Toborzó: Őrállás Petőfi Sándorért, a Hősök terén • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Toborzó: Őrállás Petőfi Sándorért, a Hősök terén

Harmadszor is ellopták a Hősök terén azt a szimbolikus sírkeresztet, amellyel a Magyarok Világszövetsége idén július 31-én, Petőfi Sándor eltűnésének 165. évfordulóján jelölte meg azt a helyet, amelyet alkalmasnak talál a nemzet legnagyobb költője hamvainak méltó eltemetésére. Az MVSZ Fővárosi Szervezete ezért őrállás szervezésébe kezdett a jelzőkereszt megvédésére.

Október 6. óta minden nap délben egy művészi mozzanatra kerül sor, a Petőfi Sándor iránti hódolat jegyében. Borsós István tárogatóművész így számolt be az eseményről: „A reggeli esős, borús idő után még a nap is kisütött a tárogatószóra a Hősök terén. Kellemes két órát töltöttünk el és a megjelenő hazánkfiai mellett nagy számban és igen aktívan érdeklődtek a külföldi csoportok tagjai, akik fotókat és videókat készítettek. A Szentgyörgyi Tamás által tolmácsolt verseket jól kiegészítette és összekötötte a – szándékom szerint hangulatban hozzáillő – tárogatószó, amelyeket a Rákóczi-Kossuth dallamkőrből, katonai dalokból, verbunkosokból és régi népdalokból választottam.”

 

Borsós István tárogatójátéka

Borsós István tárogatójátéka

 

Az MVSZ hívja tagjait, híveit, s mindazokat, akiknek fontos Petőfi Sándor, hogy jelentkezzenek őrállásra. A jelentkezők hívják Orbán József urat, az MVSZ Fővárosi Szervezetének alelnökét, a következő telefonszámon: 20/617-4511, vagy írjanak e-mail címére. Az őrállás teljes címe: Őrállás a Hősök terén a nemzeti kegyelet megadásáért, Petőfi Sándor részére.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS