A boldogság nehezen körülírható fogalom, már csak azért is, mert számtalan összetevője van, minél fogva kevesen mondhatják el magukról, hogy maradéktalanul boldogok. Vagy ha mégis, akkor az csak ideig-óráig tartó átmeneti állapot. Így aztán nem tudom mennyire elfogadható a feltételezés, miszerint mi magyarok boldogtalan nép vagyunk. Korábban is olvastam már egy-két európai összehasonlítást, amelyekben elég gyengén szerepeltünk.
A közelmúltban a Budapesti Metropolitan Főiskola kutatói is végeztek egy felmérést, azt vizsgálva, hogyan látják a különböző nemzetek saját testi-lelki jólétüket. A volt jugoszláv államok mellett Albánia, Görögország, Bulgária, Törökország, valamint Magyarország lakosait (országonként 1000-1000 főt) kérték fel, hogy tizennyolc boldogságfaktort pontozzanak egytől ötig terjedő skálán.
A vizsgált országok közül mi lettünk a sereghajtók. Ha elfogadjuk, hogy a megkérdezett emberek – nyilván öregek és fiatalok, szegények és jómódúak, férfiak és nők – vegyesen alkották a válaszadásra felkértek társaságát, akkor a felmérés eredményét helytállónak kell tekintenünk. Márpedig, ha így van, akkor joggal merül fel a kérdés: mi ennek az oka?
A balkáni népek, akárcsak mi, fontosnak tartják lelki és anyagi jólétüket, s hogy ők a jelek szerint mégis boldogabbak nálunk, annak oka a magyarokra jellemző pesszimista, negatív hozzáállás. A mi válaszadóink jelentős része teljesen kilátástalannak tartja helyzetét, s nem lát semmi lehetőséget, hogy jobbra forduljon élete, boldogabb legyen. A Balkánon élők – erre utalnak a kérdésre adott válaszok – mindig találnak kiutat a nehéz helyzetekből, míg ránk inkább a csüggedés jellemző. Mi másoknál jóval kevesebbet teszünk saját boldogságunk érdekében. Közérzetünk állapotához kétségtelenül hozzájárulnak bizonyos külső tényezők is, ám úgy tűnik, azokat nemigen akarjuk befolyásolni, számunkra kedvezőbbé tenni.
Minderről egy régi zsidó vicc jutott eszembe.
Kohn felháborodva ront a rabbira:
– Te mindig azt magyaráztad nekünk, ha elejtjük a vajas kenyeret, az mindig a vajas oldalára esik.
– Ez így is van – helyesel a rabbi.
– Nincs igazad – replikázik Kohn igaza tudatában –, tegnap kicsúszott kezemből a vajas kenyér és az bizony nem a vajas oldalára esett.
A rabbi hümmög, majd kisvártatva megszólal:
– Mondd csak Kohn, biztos, hogy jó oldalán kented meg azt a kenyeret?
Hozzászólások