Szócikkek a Nemlétező Emberek Életrajzi Lexikonából – 5. • Hetedhéthatár

Humor

Szócikkek a Nemlétező Emberek Életrajzi Lexikonából – 5.

 

Bekő Antal, közismert nevén: Bekő Tóni (Talánsebes, Erdély (ma: Románia), 1950. okt. 7. – Hajakumura, Hokkaidó, Japán, 1984. ápr. 1.): traktoros, autóversenyző, HMCs. Apja, Bekő Barna nagyparaszt volt. Anyja, Tarpa Cili egyszerű gazdasszony.

Az ’50-es évek Romániájában nehéz és megaláztatásokkal teli gyermekkora volt, így hamar feltámadt benne a bizonyítani vágyás és a magyar virtus: már legénykorától sok pofont adott és kapott. Többször is otthagyta a fogát egy-egy falusi bál alkalmával a deszkapadlón, és verekedései miatt a hatóságokkal is sokszor meggyűlt a baja.

Mivel ügyesen bánt a pedállal és a kormánnyal, a helyi tsz-ben már tizenhét évesen vezértraktoros, tizenkilenc évesen a helyi párttitkár sofőrje lett, ami igen nagy megtiszteltetés volt akkoriban. 1975-ben egy kelet-berlini KGST-konferenciára kísérte el főnökét, ahol hirtelen felindulásból disszidált – pótkeréknek álcázva magát gurult át a nyugati részre.

Itt leleményességéért nagy csodálatban és kis segélyekben részesült, ezért munkába állt szerelőként egy versenypálya istállójában. De vérével nem bírva, egy éjjel elkötötte az egyik gépjárművet, néhány kör erejéig. Az inszomniában szenvedő csapatmenedzser azonban kifigyelte, és jó időt futott, hogy azonnal le is szerződtette a feltörekvőben lévő Wartburg-Maserati csapathoz.

Bekő ekkor indult el padlógázzal a világhír felé: Stuttgart, Párizs, Róma – szinte minden Formula 6-os versenyen a dobogón végzett, rengeteg pénzt keresett, még a Derrick egyik epizódjában is vendégszerepelhetett, önmagát játszva. Posztere még napjainkban is sok megöregedett, pocakos, szakállas német kisgyerek garázsában megtalálható a falon.

Azonban karrierje csúcsán, 1984. április 1-jén, egy Japánban rendezett futamon akarata ellenére be kellett fejeznie autóversenyzői és földi pályafutását is: Hajakumura közelében a célegyenesben belerohant Godzilla bal hátsó lábába, ami váratlanul tűnt fel előtte, miközben a radioaktív szörnyeteg épp egyről a kettőre lépett. Bekő Antalt autójával együtt hullámpalába temették. Sírja ma zarándokhely minden olyan otaku számára, akik az autóversenyekért (is) rajonganak.

Irodalom: Beél Flóra, dr.: Legendák a nagyvilágból, melyek akármilyen kapcsolatban vannak bármelyik magyarral (Bp., 1987.); Pék-Molnár Géza: Erdélyi autóversenyzők a nagyvilágban (Kolozsvár, 1991.); Kijazaki Mijazaki: Sápadt virágszirmok a szélben – gajdzsinok, akik a Felkelő Nap Országában hullottak el (Szapporo, 1999.) (A Wikipédián még nincs fent.)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS