Ahogy szemünk fénye felnő • Hetedhéthatár

Színház

Ahogy szemünk fénye felnő

A klasszikus balett és a kortárs tánc egyedi ötvözetét hozza létre Góbi Rita az előadásaiban, így Szemünk fénye című produkciójában is, mellyel február 18-án este 7 órakor vendégszerepel a Pécsi Harmadik Színházban. Ezúttal a felnőtté válás stációin vezet minket keresztül.

Szemunk_fenye

Fotó: Bese Zoltán – www.gobirita.hu

Ismert toposz, hogy a gyermekkor egy utazás, melynek az önállóvá válás küszöbéig ívelő szakaszán több-kevesebb sikerrel mindannyian túljutunk. E folyamatról szól Góbi Rita Szemünk fénye című produkciója, melyet a táncos-koreográfus két kiváló muzsikussal: Tóth Mónikával és Gyulai Csabával közösen hozott létre. Zene és mozdulat teljesen egyenrangú szerepet kap benne, a két hangszeres művész a történetben mint szülő jelenik meg, akik végigkísérik gyermekük felnövekedését, ők adják a ritmust, a dallamot, miközben szemük fénye táncol. A védtelen, igazi gyermeki léttől a lassanként megnyesett karakteren át egészen az ifjúkori önmegkérdőjelezésig vezet ez az út. Újabb különlegessége a produkciónak, hogy Góbi Rita e stációkat különböző táncstílusok révén jeleníti meg. ,,Hol légiesen, hol gépiesen mozog, puhán lebeg és izzón lüktet – a színpadon szinte óriás, máskor pedig törékeny gyermek” – írta róla egyik kritikusa. Mindeközben barokk zene (mások mellett Bach, Vivaldi, Monteverdi, Corelli és Händel műveinek részlete) csendül föl a két muzsikus előadásában.

Ifjaknak, a felnőtté válás nehézségeivel épp küszködőknek, valamint szüleiknek és pedagógusaiknak is bizonyára sok olyan pillanatot tartogat az előadás, melyben önmagukra, az őket foglalkoztató kérdésekre ismernek. Már csak ezért sem lenne számukra tanulság nélkül való, hogy mindezzel szembesüljenek.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS