Kamarás Klára | Üzenet a távolba; Búcsú novemberben

Szépirodalom - vers

Üzenet a távolba; Búcsú novemberben

Üzenet a távolba

Ne mondd ki azt a szót, hogy állomás,
és azt se halljam többé, hogy vonat,
hogy fehér kendő lobog… Bármi mást
mondhatsz. A nevem, vagy neved.
Jaj, a kanyar elnyelte… elveszett…
Még most is látom, egy kendő lobog,
és bár tudom, ott vagytok boldogok,
csak a lobogó fehér kendőt látom,
és zokogok, csak zokogok.

 

 

Búcsú novemberben

Még három nap,
s én búcsúzom már.
Olyan ez, mintha itt se volnál.

Még két napunk van.
Menni kéne
együtt virágos, víg mezőre.

November ez!
Nincsen virága,
csak eső hull letört faágra.

Nem akarok
búcsúzni. Fájhat.
Ne nyomja bánatom a vállad.

Ha elmentél,
majd így, magamban
sír fel, mi visszavonhatatlan.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

3 hozzászólás van ehhez: “Üzenet a távolba; Búcsú novemberben”


  1. Csodálatos versek, nagyon köszönöm, kedves Klára!
    Tisztelettel: Hajnal Éva

    Hozzászóló: Hajnal Éva | 2014. október 29., 13:35
  2. Nagyon szépek!

    Hozzászóló: Karádi Kázmér | 2014. november 1., 10:39
  3. Csodaszép és nagyon mélyérzelmű költeményeidhez szívből gratulálok !

    Hozzászóló: Schweighardtné Pataki Zsuzsanna | 2018. december 5., 04:59

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés