Jönnek az ünnepek. Sorban kapom az üdvözleteket. E-mailben. És küldöm az üdvözleteket. E-mailben. Immár megszokott beidegződés. Az utóbbi pár évben alig írtam pár üdvözlő lapot. Akinek nincs elektronikus elérhetősége? Azt legfeljebb felhívom. Ma szinte mindenkinek van telefonja. Vagy mobilja. Akkor meg adott az SMS. És akkor még nem beszéltem a Skype-ról.
Milliónyi lehetőség. Csak egy a baj velük. Mind virtuális. Így ünnepekkor, mindig lesem a postaládát, hátha valaki rászánta magát, és küldött nekem egy Karácsonyi vagy Újévi üdvözletet. Tudom, reménytelenül. Először is, drága. Másodszor, meg lassú. Lehet, hogy oda sem ér időben. Harmadszor meg… Idejét múlta, mára már nem divatos. És mégis hiányzik.
Volt úgy, hogy távoli, ne adj Isten, tengeren túli üdvözleteket hónapokig kinn hagytam a vitrinben, vagy valahova kitűzve. Sőt, gyermekkoromban gyűjtöttem őket. Dicsekedtem velük. Mert voltak olyan pajtásaim, akik nem kaptak ilyen szép, külföldről érkező képeslapokat, üdvözleteket. Rég volt, elmúlt – mondanám. Ha jól tudom, otthon a kisfalumban, egy kis fiókban lassan már fél évszázados képeslapok rejtőznek. De lehetnek akár öregebbek is. Amiket szüleim, ismerőseim kaptak. Én meg csak megőriztem. Nosztalgia? Lehet. Én bevállalom. Úgy látszik, amint öregszem egyre többet nosztalgiázom. Sebaj!
No, de a tétlenséget sem kedvelem. Ezért elhatároztam, ebben az évben egy kis csalással örömet szerzek magamnak. Elmegyek a postára és írok magamnak egy Karácsonyi – Újévi üdvözletet. Szépen megcímezem, és ünnepi bélyeggel ellátva feladom.
Hogy én mennyire fogok örülni, amikor megkapom!
Hozzászólások