– Colombo ebben az évszakban a legszebb – mondta Miss Mörder. Marlow nyomozó nem értett egyet vele, de csak annyit mondott:
– Valóban sejtelme sincs, hogy mi történhetett az unokaöccsével, miután elment a vacsoráról?
A nő nem válaszolt, csak tovább igazgatta a növényeit. Marlownak melege és elege volt, és századszorra átkozta el magát, hogy Bostonból a trópusokra költözött.
– Nos?
– Tessék? Oh, elnézést, elkalandoztam. Az én koromban gyakran megesik. Nem, nem tudom, hogy Freddy mit csinált, miután elment innen.
– Értem. – Marlow megtörölte a homlokát. – De valahogy csak a szervezetébe került a méreg.
A nő felállt. Nagyon aprónak és öregnek tűnt a rendőr mellett.
– Szegény Freddy, mi történhetett vele? Itt még olyan jól érezte magát, aztán azt mondta, hogy lesétál a partra, és nem tért vissza többé… – szemét elfutotta a könny. A férfi krákogott.
– Hányan voltak a vacsoránál?
– Hányan? Lássuk csak… – Miss Mörder magában számolt. – Hatan. Rajtam és Freddyn kívül még két ismerős házaspár.
– És mindenki ugyanazt ette?
– Persze! A híres lazacpástétomomat készítettem nekik. Megkérdezhetem, hogy milyen méreg végzett vele?
– Bürök, mint Szókratésszel – csillogtatta műveltségét Marlow. De Miss Mörder rögtön lelombozta:
– Tévedés! Dr. Lafferty már rég bebizonyította, hogy Szókratész méregpoharas története ó-ind legendák hatására terjedt el Hellászban. Az európai bürök különben sem mérgező, csak az indiai. Kér még egy kis teát? Bár nem olyan lett, mint szerettem volna…
– Ez végül is nem számít! A lényeg, hogy ki kell találnunk, hogy fogyasztotta el a mérget az unokaöccse!
– Igen, igaza van! Nos, gyerekkoromban történt egy eset, Lord Folly fogadásán. Sir Suckly a túl sok gintől megittasodva betévedt a kamrába, és megevett fél doboz patkánymérget, mert azt hitte, cukorka.
– Értem. Önnek van bürök a kamrájában?
– Nincs… Igaza van, de buta vagyok, csak fecsegek itt össze-vissza – szégyenkezett Miss Mörder.
Marlow még kihallgatta a személyzetet, és megtekintette az étkészletet, melyben a halat felszolgálták: öt méregdrága porcelántányért. Mindenki úgy emlékezett, hogy Miss Mörder különösen kedves volt, vendégeit állandóan kínálta, azt mondta, hogy még sosem sikerült olyan jól az étel, mint most. Csalódottan ment haza, de érezte, hogy valami nem stimmel.
Álmában háziasszonyok kínálták folyamatosan a legjobb ételekkel, és mindegyik szabadkozott, hogy nem sikerült úgy, ahogy szokott. Felpattant a szeme.
– Hatan ettek öt tányérból?!
Mikor másnap visszament, Miss Mörder már várta.
– Kér egy kis teát? Nagyon finom!
– Há! Most lebukott, asszonyom. A nők sohasem dicsérik a főztjüket a vendégnek, mindig csak szabadkoznak, hogy nem sikerült!
Miss Mörder mosolygott.
– Valahol biztos termel a kertjében mérgező bürköt, és gyanítom, hogy a közelben rejtette el a készlet hiányzó darabját is. Mert nem az ételt mérgezte meg, hanem az unokaöccse tányérját!
– Bravó, Mr. Marlow! Már elhiszem, hogy tíz éve tényleg maga kapta el a Tükörembert Bostonban. Freddy rendszeresen lopott tőlem, és ezt nem tűrhettem tovább. Biztos nem iszik velem egy kis teát?
– Csak azért, mert a múltkor is olyan finom volt! – kapta fel a férfi Miss Mörder csészéjét, és egy hajtásra kiitta az italt. A nő elsápadt.
– Jaj, Istenkém…
– Mi az? Kijátszottam magát!
– Jaj, Istenkém, hogy lehettem ilyen buta? Számítanom kellett volna rá, hogy maga ugyanolyan teátrális tud lenni, mint bármelyik film noir-os nyomozó. Csak az járt a fejemben, hogy én távozzam minél látványosabban a színpadról…
– Mire céloz ezzel? – Marlow izzadni kezdett.
– A saját csészémet mérgeztem meg. Nem akartam börtönbe menni, de most már mindegy. Lesz még egy hiányos készletem.
Hozzászólások