Elhunyt Trebbin Ágost • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Elhunyt Trebbin Ágost

Ma délután érkezett a szomorú hír, hogy december 23-án elhunyt barátunk és szerzőtársunk, Trebbin Ágost. 2008 óta, az akkor még nyomtatásban megjelenő Hetedhéthatár, majd az online változat egyik legtermékenyebb alkotójának ismerhettük meg őt.

Trebbin_AgostNyugdíjba vonulása után kezdett helytörténeti kutatásokba. Felesége javaslatára kutatási eredményeit publikálni kezdte a Pécsi Extra c. újságban, majd az ott megjelent írásokból 2006-tól a pécsi Házmester Kiadó gondozásában több kötetben jelentek meg a város múltját bemutató ismeretterjesztő írásai. A Hetedhéthatár magazinban 2008 óta publikálta elsősorban pécsi vonatkozású helytörténeti tanulmányait. Megismerhettünk híres és kevésbé ismert pécsi személyeket, a város közlekedésének, kereskedelmének, művészeti és vallási életének mozzanatait, a helyi ipar történetének érdekességeit és különleges összefüggéseit. Írásaiban személyes oknál fogva a vendéglátás, a város szállodái, fogadói különösen fontos szerepet kaptak, hiszen a legendás Nádor Szálló munkatársaként számtalan történetet személyes élményként oszthatott meg olvasóival – szerényen, önzetlenül, a lehető legnagyobb alapossággal, lelkiismeretességgel.

Az ismeretterjesztésbe szakértő barátait, kollégáit is aktívan bevonta: a pécsi ANK Művelődési Házban és a Civil Közösségek Házában évről évre változatos tematikájú, főként helytörténeti vonatkozású előadássorozatokat szervezett, melyeknek alkalmanként ő maga is előadója volt. A pécsi RádióAktív heti rendszerességgel adásba került helytörténeti műsorsorozatának állandó vendégeként megszámlálhatatlan pécsi történetet osztott meg hallgatóságával éveken át.

Dán Tibor szerkesztő, a Pécsi színek és hangulatok második kötetének előszavában írta: Trebbin Ágost írásaiban egy színes város múltja elevenedik meg, de nem egy történész száraz műve révén, hanem egy állandóan kutató, kereső, szívesen mesélő ember szavai segítségével. Valahogy úgy, ahogy kávéházi asztal mellett, jókedvű barátok és tüzes borok társaságában anekdotázgatunk. Nekünk, szerzőtársaknak alkalmunk volt a pécsi Iparos Kisvendéglőben megtartott szerzői találkozókon személyesen meggyőződni arról, ahogyan e mondatok valósággá váltak. Hiányozni fog mindannyiunk számára Ágost szerénysége, mosolya, humora és legfőképp nagy tudása, melyet mint mindannyiunk bölcs tanára, örömmel osztott meg minden érdeklődővel.

Ide kattintva meghallgatható a 2012. december 16-án, a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiójában Trebbin Ágosttal készült beszélgetés. A szerkesztő-riporter: Kovács Miklós.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS