Kincsestárban arany kelyhek,
Köztük járva elmerengek.
Érték-e az, mi akarást, félelmet kelt?
Rég volt már, mikor ember valódi kincsre lelt.
Értéknek hitt dolgok között
Szomorúan járok, elfog a közöny.
Egyszerre apró résből túlvilági fény jő.
Szívem nagyot dobban, valami bennem megnő.
„Nagy munka árán
Valódi kincs vár rám,
Nem pedig bálvány.”
Szól egy hang árván.
A rést hát szétfeszítettem,
Hozzája lementem.
Igazgyöngy, mi volt ott tömérdek,
Fölötte kupola,
Áttetsző, szép csoda.
Életre kelek, szinte lángolok,
Ennél több mi lehet, mit vágyhatok?
A gyöngytenger közepéből
Egy férfi emelkedett föl.
Ránéztem, felismertem, nem értettem.
Ő én voltam. Véletlen?
Ő rám mosolygott, belém látott,
Én köddé váltam, elült az átok.
Én Ő lettem, s Ő egy velem.
Soha több félelem.
Hozzászólások