Az Országos Könyvtári Napok Baranya megyei eseménysorozata keretében Mohácson mutatták be a Pécsi Nemzeti Színház 2003 óta műsoron levő előadását, a folyamatos népszerűségnek örvendő Grace és Gloria című produkciót. A zsúfolásig megtelt nézőtér előtt a színpadon kórházi ágy, éjjeliszekrény kislámpával és Bibliával, fogas, asztal két székkel, a háttérben viaszosvászonnal leterített konyhaasztal, rezsóval, lábassal, egyéb konyhai eszközökkel. A helyszín az egykor szebb napokat megélt farm kisebbik háza, ahova a kórházi kezelés után hazatér a nagybeteg, gyógyíthatatlan Grace.
Alighogy elhelyezkedett ágyában az idős hölgy, máris zörgetnek az ajtón, és megjelenik a New York-ban nagy karriert befutott önkéntes szociális munkás, Gloria, aki mellette akar állni utolsó napjaiban. Kettőjük történetét mondja el az ismert amerikai író, Tom Ziegler darabja. Egy nevettető, meghatóan hátborzongató történet életről és halálról. Ki segít kin? Az ápoló a betegen, vagy a vidám, bölcsen hívő idős asszony a megfáradt kiégett fiatalon? Grace mélyről fakadó, eredeti szellemessége, az elmúlást derűs belenyugvással fogadó életbölcsessége meggyőzi a problémákat eddig okosan felülről kezelő Gloria-t.
Jelenet az előadásból
A Grace-t alakító Sólyom Katalin és a Gloria-t megformázó Füsti Molnár Éva összeszokott, virtuóz játékát láthatta a közönség Mohácson. Minden mozzanat a legapróbb részletekig hibátlanul kidolgozott, egy pillanatra sem jut eszünkbe az előadás közben, hogy színészeket látunk szerepeket játszani. A két ellentétes személyiség, a hullámzó kedélyállapotú Grace, valamint a vidékre „lejött”, ám ízig-vérig nagyvárosi Gloria mondhatni tálcán kínálja a vita, sőt a sértődés, a veszekedés lehetőségeit. Mindezek szépen sorban be is következnek, ám ezek a „pengeváltások” sosem eredményeznek maradandó lelki sérüléseket. A kedélyállapotok állandó változása mellett a tragikum és a komikum is hasonlóan jelenik meg az előadásban. A komor szituációkat, a feszültséget oldják a vicces párbeszédek, majd, hogy ne örüljünk annyira, ismét jön a váltás. Néha a szomorúság és a vidámság egyszerre jelenik meg, például a levesestál esetében. Ritka az ilyen, totális mértékben magával ragadó színházi produkció, mely az elsőtől az utolsó percig maximális odafigyelést követel magának, a nézőt egyetlen másodpercre sem hagyja kizökkenni. Az előadást Füsti Molnár Éva rendezte, a díszletet és a jelmezeket Tresz Zsuzsa tervezte. Minden a mondanivalót szolgálja, maximálisan.
A darab központi kérdése: hogyan adunk számot életünkről? Miért vagyunk ezen a világon? Nincs ember, akit ne foglalkoztatna ez a kérdés, hiszen életünk minden percében ott ólálkodik körülöttünk az elmúlás. Grace mondja ki unokahúgának küldött üzenetében a választ a kérdésre: „A Jóisten valamiért csak teremtett és ha nem is voltam más, csak egy közbülső láncszem, amely összetart másik kettőt, akkor is fontos voltam és nélkülözhetetlen.”
Hozzászólások