A Pécsi Nemzeti Színház tizenhárom bemutatót tart az új évadban • Hetedhéthatár

Színház

A Pécsi Nemzeti Színház tizenhárom bemutatót tart az új évadban

Tizenhárom bemutatót tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban a 2015/2016-os évadban, a közönség a hat nagy- és hét kamaraszínházi darab között színművet, bohózatot, táncjátékot éppúgy talál, mint operát, mesét vagy családi előadást.

Rázga Miklós, Gulyás Dénes, Vincze Balázs az évadnyitó társulati ülésen

Rázga Miklós, Gulyás Dénes, Vincze Balázs az évadnyitó társulati ülésen

Rázga Miklós igazgató hétfőn a baranyai megyeszékhelyen, a teátrum évadnyitó társulati ülését megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az első bemutató szeptember 25-én Weöres Sándor Holdbeli csónakos című kalandos játéka lesz Almási-Tóth András rendezésében.

A publikum csakúgy, mint az első premiert, a nagyteremben láthatja Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét, Peter Shaffer Amadeus című színjátékát, a Pécsi Balett A hattyúk tava című táncjátékát, Tenessee Williams A vágy villamosa című színművét, s egy este alkalmával Pietro Mascagni Parasztbecsület és Faragó Béla-Háy János Egy pohár víz című operáját is – tette hozzá.

A direktor szólt arról, hogy a kamarateremben Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című családi előadására, Füst Milán Boldogtalanok című színművére, Szálinger Balázs Becsvölgye című falukrimijére, a Pécsi Balett A kis herceg című táncmeséjére várják az érdeklődőket.

Megjegyezte, hogy színvonalas szórakozást ígér Jordi Galceran A Grönholm-módszer című színpadi játéka, Ray Cooney Vészhelyzetben című bohózata, továbbá a Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Balett A jó, a rossz és a colos című vadnyugati táncbohózata is.

PNSZ_evadnyito_2015_2

Évadnyitó társulati ülés

Rázga Miklós a társulattal kapcsolatban elmondta, Ottlik Ádám és Wunderlich József elszerződött Pécsről, ugyanakkor az új produkciókban olyan vendégművészek is láthatók, mint Rátóti Zoltán, Besenczi Árpád, Miller Zoltán, Mihályfi Balázs és Herczeg Adrienn.

A direktor kitért rá, hogy a színház nagy népszerűségnek örvend, míg a nézőszám hat évvel ezelőtt 65 ezer fő volt, az elmúlt három évadban mintegy 120 ezren látogatták a teátrumot. Ennek is köszönhetően az intézménynek jó esélye van nemzeti minősítésének megtartására.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett vezetője örömének adott hangot, hogy A hattyúk tava című táncjáték koreográfusa Bozsik Yvette lesz. Szavai szerint a nemzetközi hírű művész ritkán fogad el „külsős megbízásokat”, közreműködése a Pécsi Balettnél folyó színvonalas munka elismerését jelenti.

Gulyás Dénes, az operatagozat vezetője azt mondta: a következő évad operaelőadásaiban több rendkívül tehetséges fiatal énekest is hallhat és láthat a közönség. Hozzátette, hogy szeretnék folytatni és fejleszteni mesés operabemutató sorozatukat, amelynek keretében a tervek szerint élőzene mellett Mozart-darabokat adnának elő.

(Forrás: MTI, fotók: Körtvélyesi László)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS