Odesszai-szegedi kapcsolatok – mintaszerűen
Kuriózum jellegű munka látott napvilágot nemrég Szegeden, amiről talán a szerző sem gondolta valaha, hogy mégis „összejön”, jóllehet Odesszáról már 13 éves korában hallott „az 1905-ös pogromok elől egykor Szentesre menekültektől” (5. lap).
Péchy Blanka
A főiskolás/egyetemista diákok sorozatos kísérőjeként is többször kint járt Fenyvesi István „tanár úr” kultúra iránti – megkülönböztetett – érdeklődése és egy maroknyi ember barátsága elég volt Fenyvesi István „Odessza-láza” fellobbanásához, hiszen ez a város már Liszt Ferencet is elbűvölte 1847-ben…
A kor szellemének hatására a Pécsi Tanárképző Főiskolának is akadt Ukrajnában egy „testvérintézménye”, a Drogobicsi Ivan Franko Pedagógiai Főiskola 1968-ban, amit vajmi kevesen vettek tudomásul városunkban, de ez nem is volt lényeges szempont – ellentétben Szegeddel.
Fenyvesi István könyvéből megtudjuk, hogy Szeged az érdemi kapcsolatfelvételt Odesszával 1955 októberére – 1956 februárjára datálja, amit az igényesen válogatott fotóanyag és az egyéb típusú mellékletek is bizonyítanak, s a kiadvány értékét még növelik.
Az olvasót aligha zavarja az a kontraszt, hogy a szerző az 1 millió 80 ezer lakosú „testvérvárost”, Odesszát hasonlítja össze a „szőke Tisza üdvöskéjé”-vel, Szegeddel, mert mindkét város a maga módján különleges – egyszersmind egyedi is, amit a szerző példák tucatjával prezentál a könyve olvasóinak „három oldalról: ukrán, magyar és zsidó szemszögből és forrásokból táplálkozva” – lenyűgöző precizitással.
A szerző nem titkolja, hogy könyvéhez az első impulzust a szegedi Péter László Odessza és a magyarok című könyve (1978) adta.
De – némi büszkeséggel – annak is örülünk, hogy Fenyvesi István munkájának pécsi vonatkozása is van, mivel Magyar Lajos (1891-1940) és Péchy Blanka (1891-1988) nevére, illetve a pécsi származású írónő Regény című művére történik utalás (184. lap).
Wallinger Endre 1982-ben – az Új Tükör című hetilapban – publikált írása szerint Pécsett Magyar Lajos-Péchy Blanka emlékszobát alakítottak ki, a Janus Pannonius Múzeum gondozásában, ám egy 1979-ben – a Mecsek Tourist által kiadott – térképen már található egy „Magyar L.” cs7,08 jelzésű utca, amivel – bizonyára – Péchy Blanka egykori férjének óhajtottak az illetékesek emléket állítani. A Kisokos c. pécsi kiadvány 2006/2. száma viszont arról „tudósított”, hogy Péchy Blankáról teret neveztek el Pécsett, a szülővárosában.
Megnyugtató a számunkra, hogy Péchy Blanka külföldön is folytatta kulturális misszióját attaséi minőségben éppúgy, mint a Collegium Hungaricum igazgatójaként, nem is szólva a beszédművelés-beszédkultúra („Beszélni nehéz”-körök; Kazinczy-érem; Kazinczy-díj stb.) és egyéb területeken végzett mecénási tevékenységéről.
A szelleme mellett a „személyi értékű emléktárgyait” is a szülővárosának, Pécsnek ajándékozta, ami szinte páratlan gesztus a mai világban. Ezért is tartjuk nemes gesztusnak, hogy Fenyvesi István nem feledkezett meg róla sem az egykori oroszországi „magyar emigráció” ilyen vagy olyan célú bemutatásakor.
Hozzászólások