Élt egyszer Szívország szívében egy ikerpár, két lány. Mindkettő nagyon szerette az állatokat, különösen a kis bogarakat. Mikor férjhez mentek, egy időben született meg gyermekük. Mivel mindenben hasonlóan gondolkoztak, lányaiknak is ugyanazt a nevet adták: Karola lett egyik is, másik is.
A két Karola, bár unokanővérek voltak, testvérként cseperedtek. Ám ők édesanyjukkal ellentétben nem annyira hasonlítottak egymásra. Az egyik Karolából beképzelt kis csitri lett. Mikor tizenévesek lettek, ez a lányka csak a ruhákon gondolkodott. Imádta magát nézni a tükörben. Szemrevaló teremtésnek tartották, no, de ugyanilyen szép volt a másik Karola is, és ő mégsem páváskodott. Ez a Karola csupaszív lánykának született. Szívesen meghallgatta az emberek panaszait, mindenkin segített. Okos is volt, rajongott a könyvekért.
Anyjuktól mindkét lány örökölte a bogarak szeretetét. De náluk ez is más módon mutatkozott meg. Az első Karola imádta a katicabogarakat. „Én is mindig olyan elegáns akarok lenni, mint ők!” – mondogatta. Szívesen öltött magára katicapettyes ruhát, s abban billegett végig a város főutcáján. El is nevezték Katica Karolának. A másik nem tett ilyen kivételt. Az apró teremtményeket egytől egyig szerette. Kedves volt állathoz, emberhez, érthető, miért kapta meg a Kedves Karola nevet. Hogy a két lány jóban volt egymással, arról főleg Kedves Karola tehetett. Mindig végighallgatta unokatestvére dicsekvését, s mikor megbeszélték, Katica Karola mily szép, akkor sort kerített arra, hogy mesét olvassanak, vagy segítsenek egy idős embernek.
Történt egyik délutánon, hogy Kedves Karola épp egy katicabogaras mesénél ütötte fel egyik új könyvét.
– Ez kedvenceidről szól! – ajánlotta a másik lánynak.
Elkezdték olvasni. A történet messzire, Szeretetországba vitte őket, ahol egyszer az örök ellenség, Gonosz Gerzson eltüntette a nyarat. Minden élőlény didergett, szenvedett, a katicabogarak kis híján elpusztultak. Ám akkor egy kislány kitalálta, hogy a szeretettel fel lehet melegíteni mindent, s vissza lehet hozni a nyarat. Így is lett. Mindenki csak szívesen gondolt a másikra, a szeretet betöltötte az országot, a nyár visszatért, és a katicák megmenekültek. Mikor a mese végére értek, Katica Karola csak ült, ült, megszólalni nem tudott.
– De ugye nem lehet, hogy egyszer majd nálunk is kivesszenek a katicák?
– Nem tudom – felelte a kedves – De a szeretet tényleg megment mindent. Ha mi úgy élünk, ahogy ők a nyár eltűnte után, nálunk ez nem fog előfordulni.
Katica Karola hazament. Aznap, másnap nem páváskodott, senkinek nem dicsekedett. Egyre csak gondolkodott. Harmadnap elment Kedves Karolához.
– Azt hiszem, én olyan lettem, mint te vagy, s amilyen az a lány a mesében. Már nem érdekel annyira a külsőm. Inkább én is nyarat akarok tartani benn, a szívemben – szólt hozzá.
Attól fogva a két Karola egyforma lett. Úgy éltek, mintha testvérek lettek volna, s szívükben is mindig sütött a nap.
Hozzászólások