Osztályelső volt – mondják, akik vele koptatták a gimnáziumi padokat. Úgy vélték, hogy mindentudó, de volt olyan ajkbiggyesztő vélekedés is, hogy inkább a stréberség, vagy ahogy korunk diákszlengje jelölné, a puncsoló jelző illett rá inkább.
Történelmi korszakváltás előtt még jól benősült, és ezen lépés előbb rövid távon felfelé lökte élete szekerét, de sajnos rá is illett a klasszikus jelző, mely szerint tempora mutantur et nos mutabimur in illis¹, mert váltottak a szélirányok, és ami előnyös volt előbb, arról jobb volt elfeledkezni – már amennyire sikeredett. Azt mondják, a strucc is valahogy így teszi.
Tehetségben bővelkedő, az élet tengerén nem kis jártasságot bizonyítandó barátunk, hogy az orkán le ne sodorja a semmi mélységébe, annak rendje-módja szerint át-, illetve beöltözött, ékesen bizonyítva alkalmazkodó talentumát, amiként fentebb említett nagytestű, ám nagy futó tehetséggel megáldott madarunk is teszi, ha úgy véli, elült a homokvihar.
Ekként aztán szerény kis hajóját addig-addig kormányozta, míg a kormányosból szívós akarással kapitánnyá változott, sokak csodálatára, kevesek bosszúságára, sőt irigységére is. Ez utóbbi nem zavarta. Hajója szelte a végtelennek hitt óceán tarajos habjait, csak az álmok kerülték gyakorta, mert a dülledt mellkas alatt reszketett a szív, bár az érmek és jelvények lassanként csörgő páncélinggé tették kapitányunk köpenyét.
Az évek múltak, de a múltnak foltjaként az a korai petty, melyet tagadni, fedni sikerült, azért megmaradt, s e keserv kísérte mindhalálig.
Amikor távozott, díszes sírja felett lebegni látták, akik látták azt a mondatot, hogy élt és félt egy életen át.
Ha summázni kéne élete lényegét, azt mondhatná a krónikás: gerince hajlott fölfelé, lába taposott lefelé, hitte hajója, sőt flottája süllyedne el, ha nem volna ő, kinél a szó csak görnyedt igen lehetett, s a nemet mondó gyorsan mehetett.
Benne két én lakozott: a hívek közt ember és barát, a fedélzeten géppé vált kapitány.
Ki is volt ő? Talány.
Néha ember. Talán.
A huszadik század alkonyán.
__________________________
¹ Az idők változásával magunk is változunk (1612. Mathias Borbonius)
Hozzászólások