi újságok (elsősorban Dunántúli Napló) tudósításait.
Azután, – számomra teljesen váratlanul – érdekes részletekkel gazdagodott Vass Vilmos élet-regénye. Höfler Pál 2001. év őszén – az egykori kedves iskolatársa meghívására, az Amerikai Egyesült Államokban, Rhinebeck városkában látogatta meg hősünket. Erről az igen színes utazásról unokabátyám érdekes úti beszámolót és videofilmet készített.
Az internet források is rengeteg hiteles információval segítették munkámat.
Természetesen nagy örömömre szolgálna, ha ezt a kis visszaemlékezésemet a Hetedhéthatárban minél többen olvasnák, és személyes emlékeikkel – esetleg képanyaggal – kiegészítenék, helyenként kicsit hiányos tudásanyagomat. Előre is hálás köszönet…
Még valamit szeretnék hangsúlyozni. Nem vagyok hivatásos történész. Nem is éreztem feladatomnak, hogy bővebb elemzésekbe, állásfoglalásokba bocsátkozzam. 1956-ban érettségi előtt álló diák voltam a Nagy Lajos Gimnáziumban. Sok mindenre emlékszem az akkori időkből, de ezekről szándékosan nem írtam, mert visszaemlékezésem a pécsi eseményekről és kiemelten az egykori pécsi bányászról, 56-os hős forradalmárról, Vass Vilmosról szól…
Elsőnek következzen Vass Vilmos, 1956-os pécsi szabadságharcos visszaemlékezése:
„Pécsett születtem 1926. július 18-án. 1946. nyarán érettségiztem a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumában, utána a (pécsi) Erzsébet Tudomány Egyetemen töltöttem néhány félévet, de kizártak.
Felmentem Budapestre és kitanultam az autógén- és villanyhegesztő szakmát.
1940-es években csatlakoztam az illegális Szociáldemokrata Párthoz.”
(Málics Ottó, a „Mecseki Láthatatlanok” 1956-os pécsi hősi halottja (megjelent Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium „Fekete – Fehér” folyóiratának, 2002. év Venisancte számában). 3 p.)
Itt csak egy rövid kiegészítést szeretnék beszúrni:
A Szociáldemokrata Pártban 1945. év után megoszlottak a vélemények a demokratikus átalakulás kérdésében. Más elképzelései voltak a jobboldalnak, a centrumnak és a baloldalnak. A megosztottság végül is pártszakadáshoz vezetett.
A párt jobbszárnyát 1948-ban kizárták, a maradék pedig Szakasits Árpád vezetésével 1948. június 12-én egyesült a Magyar Kommunista Párttal, a fúzió eredményeként jött létre a Magyar Dolgozók Pártja.
A jobboldali szociáldemokraták egy része illegalitásba szorult. Őket a rezsim kíméletlenül, minden eszközzel (bitófa, súlyos börtön stb) üldözte.
Fontosnak tartom leszögezni azért is ezt, mert Vass Vilmos sem akkor, sem 1956-ban, sem pedig később nem volt szocialista rendszer ellenes jobboldali, sem pedig kommunista. Ő volt és maradt egész életén át meggyőződéses Szociáldemokrata.
Politikai meggyőződéséről Vass Vilmost idézem:
Vass Vilmos könyve
„Én a szociáldemokrácia „reformista” szárnyához tartoztam, amely elutasította a marxizmus forradalmi tételeit, a merev materializmust, és a társadalmi problémákat alapvető szociális reformokkal akarta megoldani a parlamentáris demokrácia politikai és a vegyes gazdálkodás-gazdasági keretei között. Ezt az irányzatot nevezték a kommunisták akkoriban „jobboldali” szociáldemokráciának. Sok ilyen „jobboldali” szociáldemokrata volt ebben az időben a magyar börtönökben. Működött egy kicsiny, de jól szervezett illegális mozgalom is” (Idézett mű… 4 p.)
A Vaterán keresgélve találtam rá, Vass Vilmos: A magyar demokratikus munkásmozgalom rövid története 1919-1944 c. kis könyvecskéjére, amelyhez párttársa és barátja Kalmár Béla írt rövid un. „fülszöveget” (azaz a könyv borítójának behajtott szélén levő ismertető szöveget).
„Vass Vilmos (1926-) 1943 őszén csatlakozott a magyar szociáldemokrata mozgalomhoz, amelynek feloszlatása után, illegális szociáldemokrata tevékenységért tizenöt év börtönre ítélték. Öt év múltán 1956-ban szabadult. A forradalom leverését követően az Egyesült Államokba emigrált. Részt vett az emigráns szociáldemokrata mozgalomban, a „Szociáldemokrata Szemle” című folyóirat szerkesztője volt.
Három évtizeden át – New Yorkban és Münchenben – a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott.
Jelenleg az Egyesült Államokban él.
Szoc. Dem. plakát (Internet)
Vass Vilmos munkája a legrégibb magyar munkásmozgalomnak, Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP) a Horthy-rendszer negyedévszázada alatti történetét mutatja be. A téma tárgyilagos vizsgálata annál szükségesebb, mivel a párt 1948-ban „fúzió” címén történt felszámolása óta az MSZDP múltját gyalázták, meghamisították, teljesítményeit kisajátították a Rákosi- és a Kádár-rendszerben egyaránt. Ez az egyoldalú, elfogult szemlélet csak az 1980-as években változott valamelyest, de a politikai szakirodalom még mindig adós az MSZDP elfogulatlan, tárgyilagos történetével, jóllehet megvan már hozzá a kellő távlat, és a munkásmozgalom történészeit az 1989-es fordulat óta nem korlátozza pártfegyelem, kötelező pártvonal.
A Horthy rendszerben nem szívesen, de megtűrték a szociáldemokrata munkásmozgalmat. A szociáldemokratákat nem ők, hanem a kommunista diktatúra iktatta ki 1948-ban a magyar történelemből. A sors keserű iróniája és a szociáldemokrácia késői igazolása az, hogy a kommunista világrendszer felbomlása óta immár azok nevezik magukat szociáldemokratának, próbálják a magukénak feltüntetni a magyar szociáldemokrácia múltját, értékeit, szemléletét, akik fél évszázaddal ezelőtt börtönbe zárták, emigrációba kergették képviselőit. A „jobboldali” szociáldemokraták számára, ha több nem is, ennyi elégtétel jutott.” (Forrás: Kalmár Béla – Internet)
Következő rész
Hozzászólások