Két hét, tán több is – tizenkettő vagy huszonegy nap – szótlan figyelés a megfagyott csendben, megszólal-e egy harsanó csengő, felbúg-e a kis készülék… De csak a csend ködében ülünk, és a fogyó napnak pergő perceiben egymás kezében keressük a langy meleg érintés lüktető, halkuló muzsikáját. De csak a csend, a csend, ez a kegyetlen valóság-bálvány vigyorog az érzett, ám nem látott életroncson vergődő hajótöröttekre. Majd holnap talán, majd a holnapok sorából kilép Ő, a messzement, a falak szürkéjébe rejtőzött, a miénk, akit csak mi látunk, a láthatatlanba vetett vak hit buzgalmával.
Itt voltál. Papucsod édes rendetlensége, egy réz hamvederben elnyomott két gondűző csikk. Az ajtóban adott biztatás, meleg szemek ölelése, ki maga is ölelésre vágyik: adja magát, fáradt, agyon hajtott teste-lelke még felíródik a szürkén felködlő kapunyílásban.
Nézzük egymást, és keressük a kéz-kapcsolatokat és simításod visszaérző melegét. Tetted, amit tenni tudtál, és daraboltad a maradék forgácsot, amit még hagytak viharok, könnyek, csalódások, alázások.
A szíved maradt itt, de a füstöt ki nem engedném a kisszobádból, mely a bárkád, kapaszkodód. – Mióta nem csuktuk rád az álmot sürgető, de az éjszakában is világló ajtót, és nem hintettük megvonagló ajkunk csókját tépelődő kicsiny-fiús, bölcs fejedre.
Hát elmúlt a negyvenegynéhány év, és nyomorúságunk tutaján úszunk lefelé, lefelé az alattomban leskődő sziklaszirtre, a nagy törésre, amikor eltépődnek az egymásbakulcsolt kéz-kötelek, és állsz egymagadban, Te nagy magányos a kő fedél előtt, és küldesz egy fémpénznyi koppanást: itt vagyok, és majd jövök én is.
Hallod az üzenetet, onnan lentről, a végtelen űr mélyéből: … fogd meg véred, testvéred kezét, és ne szólj, ne szólj. Érteni fog a szótlan üzenésből, és elsírja befelé csorgó könnyeit. Árvább lesz ő, mindeneknél, és dobjatok egy követ a fákon károgó fekete madarakra, és némítsatok el, Ti Ketten-egyek, külön úton imbolygók, mondjátok a drapp színű madárnak, hogy hallgasson:
ne ismételje szakadatlanul ócska szövegét, ne mondja folyton fákról és kéményzugokból:
… megállj csak, megállj csak…
Hozzászólások