Ketten jönnek velem szemben, majd egy saroknyira tőlem. Egy férfi meg egy kislány. Közöttük karnyújtásnyi távolság. A kislány – hat-hét éves lehet – a fal mentén araszol, a férfi a parkoló autók mellett halad kényelmes léptekkel. Váratlanul egy ifjú hölgy siet el mellettem, kis híján félrelök az útból. Sietős dolga lehet. Az arcát nem látom, de hátulról nézve megállapítom, karcsú, jó alakja van, formás lábait szabadon hagyja a miniszoknya. Gondolom elölről is szép lehet. Szépsége tudatában kihívóan riszálja fenekét.
Közeledtére a férfi megtorpan, messziről is látszik arcán a csodálkozó elismerés. A nő a kislány és a férfi között megy el, s mint a mágnes vonzza maga után a férfi tekintetét. Az ember megáll és megfordul a nő után. Néhány lépéssel távolabbról a nő is visszapillant, kacér mosollyal nyugtázza, hogy vette az adást, noha feltehetőleg nem először fordulnak meg utána a férfiak. Nem hinném, hogy a sóvár tekintet miatt vetette hátra a fejét, ha csak egy pillanatra is. Nyilván neki is megakadt a szeme a dalián.
Merthogy a pasas sem egy elhízott nyím-nyám alak. Közel százkilencven centi magas, harminc körülinek saccolom, karjain dagadnak az izmok, felső teste hibátlanul kigyúrt. Feszül rajta a póló, mintha egy mérettel kisebbet húzott volna magára. Ráadásul jóképű, rövidre nyírt szőke haját feltűnőbbé teszi a napbarnított arc. Tartása magabiztos.
Mindeközben a kislány is megáll egy kirakat előtt. Amint a közelükbe érek, látom, hogy neki való boltablak, különféle képeskönyvekkel, játékokkal telezsúfolva. Amikor elfordul a kirakattól, olvashatom fehér trikója angol nyelvű feliratát: I have the best daddy in the world (enyém a világ legjobb apukája).
– Apu! Ez olyan cuki, megveszed? – kiált fel a gyerek, vékony kis ujjával bökve a kirakatra.
Fogalmam sincs, mi nyerhette el ennyire a tetszését, de hanghordozása elárulja, arra a valamire nagyon vágyik.
– Nem kapsz semmit. Mondtam már. Kuss legyen! – mordul rá a férfi, ellentmondást nem tűrve.
A kislány azonban kitartó.
– De apu! A múltkor megígérted…
Pofon csattan, ami pontot tesz a be sem fejezett mondat végére. Jókora tasli, amitől – miként a kislány – még talán én is sírva fakadnék, ha az én képemre mázolná valaki.
– Ne bőgj, az anyád istenit, mert lekeverek még egyet!
A durva felszólítás hatására a gyerek sírását szipogás váltja fel, lehajtja fejét, s látom – mert már ott haladok közvetlen mellettük –, hogy nagy barna szemeivel felfelé tekint, még mindig reménykedve.
– Na, lódulj onnan a kirakat elől! Nem hallod? Azt akarod, hogy még seggbe is billentselek?
A kislány mozdul, az apja elé kerül vagy egy méternyire, kívül egy rúgás hatótávolságán.
Ezúttal én fordulok hátra, s nem akarom elhinni, hogy a világ legjobb apukáját látom a szemem előtt. Akaratlanul is felötlik bennem, vajon milyen lehet a világ legrosszabb apukája?
Borsózik a hátam a gondolattól.
Hozzászólások