Náddal vonom majd be, ha lesz kerítésem
Azokat a tépázott négyzetrácsokat.
Hozok egy kutyát, hogy ugassa a postást
És őrizze az álmunkat.
Virágot ültetek, de sohasem rózsát,
Közhelynek nincs földje e kertben.
Valódi emberek jönnek csak el hozzám.
Sok szoba lesz benne,
Kóbor folyósokkal, kitérőkkel, kegyhelyekkel,
Mint a kékszakállú herceg vára, tele régi szerelmekkel.
Körülötte zöld lesz minden, korlát, cserép, messzebb erdő.
A teraszon majd könyvet írok,
Mint a régi, déli, fülledt, fekete filmekben.
A cím és tartalomjegyzék.
Az alapokat kéne lefektetni.
Darabolom a fejezeteket,
Mint egy hatéves a szülinapi tortát.
Mindenki kapott egy apró morzsát,
A többit eléd tettem, te is keveset ettél.
Elcsomagoltuk.
Írom a bevezetőt, anyámnak megköszönöm,
Hogy a földön vagyok.
Pár elmosódott emlék a gyerekkorból,
És utána semmi, semmi más csak Te.
Még a pöttyös bögre is rólad szól,
A szelektív hulladékgyűjtés megszállottja lettem.
A szemed, barna a szemed,
De nem olyan, mint a többieké.
Hanem hatalmas, méz és aranybarna meleg.
Reggel kávét hoztál az ágyba,
Magamban azt kívántam, bár örökre itt maradnánk.
Betonozzák be a falat!
Döntsék le a várfalakat, pusztítsák el most a belvárost!
Nekem mindegy.
Én innen nem megyek sehova! Maradtam is, maradtunk.
Azóta bármit is csinálok, ha teát főzök, alszok,
Vagy mással ülök szemtől szemben,
Én most is ott kávézok veled az ágyban.
Ha ennyi év után kijönnék gyáván,
Az felérne egy eltolt merénylettel.
Reggel van, mindjárt világos,
Várom, hogy megint behozd a kávémat ingben,
Menjenek a rádió bugyuta hírei,
Csak távolból hallom, pedig karnyújtásra van,
Senki ne menjen az utcákra, gyújtogatnak.
Már a téren is ledöntötték a lovat, a Barbakán darabokban.
Minden sejtem összeállt a külvilág ellen, tűz és fekély botorkál a járdán
Körbegyűrűzi a fővárosokat, falvakat.
De nem tudom komolyan venni, mert téged nézlek,
Látható a vízízű közöny, sima ügy a béke és boldogság
Pont, mint a hátad, egyszerű bőrfelület,
Mégis a legszebb, amit valaha láttam.
Erőt veszek, nagy levegőt,
Egy jobb kanyar, a lépcsőn lesétálok,
Még mindig nyikorog.
Szeretem.
Ha kimegyek a szobából azt csak is azért teszem, hogy
Újból visszataláljak hozzád,
Ledöntve minden korlátot, ami eddig szolgálta,
Hogy védd magad tőlem, másoktól,
A társadalmi kényszertől,
A természeti károktól.
2016. január
Hozzászólások