Tátrai S. Miklós | A kőrishegyi muflonkos

Szépirodalom - próza

A kőrishegyi muflonkos

 

Hideg januári napok köszöntöttek a Bakonyra. A hó nem volt nagy, az utakat már gondosan megtisztították. A kertek, a földek és az erdő vékony fehér takaróba burkolózott az időnként megerősödő északi szél jeges lehelete elől. Az erdei állatok kevés élelmet találtak a fák között, ezért gyakran kimerészkedtek a vetésekre, és a hó alól próbálták kikaparni az ősszel elvetett magok gyenge hajtásait. Nem volt ez másként a Kőrishegy alatti földeken sem, melyeket vaddisznók, szarvasok, őzek, muflonok látogattak. Az erdő szélén húzódó hosszú, kanyargós földút mindenkor izgalmas cserkelésre csábít. Az út mentén, az egymástól kétszázötven-háromszáz méterre lévő magaslesek pedig eredményes les-vadászatot ígérnek.  Mindegyikről nagy területet lehet belátni, és bár vannak átfedések közöttük, mégis mindegyik más esélyt kínál. A mezőgazdasági földeket fasorok, bokrok teszik változatossá, amelyek búvó- és pihenőhelyet adnak a vadaknak. A domborzat olyan, mintha a szél borzolta tenger valamikor az ősidőkben hirtelen megfagyott volna, amit később vastagon borított el a termőföld, de megőrizte azt a hullámzást, amely emelkedőket és távolabbról beláthatatlan mélyedéseket, horhosokat alakított ki.

Károly hajnali vadászatra készült, még virradat előtt elfoglalta helyét a második lesen. Nem volt egyedül, felesége kísérte el, ahogy oly sokszor már az elmúlt években. Szerettek együtt vadászni. Az esetenkénti kényelmetlenséget sokszorosan felülmúlta az a segítség, amit Károly Ágnestől kapott. A közös sikerek élménye pedig tapasztalt, igazán jó párossá formálta őket. Ha valakikre, akkor rájuk tényleg jellemző volt, hogy szavak nélkül is megértették egymást. Egy-egy szemvillanásból, egy óvatos apró intésből, vagy halk sóhajból is kitalálták a másik gondolatát. Azokban a percekben ez igazán nem volt nehéz, hiszen mindkettőjüket ugyanaz, az egyelőre megválaszolhatatlan kérdés foglalkoztatta. Jó helyet választottak-e, vagy talán inkább másik les lett volna célszerűbb? A muflonokat várták, közöttük is egy öt éves kost, melynek csigája már erősen nyakba nőtt.  A vadőr többször, ők egyszer látták a kiszemelt állatot. Harmadik alkalommal kísérelték meg az eredményes vadászatot. Mindeddig, ahogy most is, a hajnalt és a reggelt választották, mert a muflonok a hegyről csak sötétedés után jöttek le, azonban többször előfordult, hogy a teljes világosság is kint találta őket. Első alkalommal reggel hét óra körül, messziről látták a muflonokat, amint békésen ballagnak vissza az erdőbe. Kosok, juhok, jerkék, bárányok egyaránt voltak közöttük, de a nagy távolság sem a biztos elbírálást, sem a pontos lövést nem tette lehetővé. Második alkalommal, egy kissé megkésve, derengő világosságnál érték el az első lest. Egyelőre nem akartak tovább menni, ezért távcsővel kutatták a földeket. Ágnes vette észre először, hogy a második les előtt mintha lenne valami, amit nem lehet mindig látni, mert néha eltűnik egy mélyedésben. A világosság abból az irányból érkezett, de még gyengén, bátortalanul. Ez mégis elég volt Károlynak ahhoz, hogy néhány perc múlva már biztosan lássa a második les közelében álldogáló muflonokat. A fényviszonyokat mérlegelve, és a terepet ismerve tudta, hogy ha most azonnal elindul, akkor valószínű nem veszik észre az állatok, negyven-ötven méter múlva pedig leér egy parányi völgybe, ahonnan felfelé vezet az út a leshez. A muflonok pedig, ha ott maradnak, ahol most eszegetnek, akkor mindaddig nem is láthatják meg őt, amíg ki nem bukkan a nyáj közelében. Ha ez jókor, és elég óvatosan történik, akkor elegendő ideje lehet a szemrevételezésre és az esetleges lövésre. Óvatosan elindult, csak távcsövet és puskát vitt magával. Ágnes maradt a magaslesen. Nem csak azért, mert így volt nagyobb esély az észrevétlenségre, hanem azért is, hogy figyelje a már egészen jól látható nyáj mozgását, és ha tud, kézjelekkel segítsen párjának. Nem először vezetett volna sikerre ez a megoldás, de ettől még messze voltak. A vadász már lázban égett az izgalomtól, lassan haladt lefelé, majd a takarásban immár felfelé haladva gyorsított óvatos léptein. Mielőbb szerette volna elérni a kívánatos magasságot. Ha csak egy pillantást vet hátrafelé, minden bizonnyal megtorpan, mert felesége a megállás megbeszélt jelét integette felé. Ágnes jól látta, amit férje nem érzékelhetett, hogy a nyáj rézsút elindult az erdő felé, és ha mindannyian így haladnak tovább, hamarosan keresztezni fogják egymás útját. Károly erről mit sem sejtve éppen megállt, hogy kicsit kifújja magát, csillapítsa szíve kalapálását, amikor a muflonok is elérték az út vonalát, csak valamivel feljebb. Egy juh lépett ki először a takarásból, majd még egy, és egyre többen: jerkék, bárányok, fiatal kosok, de idősebb és a keresett nem volt közöttük. Nem vették észre a vadászt. Összetömörültek, majd beballagtak az erdőbe. Megálltak mintha tanakodnának, vagy várnának valamire, vagy talán megérezték a közeli veszélyt, mert hamarosan újra megindultak és eltűntek egy benti domb mögött. Károly sokszor átélte már ezt az élményt, amikor a remény és az izgalom egy pillanat alatt semmivé lesz. Korábban bosszankodott ilyenkor, aztán megtanulta, hogy a vadász nem győzhet mindig, és jól van ez így, mert ez tartja lángoló hőfokon a szenvedélyt. Puskáját vállára vette, már új terveket szőve megindult visszafelé. Tekintetével Ágnest kereste, aki még mindig az első lesen tartózkodott. Döbbenten állt meg, mert felesége körkörös mozdulatokat tett kezével, ami néma vadászszótárukban azt jelentette: valami van a háta mögött. Azonnal sarkon fordult, mégis elkésett. Ott, ahol a nyáj felbukkant, két kos jelent meg, és egyikük minden bizonnyal a keresett muflon volt. Sok éves tapasztalata ellenére hirtelen mozdulattal kapta le puskáját, amit a kosok azonnal észleltek és máris a fák takarásába rohantak.

A harmadik nap reggelén nem akart hibát elkövetni, ezért jóval korábban mentek ki, mint ahogy szükséges lett volna. Feszülten figyelték a zajokat, zörejeket, amelyek az erdőből  hallatszottak. Bíztak benne, hogy nem a muflonok mozognak a fagyos avaron, mert akkor megint elkéstek. Halk suttogással bíztatták egymást és várták az első fénysugarakat. Közel egy óra telt el így, amikor a távcsőben már egyértelműen felismerhetővé váltak a távolabbi bokrok. A keresés új reményeket adott, mert fekvő muflonokat véltek felfedezni a harmadik lessel szemben.  Nem tűnt kockázatosnak az áttelepülés és a harmadik les elfoglalása.

A gyors döntést óvatos mozdulatok követték, majd csakhamar az új helyről figyelték a muflonokat. Távolságuk kétszáz méter körül lehetett és egy olyan gerincen álltak, feküdtek, mozogtak, amely mögött látni lehetett a távoli országutat. Ebben a helyzetben lövésre gondolni sem lehetett, várni kellett. A muflonok nyugodtnak tűntek, bár úgy látszott, fogalmuk sincs mit tegyenek. Sokan voltak, számukat legalább húszra becsülték. Az egyik percben elindultak jobbra, nem kis szorongást okozva Károlynak, majd megfordultak, és visszamentek. Aztán balra előre indultak, de valamiért ez sem tetszett nekik, mert ismét irányt változtatva eltűntek a gerinc mögött. A vadász szempontjából a lehető legrosszabb megoldást választották, mert így észrevehetetlenül vonulhattak bármelyik irányba. Persze akár maradhattak a gerinc mögötti horhosban is, amely némileg védte őket a széltől. Károly ebben bízott, de tudta nincs sok ideje, az állatok bármikor meggondolhatják magukat és visszatérhetnek az erdőbe. Ösztönei azt súgták indulnia kell, mégpedig úgy, hogy a balról fújó szél miatt jobbra kis ívet leírva érje el a gerincet, ahonnan majd beláthat mögé. Ezzel a nyájat nagy valószínűséggel a széllel szembeni mozgásra kényszeríti, ha esetleg észrevennék őt a lövés leadása előtt. Feleségét ezért arra kérte, hogy menjen tovább a következő lesre, és ha a muflonok arra akarnak kitörni, akkor próbálja visszafordítani őket. A harmadik és negyedik les között az erdőszéli földúttól kevesebb, mint száz méterre, ellipszis alakú, bokrokkal vegyes kis facsoport hangulatos szigetet alkotott a fehér tengert idéző havas vetésben.

Károly elindult a gerinc felé. A talaj fagyos volt, a hó kevésbé ropogott, mint ahogy arra számított, ezért az út első kétharmadát bátrabban tette meg. Ezután mozdulatai óvatosabbá váltak, meggörnyedve haladt tovább. A levegőt már szaporábban szedte, az izgalom eluralkodott rajta. Öt-hat méterenként megállt, lassan felemelkedett és a muflonokat kereste. Harmadik próbálkozása sikerrel járt, a gerinc mögötti horhosban meglátta őket. Néhányan feküdtek, mások álldogáltak és a havat kapargatták. Felfedezte a keresett kost, amely egy jerke mögött állva, éppen a fejét mutatta. A vadász térdre ereszkedett, és néhány métert így ment előre. A következő pillanatokban már csak az alig több mint hetven méterre lévő kosra figyelt, fegyverét célra tartva várakozott. Nem vette észre azt az öreg juhot, amely felfigyelt rá, és azonnal riasztotta társait.  A nyáj meglódult, a horhosban balra futottak. Károly azonnal visszahúzódott, ezért nem láthatta, hogy milyen messzire mentek, és megálltak-e egyáltalán.  Idegesen várakozott az elszalasztott lehetőség miatt. Legnagyobb esélyét annak látta, hogy a megzavart muflonok egy ideig a horhosban mennek tovább, majd balra fordulnak és igyekeznek mielőbb elérni a lesekkel szegélyezett út mögötti erdőt. Rövid tűnődés után határozott döntést hozott, és a gerincről visszajőve ő is elindult balra. Alig tett néhány lépést, amikor tőle száz-százhúsz méterre megjelentek a muflonok. Nyoma sem látszott rajtuk az izgalomnak, lassan ballagtak, meg-megálltak, mintha csak várnák egymást. Már több mint tízen lépték át a gerinc vonalát. Közeledtek, nem vették észre a vadászt, csak előre figyeltek. Úgy tűnt, ha így haladnak tovább, akkor a kis szigetre emlékeztető facsoport túloldalán mennek el, és Ágnes lesének közelében érik el az erdőt. Károly ismét féltérdre ereszkedett és egyre fokozódó szívdobogással várakozott. Négy újabb állat jött át a gerincen, és közöttük volt a lőhető muflonkos! A nyáj eleje megállt, már csaknem összetorlódtak, amikor a szálkereszt megtalálta a kos lapockáját. Dörrent a fegyver, a muflonok futva menekültek az erdő felé. A vadász felállt és a rohanó állatok után nézett. A facsoport két-három másodpercig takarta őket, majd gyors ütemben érték el az utat és az erdőt. Ágnes kísérletet sem tett megzavarásukra.  Károly nem értette ennek okát, mert úgy érezte elhibázta a lövést, és most már esélye sincs javítani. A kos nem jelezte a találatot, ugyanúgy futott tovább a többiekkel, mintha mi sem történt volna. Nem tudta mit tegyen, mert látta, hogy felesége lejött a lesről és felé tart. Úgy döntött megvárja, addig legalább megnyugszik egy kicsit, és majd együtt megteszik az elhagyhatatlan keresését. Ágnesnek jobb szeme és jobb érzéke volt ehhez, ezért majd az erdő szélét is alaposan átnézik. Csalódottan, bánatosan és kissé szemrehányóan fogadta párját:

– Sajnos elhibáztam! Nagyon rövid időm maradt a célzásra. Láttam, meg sem próbáltad megfordítani őket!

– Nem, nem sok értelmét láttam, mert, mert… annyira gyorsan jöttek!

– Remélem, legalább keresni segítesz? – bosszankodott Károly a szokatlan, közömbösen hangzó válaszon.

– Nem! Nem sok értelmét látom, de gyere mutatok valamit! – mondta az asszony, és már nem tudta tovább magában tartani jókedvű nevetését.

Kézen fogta elképedt, de már reménykedő párját, és a facsoport túloldalához vezette. A muflonkos ott feküdt mozdulatlanul, talán ötven méterre a rálövés helyétől. Károly nem láthatta azt, amit Ágnes a magaslesről kiválóan, hogy a sebzett vad rövid vágta után összeesett. Boldogan ölelkeztek az újabb közös vadászsiker örömére. A trófea előkelő helyre került lakásukban, és mindig is őrizni fogja a különleges vadásznap emlékét.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “A kőrishegyi muflonkos”


  1. Sosem voltam még vadászaton – mint laikus drukker sem – de olyan izgalmasan írtad le, hogy most már mondhatom, Miklós, hogy együtt lőttem veled egy príma muflont.

    Hozzászóló: Kisslaki László | 2014. december 17., 18:44
  2. Kedves Laci!

    Valahogy – és ezt nagyon szégyellem – nem vettem észre kedves soraid. Köszönöm, örülnék ha máskor is vadásznál velem!

    Miklós

    Hozzászóló: Tátrai Miklós | 2015. január 9., 19:49

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés