A XV. POSZT versenyprogramja • Hetedhéthatár

Színház

A XV. POSZT versenyprogramja

2015. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó két válogatója, Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező március 9-én sajtótájékoztatón jelentette be, mely előadásokat ítélték a legjobbaknak a 2014. március 1. – 2015. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül, és ezáltal beválogattak az idei POSZT versenyprogramjába.

A versenyprogram:

 

POSZT2015NAGYSZÍNHÁZ:

A válogatók közös javaslatára:

Hamlet – Örkény István Színház, Budapest
Írta: William Shakespeare – Rendezte: Bagossy László

Erdély – Tündérkert – Miskolci Nemzeti Színház
Írta: Móricz Zsigmond – Rendezte: Keszég László

Vitéz Mihály – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Írta: Székely Csaba – Rendezte: Béres Attila

Perényi Balázs javaslatára:

Bánk bán – Újvidéki Színház
Írta: Katona József – Rendezte: Urbán András

e föld befogad avagy számodra hely – Örkény István Színház, Budapest
Szerzők: Kovács Márton – Mohácsi testvérek – Rendezte: Mohácsi János

Balogh Tibor javaslatára:

A Mester és Margarita – Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Írta: Mihail Bulgakov – Rendezte: Rusznyák Gábor

Koldusopera – Békéscsabai Jókai Színház
Szerzők: Bertolt Brecht–Kurt Weill – Rendezte: Katkó Ferenc

 

KAMARA- vagy STÚDIÓSZÍNHÁZ:

A válogatók közös javaslatára:

Szigorúan ellenőrzött vonatok – Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Írta: Bohumil Hrabal – Bérczes László, Kiss Mónika – Rendezte: Bérczes László

Meggyeskert – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Írta: A. P. Csehov – Rendezte: Sardar Tagirovsky

Heilbronni Katica – Szputnyik Hajózási Társaság, Budapest
Írta: Heinrich von Kleist – Rendezte: Kovács D. Dániel

Felülről az ibolyát – Stereo Akt, Budapest, Trafó, Budapest
Írta: STEREO Akt – Rendezte: Boross Martin

Wilhelm-dalok – Jel Színház
Írta: Tolnai Ottó – Rendezte: Nagy József

Perényi Balázs javaslatára:

Brand – Nemzeti Színház, Budapest
Írta: Henrik Ibsen – Rendezte: Zsótér Sándor

Balogh Tibor javaslatára:

Isten ostora (Bánffy Miklós: A nagyúr című műve alapján) – Nemzeti Színház, Budapest
Rendezte: Vidnyánszky Attila

 

Balogh Tibor 1978 óta tevékenykedik színházi szakíróként. Tagja a Színházi Kritikusok Céhének, ahol tagságát 2013 óta szünetelteti. Rendszeresen publikál a Magyar Teátrum és Online, a Bárka folyóirat és Online felületein, valamint a Criticai Lapok-ban. Ő szerkesztette a 2013-ban megjelent 50 évad a Gyulai Várszínházban c. jubileumi kötet. Dramaturgként dolgozott Kecskeméten és Debrecenben. 1986-ban egy évadon keresztül ügyvezető igazgatóként vett részt az egri Gárdonyi Géza Színház állandó társulatának újraalakításában. 2008-2011 között a Vidnyánszky Attila vezette Csokonai Színház irodalmi titkára volt.

Perényi Balázs 1996 óta ír színházi szakcikkeket, kritikákat az Ellenfény, a Színház, a Criticai Lapok, a Zsöllye valamint a Drámapedagógiai Magazin számára. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA hallgatója. Korábban itt szerzett diplomát drámatanárként és 2010 óta vesz részt az egyetem színházi nevelés képzésében. 2012-től a Pannon Egyetem drámapedagógia tanára. Több drámatagozatos iskolában tanított kreatív játékot, színjátékot, drámát, illetve színház- és drámatörténetet. Drámatanárként gimnáziumi csoportokkal, illetve drámatagozatos iskolák osztályaival 18 év alatt 25 előadással jutott be a diákszínjátszó találkozó országos döntőjére. 2010-ben az ASSITEJ Kaposvári Gyermek- és ifjúsági Színházi Biennálé szakmai programjának válogatója volt. Rendszeresen rendez – elsősorban TIE és beavató színházi előadásokat- a Káva Kulturális Műhelyben, de dolgozott a Kolibri Színházban, a pécsi Bóbita Bábszínházban, az egri Harlekin Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban is.

(Forrrás: www.poszt.hu, www.szinhaz.hu)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS