Hogy’ kerül a csizma az asztalra? • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Hogy’ kerül a csizma az asztalra?

A Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége és a KIKA Lakberendezési Áruház Kft. szervezésében „Hogy’ kerül a csizma az asztalra?” címmel merészen kreatív asztalterítési és díszítési versenyt hirdetett meg. A szervezők nem pusztán a klasszikus hangulatok újrafogalmazását várták, hanem lehetőséget adtak a meghökkentően újszerű kísérleteknek is. A terítéshez és a dekoráláshoz felhasználható minden, ami az áruházban található, illetve kiegészítő dekoráció behozható. Bárki pályázhatott, a versenymunkáról egy rövid leírást és egy fantázianevet kellett beadni a versenyzőnek.

Többnyire szakmabeliek jelentkeztek, van köztük dekoratőr, kirakatrendező, virágkötő, ékszerész, művészeti karon, festő szakon végzett friss diplomás, dekoratőr tanuló, vendéglátó ipari tanuló, egyéni versenyző és csapat is. A beadott tervek, pályázatok szerint lesz karácsonyi hangulat, drótból készített asztaldísz, láthatunk majd szilveszteri vacsorához terítést, ahol az idő jelképei, órák, számok, naptári elemek jelennek meg a várakozás és a tervezés megidézésére. Érdekesnek ígérkeznek a diákok kísérletező kedvű, néhol geg elemekkel vagy meglepő anyaghasználattal vegyített kompozíciói. Van, aki a terítésével rá szeretné világítani arra a szemlélőt, hogy az újrahasznosítást is lehet ünnepi kontextusba helyezni. Erős színekkel szeretnének egyfajta színterápiát elérni, ami kizökkenti az ember gondolatait a szürkés, hideg, télies időből. Lesz szerelemes esküvői hangulat, de a kiírás szerinti meghökkentő, nem hétköznapi megoldás is. A versenyen 14 asztal készül el, 14 különböző étkészlettel.

A szakmai zsűri tagjai: Szabó Zsigmond, a KIKA dekor-vezetője, Kopanyecz Andrásné Detti dekoratőr tanár, Varju Erzsébet Dekorszövetség tag, dekoratőr és kirakatrendező, Sándor Miklós, a Dekorszövetség elnöke, tanár, festőművész.

Az ünnepélyes díjátadó november 30-án lesz 18:00 órakor a helyszínen. A versenymunkák 2015. november 28. és december 7. között tekinthetőek meg a KIKA Budapest Lakberendezési Áruház II. emeleti bútor osztályán (1135 Budapest, Lehel u. 51. ).

 

Teritesi_Verseny_2015


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS