Június 4-én kezdődik a 15. POSZT! • Hetedhéthatár

Színház

Június 4-én kezdődik a 15. POSZT!

POSZT2015A Pécsi Országos Színházi Találkozót, a hazai színházi szakma legrangosabb eseményét idén június 4-13. között immár 15. alkalommal rendezik meg Pécsett. A fesztivál idei díszvendége Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.  A POSZT programja – az alapszellemnek megfelelően – idén is két nagy részből tevődik össze. A fő vonalat a versenyprogram alkotja, az OFF programokat a színház és a társművészetek kavalkádja adja.

 

Versenyprogram

A válogatók, Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező 2014. március 1. és 2015. március 6. között hozzávetőleg 49.000 km-t utazott kerékpárral, vonattal, autóval és mikrobusszal, összesen 235 előadást láttak. Előzetesen nem kötöttek ki önkorlátozó válogatási elveket: elfogadhatónak mondták, hogy egy társulat több produkcióval, vagy egy rendező több munkával is képviselve legyen, ha a teljesítmény ezt indokolja.

A beválogatott 14 előadás közül 6 érkezik Budapestről (2-2 előadással az Örkény István Színház és a Nemzeti Színház, valamint a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság), 5 vidékről (Békéscsaba, Debrecen, Kaposvár, Miskolc, Szombathely), 3 határon túli színházból (Újvidék, Magyarkanizsa, Sepsiszentgyörgy). Három produkció kortárs szerző színdarabja (Székely Csaba, Tolnai Ottó, Kovács Márton és a Mohácsi testvérek), egy társulati szerzemény (STEREO Akt), egy átirat Hrabal művéből (Bérczes László), a többi alkotás klasszikust dolgoz fel. A 14 mű fele magyar, fele külföldi szerző munkája.

A versenyprogram előadásainak felsorolása az előadások oldalaihoz vezető linkekkel ide kattintva érhető el.

 

Kiállítások

kiPOSZTolva kiállítás

kiPOSZTolva kiállítás (2014)

A Pécsi Országos Színházi Találkozó indulása óta többet jelent egy versenynél, az eltelt évad legjobbnak tartott előadásainak bemutatásánál, a POSZT a színházi szakma ünnepe, és egy olyan összművészeti fesztivál, mely tíz napon át népesíti be és tölti meg a legkülönfélébb programokkal Pécs utcáit, épületeit és tereit. Ez az úgynevezett fesztivál melletti fesztivál, vagyis az OFF, ahol elsősorban a társművészetek kapnak bemutatkozási lehetőséget.

Az idei OFF programkínálatában is hangsúlyos szerepet kapnak a kiállítások. Nagy sikert aratott a tavalyi évben bemutatkozott kiPOSZTolva kiállítás, ennek keretében, ha szimbolikusan is, de minden társulat jelen lehet a POSZT-on, hiszen itt a 2014/15-ös évad bemutatóihoz készített színházi plakátok jelennek meg, hatvanhat társulat mintegy háromszázharminc plakátja.

Teátristák – „nagy játékosok” címmel a magyar színházművészet első két évszázadának legjelentősebb alakjait mutatja be az MMA és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közös kiállítása. Függöny mögött címmel tekinthető meg az a tárlat, melyen a Magyar Képzőművészeti Egyetem alkalmazott látványtervező szakán, 2015-ben diplomázó hallgatók mutatkoznak be. A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén is lesz hang- és fénytechnikai kiállítás, ahol az érdeklődők megismerhetik a legújabb eszközöket, és látványos lézer show-ban is gyönyörködhetnek.

 

Gyerekprogramok

Babszem Jankó (2012)

Babszem Jankó (2012)

Számos izgalmas és színes programmal várja a POSZT a legkisebbeket. A Jókai téren napközben, mint már oly sok éve, a MárkusZínház és barátai szórakoztatják a gyerekeket az OFF porond a POSZT-on programsorozat keretében. Lesz itt BáBsZíNhÁz, patakocska játékokkal, no meg egy hatalmas homokozó. A Teátrumi Mocorgó Játszóház sok-sok játékkal (babajátszó, fajátékok, mozgásos, konstrukciós, fejlesztő játékok), kézműves-foglalkozással és logikai asztallal várja a kicsiket és a kicsit nagyobbakat. A tatabányai Jászai Mari Színház Kutyafül, macskakő, egérút című egyfelvonásos játéka és a budapesti Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton című tárgyszínházi előadása igazi gyerekszínházi különlegességként érkezik.

 

Színezd át! 

Ez a címe a május és október között az ország tizenegy nagyvárosába ellátogató, egész napos, ingyenes családi programnak – melynek második állomása Pécs – ahol játékos feladatokkal, ének- és tánctanítással, várépítéssel, gyerekszínpaddal, hangszerek kipróbálásával, mesekönyv írással ösztönzik a szervezők a gyerekeket és felnőtteket a kultúrák közötti azonosságok és különbözőségek megismerésére, elfogadására. A Színezd át! nap a Somnakaj című roma musical előadásával zárul, melyben olyan nagyszerű művészek lépnek fel, mint Falusi Mariann, Oláh Gergő, Papadimitriu Athina, Kathy Horváth Lajos és Szakcsi Lakatos Béla. Immár hetedik éve rendezi meg a POSZT a Tematikus roma fesztivált, melynek célja, hogy a roma kultúrába, a hagyományokba, a hétköznapi szokásokba bepillantást adjon, ezáltal elősegítse a megértést és az integrációt.

 

Nemzetiségi színházak találkozója

Ismét találkoznak a POSZT-on a Nemzetiségi Színházak. Egy-egy előadással látogat Pécsre a Budavári Örmény Színház, a budapesti Karaván Színház, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn / Magyarországi Német Színház és a szarvasi Cervinus Teátrum. Lesz Folk a POSzT-on rendezvénysorozat, ahol szenior táncegyüttesek táncszínházi gáláját és színpadi folklórbemutatóit tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A jövő sztárjai Pécsett

Színészhallgatók előadása (Kirké, 2011)

Színészhallgatók felolvasószínházi előadása (Kirké, 2011)

Visszatérnek a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola tanulói is épp úgy, ahogy a színművészeti intézmények Kaposvárról, Marosvásárhelyről, Újvidékről. És természetesen itt lesznek az idén 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei is. A jubileum alkalmából az idei POSZT-on kiemelt szerepet kap az Egyetem, a város különböző helyszínein számos programmal mutatkoznak be a hallgatók.

 

Színházpedagógia

Ebben az évben is hangsúlyosan foglalkozik a POSZT a színházi nevelés, a színházpedagógia különböző kérdéseivel. Míg tavaly a színházi nevelés különböző műhelyei mutatkoztak be, idén a különleges, új színházi nevelési területek megmutatására és megismerése kerül a hangsúly és a programban a „színházi” szegmensen túl a „nevelésben” érintettek is, vagyis a pedagógus kollégák is megjelennek.

 

Bemutatkoznak a színházi háttérszakmák: POSZT IT!

A POSZT szervezői fontosnak tartják, hogy a nagyközönség és maga a szakma is jobban megismerje a színházi háttérszakmákat, amikről oly keveset tudunk, de amik nélkül bizony nincs előadás.  POSzT IT! címmel egy programsorozat keretében mutatkoznak be a különböző területek.

 

Nyílt Fórum

Felolvasószínház

Nyílt Fórum – Székely Csaba: Vitéz Mihály (2014)

A Színházi Dramaturgok Céhe idén is megrendezi a Nyílt Fórumot, mely idén ünnepli 30. születésnapját, ahol a legújabb magyar drámákkal ismerkedhetnek az érdeklődők, többek között felolvasó színházi formában.

Bodrogi Gyula és Voith Ági különleges zenés találkozásra hívja a nézőket, Lázár Kati, a Kripli Mari című előadásban Jászai Mari bőrébe bújik, Jordán Tamás József Attila estjével érkezik, de Pécsre jön Szabó Balázs és Bandája is.

Nem tudhatom… címmel Radnóti alakját idézi Dés László, Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Dés András és Lukács Miklós. Nagy Anna és Huszárik Kata Lázár Ervin műveiből ad elő.

 

In memoriam Balikó Tamás

Balikó Tamás a Szorul a hurok c. előadásban

Balikó Tamás a Szorul a hurok c. előadásban (2014)

Két előadással is emlékezik a POSZT a közelmúltban elhunyt Balikó Tamásra, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi igazgatójára, aki indulása óta aktívan részt vett a Színházi Találkozók szervezésében, lebonyolításában. A Rózsavölgyi Szalonban bemutatott Válótársak című előadás Balikó Tamás utolsó rendezése volt, a próbafolyamat közben vesztette életét, ezért az ő rendezői elképzelése nyomán végül Lőkös Ildikó és a stáb állította színpadra Bernard Slade művét, melynek szereplői Für Anikó és Lengyel Ferenc. A Gózon Gyula Kamaraszínházban Csiszár Imre rendezte Christopher Hampton Teljes napfogyatkozás című drámáját, melynek ma már legendás első magyarországi bemutatóját, még főiskolai hallgatóként rendezte Balikó Tamás. A társulat az előadást az ő emlékének ajánlja.

 

Programok a Kodály Központban

Varnus Xavér és Huszti Péter

Varnus Xavér és Huszti Péter (2014)

Június 6-án Varnus Xavér is jubilál. A POSZT történetében ugyanis ő az egyetlen előadóművész, aki minden évben fellépett a színházi találkozón. Az idei tehát a 15. jubileumi koncert lesz, ami minden tekintetben ünnepinek ígérkezik, hiszen a POSZT 15. évfordulóján Boros Misivel, a Virtuózok című tehetségkutató műsor zongorazsenijével, és a most 50 esztendős Szolnoki Szimfonikus Zenekarral lép a Kodály Központ színpadára, hogy Bach dermesztően igaz Nagy chaconne-ja után bemutassa Enrico Bossi 1900-ban írt nagyzenekari orgonaversenyét, amellyel egykor a pesti Zeneakadémia orgonáját avatta a világhírű olasz orgonavirtuóz.

Június 9-én a nagysikerű musical, az Őrült nők ketrece érkezik a Pécsre. Az Alföldi Róbert általa rendezett előadásban a főszereplő Stohl András és Hevér Gábor.

Június 10-én a POSZT idei díszvendége, Udvaros Dorottya legfrissebb, Majdnem-valaki című albumának lemezbemutató koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A művésznő legújabb dalait énekli ezen a különleges estén, melyek Hrutka Róbert és Bereményi Géza szerzeményei.: „Saját, minden saját ezen a lemezen, ezért az a címe, hogy Majdnem-valaki.” – mondja az albumról a művésznő.

A fesztivál teljes programja a POSZT hivatalos honlapján: www.poszt.hu

(A fotókat Komlós Attila készítette az elmúlt évek színházi találkozóin)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS