A Káplár László Jó Ember Díjat tizedik alkalommal adta át a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány a hagyományoknak megfelelően a pécsváradi vár lovagtermében 2015. április 25-én, szombaton. Gászné Bősz Bernadett, a pécsváradi vár szakmai vezetője, egyben a város alpolgármestere segíti évek óta az ünnepi esemény méltó helyének biztosítását. A díjátadáson megjelenteket Komlós Attila köszöntötte.
Friedmann Ani, az ez évi díjazott jelölője és Zádori János, Pécsvárad polgármestere (Borsós István felvétele)
A rendezvényen részt vett Zádori János, Pécsvárad polgármestere. Nagy öröm volt ez a szervezők számára is, hiszen tizedik alkalommal került sor a Jó Ember Díj átadására ugyanezen a helyszínen. E jeles jubileum okán kiderült, hogy az éppen ezeréves Pécsváradnak is értékes ez a díj. Mint ahogy a polgármester kiemelte: a jó ügyért, önzetlenül tevékenykedő civilekre nagy szükség van, és fontos, hogy ezeket a személyeket el is ismerjék.
A 10 éves jubileumot L. Csépányi Katalin is megemlítette, egyben jelezve, hogy az alapítvány kuratóriuma kibővült az utódokkal. A 2015. évi döntéskor már az utódok is együtt szavaztak a díjazottra a régi tagokkal együtt. Az érdekesség az volt, hogy a végeredmény kialakulása után külön megnézve a szavazást, mindkét részen, az idősödők és a fiatalok oldalán ugyanaz az eredmény jött ki! És álljon itt azoknak a neve, akik most együtt dolgoznak a jelenlegi kuratóriumi tagokkal, és folyamatosan veszik át a feladatokat a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítványban: Bandi Andrástól Bandi Szabolcs, Borsós Istvántól Borsós Zsófia, Králik Katalintól Komlós Attila, L. Csépányi Katalintól Gungl Miklós, Tárkányi Bélától Márkus István.
Ezt követően L. Csépányi Katalin felolvasott egy 2005-ben írt levelet, mely az alapítvány létrejöttét bejelentő rendezvény után keletkezett. A szerzője a Bogádi Kis György néven alkotó (eredeti nevén Kisbalázs György, aki Pécsváradon töltött tanári éveket!) Hetedhéthatáros szerzőtárs volt, aki Németországba, Wetzlarba írt a Jó Ember Díj szobrát alkotó szobrászművésznek, Judit Hagnernek. (A díjátadó ünnepségen részt vett Kisbalázs György lánya, Borsósné Kisbalázs Éva, valamint Kisbalázs György unokája, Borsós Zsófia és édesapja, Kisbalázs György veje, Borsós István, a kuratórium tagja.)
„Kedves Judit!
A napokban – fölocsúdva egy váratlan külföldi telefonhívás okozta meglepetésből – elfutottam a pécsi Dominikánus Házba, a város kulturális központjába, hogy megtudjam egy időbeli egybeesés igazi okát. Mert nem hiszek a véletlenekben.
Abban viszont egyre jobban, hogy ok nélküli dolgok nincsenek, csak olyanok, amiknek még nem tudjuk az okát.
Jól tettem, hogy elmentem, egy alapítvány születésének lehettem – életemben először – tanúja.
Egy ökonómiából dezertált újságírónak állt szervezőzseni celebrálta a misét, és amikor megtudtam, hogy akinek az emlékét lesz hivatva ápolni és az életét példának állítani az alapítvány: Káplár László is újságíró volt, rögtön éreztem, kell jönnie egy harmadiknak is, hogy együtt legyen a „szentháromság”. És jött!
Judit Hagner és Kisbalázs György (Bogádi Kis György) 2002 őszén, Judit Hagner kiállításának megnyitóján Nőt Béláék Műhelygalériájában
Valami külföldre szakadt „hazánklányáról” esett szó, aki szintén újságíró volt mielőtt elszaladt innen, és Németországban rájött, hogy ő szobrász.
Ebből a háromból kötött csokrot Kati – a gazdám –, és olyat, hogy rögtön kiröppentek belőle az újságírók és helyet adtak másik háromnak benne: egy szép szándéknak, egy művészi alkotásnak és amit szimbólumnak emeltek fölénk harmadiknak: az emberi jóságnak.
Csépányi Katalin elmondta a gyülekezetnek, hogy amikor az alapítványt kitalálta és szerette volna a beleálmodott szándékot valami szép, tiszta emberséget sugárzó, romolhatatlan anyagba öntött szoborszépséggel megjeleníteni úgy, hogy az a „Jó Ember”-díj lényegét szavak nélkül is kifejezze, nem tudott más művészre gondolni, csak arra a világcsavargóra, akit ma már jobban ismernek Párizsban, mint Ibafán. Nem ő mondta a szobrászt annak, hanem én fordítom így, mert szavai fölébresztették bennem a csipkelődő, kaján kisördögöt, talán mert irigyeltem, hogy olyan szép szavakat talált hozzá.
De amikor elért hozzám a terem végébe, ahol ültem, az a közreadott, tenyérről tenyérre vándorló bronzkéz és megéreztem rajta a kezek melegét, olyasféle érzés nyomta el bennem az oktalankodás vágyát, amilyen vándorló őseinkkel fejet hajtatott a pusztán, a sámánok tüzeinél. Megéreztem rajta a varázslat mögött a varázsolót. Mint ahogyan Katinak is szavát szegte az élmény, amikor visszakerült hozzá az a már nem tárgy: a simogató, a segítő, a megtartó kezeknek az a szakrális szimbóluma.
Ennyit arról, hogy hogyan találkoznak, hogyan érnek össze, válnak eggyé az együvé tartozók térben és időben. Az ilyesmik pedig nem véletlenek.
Most, hogy itt faragcsálom kettőtök ünnepe – tizedike és tizenkettedike – között félúton, vasárnap ezeket az egyre nehezebben születő mondatokat, szeretném velük virág helyett küldeni köszöntésül a reményemet, hogy ez a hamarosan kőre erősített kéz túlél mindannyiunkat úgy, ahogy Wass Albert hitte, remélte: „A víz szalad, a kő marad. A kő marad.”
Ha pedig azt gondolnád, hogy titeket dicsértelek, ki kell ábrándítsalak. Én a magam reményéről beszéltem, hogy okát adhassam a kérésemnek: csináltassanak veletek sok szépet még az istenek, ha már a nyakunkra raktak benneteket.
Szép karácsonyt, örömöket hozó új esztendőt, erőt, egészséget, alkotókedvet kíván a régi szeretettel
egy ősz szakállú öregember Pécsről:
én
2005. december 11.”
Az ez évi 18 jelölt ismertetését követően került sor a díjátadásra.
Kiss Anikó meghatottan, kezében a Jó Ember Díjjal (Fotó: Márkus István)
A díjat idén Kiss Anikó képzőművész kapta. Az oklevél tanúsága szerint többfajta jótékonysági tevékenysége egyikeként létrehozta és működteti a Szociális Csomagküldő Mozgalmat, segítve a mélyszegénységben élők mindennapjait. Soha nem az anyagi javak motiválják, hanem a művészet iránti elkötelezettsége mellett az embersége. A díj Judit Hagner, Németországban élő magyar származású szobrászművész alkotása. A Káplár László Jó Ember Díjat Bandi András, a kuratórium elnöke adta át.
A díjazott meghatottan szólt pár mondatot, majd a nevében Deák Dániel, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője, Kiss Anikó férje, beszélt arról, hogy milyen fontos a közösségépítés a mai társadalomban, különösen az olyan területeken, ahol a tényleges segítségnyújtást a civilek tudják igazán megtenni. És itt nemcsak a mélyszegénységben élők élelmiszerhez, ruházathoz juttatásáról van szó, hanem olyan közösségépítésről, amelybe a romák is beletartoznak, ugyanis egy-egy településen kellő kapcsolatot kell ahhoz kiépíteni, hogy a megfelelő helyre kerüljenek az adományok. A kapcsolatok nem állnak meg a fizikai segítség szintjén, hanem ennél jóval továbbmennek.
Kiss Anikó (képzőművész Varró Anna néven) – Budapest
Jelölő: Friedmann Lajosné, Budapest
„Közel 3 éve ismertem meg a facebook közösségi oldalon, annak kapcsán, hogy egy bátonyterenyei roma közösségnek szerveztek budapesti kirándulást – segítséget kérve, hogy a roma gyerekek az állatkerti kirándulást követően valami kis vendéglátásban részesüljenek.
Több hölgy társaságában „települtünk ki” a Városligetbe, vittünk meleg ételt, süteményt, asztalokat stb. a nélkülöző gyerekek számára. Az esemény főszervezője Anikó volt. Ezt több más összefogásban megvalósult esemény is követte.
A kapcsolat Anikóval nem szakadt meg, sőt erősödött. Tavaly, kezdeményezése által a facebookon elindult egy közösség, a Szociális Csomagküldő Mozgalom (SZOCSOMA), melynek én is tagja, aktivistája vagyok. Ma több mint ezer ember követi őt, felvállalva a szegény, elsősorban roma családok segítését, érdekképviseletüket. A magunk erejéből küldünk csomagokat, gyűjtünk, szerveződünk, de a csoportot Anikó tartja össze.
Kiss Anikó és férje, Deák Dániel a pécsváradi vár udvarán – Láng Judit felvétele
A csoport kitalálója, kezdeményezője és legaktívabb tagja, aki szervezi, viszi a csomagokat, ügyintéz, híradást tart és tartja a lelket az elkeseredett mélyszegénységben élő roma családokban és bennünk is, akik néha kilátástalannak látjuk mindazt, amit folytatunk. Tényfeltáró riportokat, fényképeket, úti beszámolókat közöl, szabad idejét nem sajnálva megy olyan vidékekre, ahonnan a postás visszafordulna. Volt olyan eset, amikor az egyik csomagunkat szállító cég felhívott bennünket, hogy biztos jó-e a címzés, mert ez az isten háta mögött van és nem embernek való vidék.
2014. december 6-án Derűs jótékonysági vásár – szomorú apropóból címmel jótékonysági vásárt szerveztünk – Anikó ötlete alapján. Gyűjtöttük a számunkra már nem használatos apró tárgyakat, ruhákat, élelmet, árultuk, amit lehetett és a befolyt összegből elindult több autó, ami élelmiszereket, ruhákat, tűzifára valót vitt a roma családoknak Magyarország több településére.
Mindazt amit tesz, önzetlenül, másokért teszi. Kitartása, emberszeretete és összetartó szerepe egyaránt csodálatra méltó.
Mindezekért ajánlom a Jó Ember Díjra.”
*
Az ünnepségen közreműködött Borsós István tárogatón és Bandi Szabolcs gitáron.
Így pompázott a bánáti bazsarózsa a Zengőn április 25-én (Juhász Mária felvétele)
Káplár László, a tizenkét éve, 2003-ban ötvenévesen eltávozott újságíró kolléga, a volt MTI-s, a jó barát, a jó ember nevének és az általa képviselt értékrendnek a megőrzésére jött létre a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány.
A kulturális teljesítmények díjazására az alapítvány a névadó személye előtt tisztelegve létrehozta a Káplár László Jó Ember Díjat – melyet évente egyszer ad ki a kuratórium döntése alapján. A kuratórium olyan személyek jelölését várja minden évben, akik a szívükkel látva egyszerűen csak teszik a dolgukat önzetlenül, és közben észre sem veszik, hogy milyen sok ember javát szolgálják a széleskörűen értelmezett kultúra területén. A Hetedhéthatár web-oldaláról – www.hetedhethatar.hu/kaplar – elérhető a Káplár László Alapítvány honlapja.
A díj névadója, Káplár László természetbarátként családjával minden évben kirándulni ment a Zengőre a bánáti bazsarózsa virágzásának idején, ezért a díjátadás minden évben ehhez az időponthoz igazodik. A várban megtartott ünnepséget követően a résztvevők a Zengőre mentek, hogy a bánáti bazsarózsák társaságában emlékezzenek a díj névadójára és köszöntsék a 2015. évi díjazottat, Kiss Anikót.
A Káplár László Jó Ember Díj eddigi tulajdonosai:
Káplár László posztumusz – 2006
Dr. Rideg Lászlóné (Pécs, Szociális Háló Egyesület) – 2006
Varga Ilona (Budapest, Magyar Rádió) – 2007
Pécsi Géza (Pécs, Kulcs a muzsikához) – 2008
László Károly (Sepsiszentgyörgy, színész, Tamási Áron Színház) – 2009
Gulyás Jánosné és Gulyás János (Kaposvár, ének-zenei nevelés, kultúra) – 2010
Zágorhidi Czigány Ákos (Oszkó, Hegypásztor Kör) – 2011
Dalosné Tóth Zsuzsanna (Budapest, MINYATA Egyesület) – 2012
Bodó Imre (Dombóvár, helytörténész) – 2013
H. Csongrády Márta (Debrecen, fotó- és képzőművész) – 2014
Kiss Anikó (Budapest, képzőművész, a SZOCSOMA létrehozója) – 2015
Fotók a díjátadó ünnepségről megtekinthetők a Jó Ember Díj Facebook-oldalán.
Hozzászólások