A pécsi ciszter gimnáziumtól Rhinebeck (USA) -ig
Vass Vilmos egykori ciszter diák életútja
3. fejezet
Vass Vilmos szabadulásáról az alábbiakat jegyezte fel:
„(1956) augusztus 1-én kerültem az ÁVH-bizottság elé. A kihallgatás rövid formaság volt, nem felülvizsgálat, hanem szabadon bocsátás. Közölték velem, hogy pontosan félév múlva, 1957. február 2-án per újrafelvételi tárgyalás lesz az ügyemben. A tárgyalásig „feltételesen” szabadlábra helyeznek. Most visszatérhetek a szocialista társadalomba, csak ne kövessek el semmilyen meggondolatlanságot.” (Idézett mű… 5 p.)
Vass Vilmos szabadulása után 1956. augusztus 4-én a pécsi István aknánál írt alá egy éves szerződést. Itt vájárként dolgozott.
Vass Vilmost élénken foglalkoztatták a napi események, figyelemmel kísérte a Petőfi kör vitáit, Rajk László újratemetését, a fokozódó elégedetlenséget, de ugyanakkor látta, hogy nyílt fellépés a rendszer ellen az öngyilkossággal határos. Latolgatta a disszidálás lehetőségeit is, amelyről végül is letett.
István-akna, 1956. október…
A pécsi forradalmi események fő centruma, mozgató erejének egyik bázisa (a pécsi egyetem mellett) – megítélésem szerint – a pécsszabolcsi István-aknán volt. Döntő volt ugyanis a pécsi forradalom továbbvitele szempontjából, hogy kinek a pártján áll a jelentős gazdasági és politikai erőt képviselő pécsi bányászság. 1956. október 24-én István-aknán megalakult a munkástanács – de a sajtóhírek tudósítása szerint – ebben akkor még túlsúlyban voltak a szocialista államhatalomhoz hűséges hangadók.
Munkástanács István-aknán
Szent István akna
„A pécsszabolcsi István-akna bányászai szerdán (1956. október 24.) reggel leszállás előtt 10 tagú munkástanácsot választottak. A munkástanács tagjai meghatározták feladatukat: Rücker-akna, György-akna és István-akna területén őrködnek a rendre.
István-akna épületének egyik szobájába érkeznek a jelentések: az üzem területén minden rendben.
A telefonnál Banó József elvtárs, a munkástanács tagja tart telefonügyeletet. Ő tájékoztat a munkástanács pillanatnyi feladatáról:
A munkástanácsoknak legfontosabb feladata most az üzem termelésének biztosítása, az üzem védelme. A munkástanács értesítése, illetve bevonása nélkül senki sem cselekedhet az üzemben, s ezt a véleményt az üzem vezetősége is magáénak vallja.
Resz István vájár lép a szobába, ő szintén a munkástanács tagja. Tőle kérdezzük meg, milyen volt a hangulat reggel leszállás előtt?
Bányászainknak vannak követeléseik, elsősorban a bérrendezés és a lakásprobléma megoldása terén. Úgy tudjuk pártunk és kormányunk elismerve a bányászok jogos kérését, ez év végéig a bérkérdést megoldja. Ma reggel a munkástanács megválasztásakor a bányászok saját problémáikról nem beszéltek. De csak úgy zúgott a felolvasó terem, amikor a bányászok annak az elhatározásuknak adtak hangot, hogy minden eszközzel megvédik a munkáshatalmat. Elítélték a burzsoá, restaurációs cselekedeteket. Leszálláskor mondották: ha valaki is meg akarja a termelésünket zavarni, csak szóljatok: jövünk!
Az István aknából egymás után gördülnek ki a szénnel teli csillék, bizonyítva: a mélyben a bányászok kezében a béke fegyverei: a fejtőkalapácsok dübörögnek.
A napszinten a munkástanács tagjai őrködnek…” (Dunántúli Napló. 1956. október 25. 3 p.)
Vass Vilmos – mint szemtanú – másképp számol be erről:
„Szerdán tehát még lementünk a délelőtti műszakkal. A legalsó 7. vagy 8. szinten volt a munkahelyünk – a pécsvidéki bányák nagyon mélyek -, de egész műszak alatt szinte semmit sem dolgoztunk, csak az eseményeket elemeztük, és a teendőket latolgattuk.” (Málics Ottó, a „Mecseki Láthatatlanok” 1956-os pécsi halottja (megjelent Ciszterci Rend Nagy Lakos Gimnázium „Fekete – Fehér” folyóiratának, 2002. év Venisancte számában). 7 p.)
Az elkövetkezendő napokban azonban az István-aknai munkástanács egyre inkább radikalizálódott, átszerveződött, a forradalom igazi motorjává vált. 1956. október 25-én megszervezett jelentős pécsi forradalmi demonstráción már együtt meneteltek az egyetemisták, értelmiségiek, diákok és a pécsi bányász-munkástanács küldöttei.
„Pénteken (1956. október 26-án) az aknán (gróf Széchenyi István akna) szerveztük a forradalmat. Újjáalakult az akna munkástanácsa, amelybe Ottót (Málics) és engem is beválasztottak. Úgy emlékszem, hogy engem választottak meg a tanács elnökének. Mi ketten voltunk a hangadók. Nagy létszámú munkástanács volt, lehettek benne vagy hetvenen. Az tudom, hogy kívülünk Biczó Sima László és Dobrovics Emil is tagja volt, kívülük Eszter József bányász. Utánam ő lett az István aknán a munkástanács elnöke, ő utána, pedig Málics Ottó.” (Idézett mű… 8. p.)
1956. október 27.
„Szombaton (1956. október 27.) bányászgyűlés volt az akna udvarán. Lehetett ott vagy ezer bányász. Munkáról szó sem volt. Felmentem az akna-épület erkélyére, és felolvastam a pontokba szedett követeléseket. Nagy éljenzéssel fogadták. Emlékszem a bányászkatonák hosszasan éljeneztek, mert az egyik pontban az ő gyors leszerelésüket követeltük.” (Idézett mű… 8. p.)
Szirtes Béla bányamérnök úr így emlékezik vissza az István-aknai munkástanácsra:
„Az István aknai munkástanács nem tartozott a szélsőségesek közé. A munkásgyűlés által választott elnöke egy mindenki által tisztelt, szakmai tekintéllyel bíró bányamester (H. Gy.), a szélsőségesebb tagoknak (kiváló szakmunkásoknak) is inkább csak a szájuk volt nagy. Állítólag üléseiken nagy vitákat folytattak, de az üzemi biztonság fenntartásához szükséges teendőkhöz hozzájárultak, az üzemvezetési szándékokban partnerek voltak, a személyzeti káderlapokat nem osztották szét, fegyvereket nem osztottak ki, legnagyobb gondjuk a legényotthoniak követelései voltak, akik a legradikálisabb magot képezték aknánkon. A Munkástanács legerősebb (belső?) ellenzéke azt hiszem a legényotthon lakói voltak. Az otthonok lakói nagyrészt a társadalom olyan üldözött rétegeiből kerültek ki, akiknek a bányamunka jelentette a menedéket. Ez és viszonylag fiatalabb koruk magyarázhatja radikalizmusukat a forradalom alatt.” (Szirtes Béla: István akna 1956-os emlékeim)
A pécsbányatelepi bányászok követelései
„Az alábbiakban részletesen ismertetjük a pécsbányatelepi bányászok Nagy Imre elvtárshoz intézett kívánságait, javaslatait, amelyeket pénteken (1956. október 26.) reggel Széchenyi-aknán ismertetett az egybegyűlt bányászok előtt Vass Vilmos, a munkástanács tagja.
A követelések a következők:
Széchenyi akna
1. A nyugalom helyreállítása érdekében 48 órán belül vonják ki a szovjet csapatokat az ország egész területéről. A Szovjetúnióval való viszonyunk a nemzeti függetlenség és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján rendeződjék.
2. Azonnal szüntessék meg a testvérharcot, ne folyjon több magyar vér! Azokat a dolgozókat, akik a sajnálatos vérontásba belekényszerültek, ne állítsák bíróság elé!
3. Minden részletre kiterjedő, alapos vizsgálatot és a közvélemény pontos tájékoztatását követeljük a legutóbbi napok eseményeiről.
4. Gyorsított eljárással állítsák bíróság elé a Sztálin-Rákosi-féle irányzat azon követőit, akik végső fokon a mostani tragikus eseményeket előidézték.
5. Vizsgálják felül a párt és állami funkcionáriusoknak, továbbá az államvédelmi hatóság tagjainak múltbeli tevékenységét és vonják felelősségre a bűnösöket!
6. Azonnal bocsássák szabadon az összes politikai foglyokat, azok kivételével, akiket a júliusi fordulat után tartóztattak le (Farkas Mihályt és társait).
7. Őszintén tárják fel az ország gazdasági helyzetét! Rövid időn belül írják ki az általános, titkos, szabad választásokat!
8. Reális bér- és árpolitikát! A túlfeszített normákat enyhítsék! Szüntessék be a vasárnapi termelő- és pótműszakokat! A műszaki dolgozók túlóráját fizessék ki!
9. Az üzemekben vezessék be az üzemi munkás-autonómiát. A szakszervezetek önállóságát oda növeljék, hogy függetlenül és csak munkásérdekeket képviseljenek.
10. Csökkentsék az államapparátust és a felszabaduló erőkkel a produktív termelést segítsék elő. A párt- és szakszervezeti funkcionáriusok függetlenítettségét az üzemekben azonnal szüntessék meg!
11. Követeljük a munkásság helyhez kötöttségének megszüntetését és a szabad munkavállalást!
12. A nehéz bányamunkának a többi szakmához viszonyítottan megfelelő, magasabb bérezést és rövidebb munkaidőt határozzanak meg anélkül, hogy az a dolgozókat anyagilag megrövidítené. (6 órás munkaidőt!)
13. A katonák kényszerű alkalmazását a bányamunkában szüntessék meg.
14. Számolják fel a személyi káderlap-rendszert, a továbbiakban a szaktudás legyen a döntő és ne a kádervélemény.
15. A rokkant és öreg bányászok nyugdíj-kérdéseit gyorsan és méltányosan rendezzék! Mindazoknak az özvegyei és öreg szülei számára, akik a harcok során életüket vesztették a kormány biztosítson nyugdíjat.
16. A pécsi bauxitbánya (?) szerződését bontsák fel és a bányát adják vissza magyar kézre.
17. A leggyorsabban oldják meg a pécsi és pécsbányai lakásproblémákat!
18. Mindenkit haladéktalanul bocsássanak szabadon, akik a pécsi eseményekben részt vettek és a biztonsági szervek letartóztatásába kerültek.
(A pécsbányatelepi munkásság megbízásából a munkástanács.)
A pécsbányai munkástanács felhívása
Győzött a forradalom
Pécsi bányászok!
Eljuttattuk jogos követeléseiteket Nagy Imre miniszterelnökhöz. Nagy Imre elvtárs országos gondjai közepette is időt tudott szakítani arra, hogy a pécsi bányászok gondjaival törődjön. Hallottátok, olvassátok Nagy Imre elvtárs üzenetét. Kérünk benneteket, továbbra is őrizzétek meg a rendet, a nyugalmat. Biztosítsátok az ország vérkeringéséhez nélkülözhetetlenül szükséges szenet!
Nagy Imre elvtárs titkárságával folytatott telefonbeszélgetésünk alkalmával is megnyugtató választ, ígéretet kaptunk, hogy mihelyt a rend és nyugalom helyre áll, személyesen is fogadja küldöttségünket.
Most a feladat: a rend megőrzése és a termelés.
Ma, szombaton megindul újra a folyamatos munka.
Munkatársak! Bányászok!
Jöjjetek be az üzemekbe, vegyétek fel a csákányt, a fejtőkalapácsot és becsületes termelőmunkával vegyétek ki részeteket az ország felemelkedéséből!
(A pécsbányai munkástanács.)” (Dunántúli Napló. 1956. október 27. 3 p.)
Hozzászólások