A címben szereplő ellentmondás látszólagos, mert az a bizonyos zene Balatonudvariban egy gyönyörűen felújított parasztház pajtájából kialakított koncertteremben szól, nyaranta négy-öt alkalommal, immár hatodik esztendeje.
Az épület Bálint János fuvolaművész elképzelése alapján született újjá, így nem csoda, hogy a muzsika említett kis szentélye vált a ház középpontjává. A mester, mint a németországi Detmold Zeneművészeti Főiskolájának professzora a világ számos oktatási intézményében tanítva tapasztalta, hogy „a kurzusok sok tehetséges hazai, sőt külföldi diák számára megfizethetetlenek. Itt, Udvariban pedig ideális feltételek mellett készülhetnek a fiatalok az előttük álló versenyekre, vizsgákra, koncertekre, és a kurzus végén helyben számot is adhatnak tudásukról.” Ezekkel a fellépésekkel indult a pajta karrierje.
Az évek múltával Bálint János kapcsolatainak köszönhetően egyre több jeles művész is megtiszteli Udvarit. A művészi színvonal mellett az estek varázsát adja, hogy Bálinték a szó szoros értelmében vendégül látják a nyájas nagyérdemű publikumot: szinte mindenkit személyesen üdvözölnek, és a szellemi, lelki táplálék után az egykori disznóólban szervírozott pohár bor és sütemény mellett kötetlen nyáresti beszélgetésre invitálnak.
– Én mától szeretem Bachot! – ragyogja borát szürcsölve egy magát örökifjú hetvenesnek aposztrofáló úr, aki bár közel lakik, eleddig nem tudta rászánni magát a komolyzene hallgatására. A jég a budapesti Concerto Armonico fellépése alkalmával tört meg, amikor – többek között – a h-moll szvit is elhangzott, Bálint János közreműködésével.
– A koncerteket látogatók száma hetventől százhúsz főig terjed. Akik nem férnek be a pajtába, a fűre heveredve hallgatják a zenét. Elbűvölő, ahogy a gyerekek felszabadultan bukfenceznek a pázsiton, de amint felcsendül a muzsika, csillogó szemmel, tátott szájjal figyelnek. Néha elszundítanak, de ez is a zene jótékony hatásának köszönhető – meséli Rozika, a ház asszonya.
Ebben az évben végre pályázati pénz (MMA) és önkormányzati hozzájárulás is segítette a háziak dolgát, mert kapcsolat ide, vagy oda: előbb-utóbb gázsit kell fizetni, még ha néhány barát párnapos nyaralás fejében vállalja is a fellépést. Így jöhetett létre – egy év pauza után – az idei programsorozat is, amelyben első alkalommal a tucatnyi nép zenéjét játszó szegedi Hóra Trió bizsergette meg a strandolásban elpilledt zsigereket, majd világhírű jazz-zongoristánk, Oláh Kálmán és a karlsruhei főiskola tanára, a szaxofonos Péter Lehel duettje kápráztatta el még a műfaj iránt nem feltétlenül rajongó idősb hölgyeket is, harmadjára – a pajtában fellépő első nagyobb létszámú formációként – a már említett Concerto Armonico népszerűsítette a barokk zenét, az évadzáró estén pedig három ifjú titán mutatta meg, milyen munícióval bírnak a művészélet startvonalán. Prognózis: a gitáros Bálint Boglárkára, a fuvolista Frecska Rebekára és a jazz-zongorista Oláh Krisztiánra még büszkék leszünk e honban.
A balatonudvari koncertekről is többet fogunk hallani, hisz Bálint János tervezi a jövőt, de: „szeretnénk jelentősebb önkormányzati segítséget kapni, több pályázatot nyerni, mert önerőből már nem megy. Nagyot nem akarunk markolni. Nincsenek Művészetek Völgye méretű vágyaink. Továbbra is az igényes zenét fogjuk bemutatni, műfaji korlátok nélkül. Jövőre megpróbálunk nyitni a próza felé is, ha összejön, Mácsai Pállal indítva. Lényeges még a rendszeresség: hogy már tavasszal tudják az érdeklődők: július, augusztus mely napjaira ne szervezzenek más programot.”
Hozzászólások