Hetedhéthatár | Véget ért az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenye

Napi aktuál

Véget ért az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenye

Az A38 Hajó Kiállítóterében január 22-én tartott díjkiosztóval hivatalosan is lezárult az ISDC, vagyis az autós szakmák első hazai közlekedésbiztonsági versenye. A dobogó legfelső fokára a Fuvarozó lépett, ezzel ő vihette haza az első alkalommal kiosztott Arany Pedál-díjat. Második helyen a Futár végzett, a kezdeményezés egyik sztárjának, Bús Edinának pedig nagy hajrával sikerült a harmadik helyet megszereznie.

Szemerey Loránd átveszi az első helyezett Kóti Gyula díját Farkas Károlytól (Fotó: Lantai József)

Szemerey Loránd átveszi az első helyezett Kóti Gyula díját Farkas Károlytól (Fotó: Lantai József)

Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója a díjkiosztón elmondta: „A hagyományteremtő szándékkal elindított ISDC számos újítással mindenképpen folytatódni fog.”

„Büszkék vagyunk arra, hogy gépkocsivezetőnk, Kóti Gyula nyerte el az Arany Pedál-díjat az i-Cell 2014. évi közlekedésbiztonsági versenyén” – mondta Szemerey Lóránd, a Waberer’s Szemerey Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója. „Nagyon bíztunk kollégánk jó szereplésében, hiszen több mint egy évtizede dolgozunk együtt és mindig kiváló teljesítményt nyújtott. Vállalatunk a munkavégzés feltételeihez a legmodernebb járművekkel és képzéssel járul hozzá. A Waberer’s járművei fel vannak szerelve a biztonságos közlekedést segítő minden technikai eszközökkel, a gépjárművezetők pedig rendszeres képzéseken vesznek részt és kamionszimulátoron is gyakorolhatnak” – tette hozzá végezetül Szemerey Lóránd.

Az ISDC összesített végeredménye:
(Összesített helyezés, résztvevő, megtett kilométerek, elért pontszám – max. 1000)
1. Fuvarozó, 10662,4 km, 950 pont
2. Futár, 14965,6 km, 872 pont
3. Bús Edina autóversenyző, 2114 km, 834 pont

Hogyan történt az értékelés?
A versenyben nem kitalált szereplők, hanem valódi hivatásos sofőrök, a legismertebb autós szakmák képviselői vettek részt, méghozzá saját munkaeszközükkel, a mindennapok során vezetett járművükkel. A beépített flottakövető fedélzeti egység és kamerás passzív közlekedésbiztonsági eszköz a hathetes verseny során egyfajta „harmadik szemként” folyamatosan figyelte és elemezte a járművek előtt zajló történéseket és közlekedési helyzeteket. A rendszer az elülső ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos, kerékpáros és motorkerékpáros veszélyhelyzet, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére képes.

A hibátlan vezetés az egyes kategóriákon belül és összesítve is 1000 pontot ér, melyből az események alapján különböző hibapontokat vonnak le az értékelés során. Egy esemény 1-10 közötti hibapontot eredményez az esemény súlyossága és a jármű sebessége, illetve sebességtúllépés esetén a túllépés mértéke szerint. Az összes hibapont súlyozva van a megtett távolsággal: hosszabb távon ugyanannyi hiba kevesebb hibapontot eredményez.

Az értékelésben heti 1000 pontot kaphatott az a versenyző, aki egyetlen ilyen közlekedési konfliktusba sem került, azt ugyanakkor már a hathetes verseny rajtjánál leszögezte az értékelésben résztvevő vezetéstechnikai instruktor, hogy maximális pontszámot a legfigyelmesebb és legprofibb vezető is csak zárt úton, tesztkörülmények között érhetne el, hiszen a mindennapi közlekedésben elkerülhetetlenül adódnak konfliktushelyzetek, amelyeket a rendszer automatikusan regisztrál.

A verseny heti és összesített eredményeit a verseny honlapján (www.icell.hu/verseny) és Facebook-oldalán (http://on.fb.me/1xTdQFX) kísérhették figyelemmel az érdeklődők.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Véget ért az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenye”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés