Vasi Ferenc Zoltán szerzőtársunknak új könyve jelent meg az elmúlt napokban, Ördögh Szilveszter és a Tekintet – levelei és verseim tükrében, Napkorong-os képekkel, hozzászólásokkal címmel. Versek, képek, levelek engednek bepillantást a szerző és a főszerkesztő kapcsolatába, az alkotói folyamatba. A szerző előszavát idézzük a könyvből kedvcsinálóként. A teljes mű elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ide kattintva.
Vasi Ferenc Zoltán: A verseim és Ördögh Szilveszter levelei elé
Talán Ördögh Szilveszter főszerkesztő úr is akarná.
Talán így, szinte érintetlenül -, az Ő elrendezése szerint, ahogyan közreadta a TEKINTET folyóiratban.
„Súlyos várakozással”!
Szemüveggel az orrán. Világosbarna kardigánban. Főhelyen, a szerkesztőség dohányzóasztalánál, LD cigarettát szíva, kérdezvén:
– Mi lesz magával (’emberke’)?!
Belejajgok levelezésünkbe. Sokszor nem értettem.
Kemény bírálatokat kaptam, több dicséretet is; – hosszabb postáiban kielemezte főként azokat az írásokat, melyek végtére nem jelentek meg.
Nem igazán tanultam, olybá’, észrevételeiből, rossz tanítvány vagyok, nem csupán Ővele kapcsolatban. De tudtam lelkesedni is, mikor 8 napon szinte mindig belül megérkeztek válaszai.
Nem tudtam betegségéről. 2007. november 15-én, a Jutadombi per kivégzettjeinek gyásznapján (– és mint a Rádióból kiderült, Kosáry Domokos is aznap hunyt el), kivételesen nem a 301-es parcellába, hanem a Fiumei úti Nemzeti Pantheonban sétáltam dideregve, s onnan keveredtem a 76-os trolival a Szondi utca és az Izabella út sarkára, mikor is olyan heves fájdalom járt át, azt hittem, menten ott halok, vagy kidöntöm a jármű padlatát.
Döbbenten vettem a hírt aztán, hogy Ördögh Szilvesztertől bizony én már nem kaphatok kézhez többé se dicséretet, se dorgadalmat.
Marad a hangja emlékezete. Midőn váratlanul kerestem egyszer telefonon, a szerkesztőségen kívül, s alig volt a kártyámon, – Ő hosszasan, rögtönözve dicsérve bírált, említve hibáimat: szójátékokkal csapom el az ötleteket, kényszeresen rövidre zárva ezzel mondanivalómat, máskor pedig dagályosan semmitmondó módon keresem a megoldást…
És épp akkor áradt a Duna, s én álltam a Halászbástyánál, néztem a Nagy Hömpölygést, hallgattam elemző beszédét, s közben szorongtam, mi lesz, ha lefogy a számlám, és megszakad a vonal.
Akkor elköszöntem. Most újra folytatnám.
Talán át tudom már/még emelni méltón szerkesztői gondosságát/pontosságát (ahogy Agócs Sándor is érdemesítette szerkesztői munkáját –hozzáállását), s talán Ő is biccentene:
„– Na, jól van, jelenjen meg – a Maga felelősségére.”
Ezt vélem hát lejegyezni érdemesnek, röviden és tömören a versek és levelek előszavául.
Hozzászólások