A MOKK ünnepi ülése • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A MOKK ünnepi ülése

Harmincadik születésnap
Balatonlelle, 2005. szeptember 9-11.

A Magyar Orvosírók és Képzőművészek Köre (MOKK) most már hagyományosan szeptember elején Balatonlellén rendezi meg évi konferenciáját, mely ez évben ünnepélyesebb volt a szokásosnál. A megnyitó ülésen Somogy Megye Közgyűlésének elnöke, Balatonlelle polgármestere és a Magyar Orvostörténeti Társaság elnöke is részt vett, és üdvözölte az orvosírókat és képzőművészeket. Ezután a MOKK alapító elnöke emlékezett meg a Kör 30. születésnapjáról. Elmondta, hogy ez az évszám csak a Kör hivatalos elismerésének a dátuma, ezt megelőzően azonban már jó egy évtizeddel korábban kezdtek az irodalom- és a művészetbarát orvosok ilyen irányban tevékenykedni és szerveződni.

Ma a MOKK-nak több mint 200 tagja van, de ezek közt a nagy többségben lévő orvosok mellett gyógyszerészek, állatorvosok és ápolónők is szerepelnek. Az éves lellei konferencia rendszeresen százon felüli résztvevővel zajlik le. Ezen a jubiláris ülésen 54 előadás hangzott el a prózai irodalom, költészet és a képzőművészet területéről. Ezen túlmenően 22 orvos-képzőművész alkotásaiból álló tárlat egészítette ki a konferenciát. Ezek közt a művek közt a festészet legkülönbözőbb irányzatai, fafaragás, szobrászat és kerámia, sőt még textil munka is szerepelt.

A Kör tagságának sokirányú érdeklődését jelzi, hogy nem egy tagtársunk irodalmi munkával és képzőművészeti alkotással egyaránt szerepelt.

Az irodalmi művek jó része, természetesen, az orvosi életből, orvos-beteg kapcsolatból merítette témáját, nem egyszer megható, vagy éppen humoros felhanggal. Műfajilag esszék, novellák, karcolatok, humoreszkek, vagy műfajilag nehezen besorolható egyéb értékes, tanulságos és szórakoztató írások egyaránt megtalálhatók voltak.

A záró közgyűlésen nyújtották át a szerzőknek az előző két év konferenciájának összevont írásos anyagát egy „Epikrízis” (az orvosi szakmában ez a szó a betegség lefolyásának utólagos, végső összefoglalását jelenti) című, több mint 200 oldalas, jól szerkesztett, szép kivitelű kötet formájában.

Az orvosok közül sokan aktívan is muzsikálnak, még több a zeneértő és zenerajongó köztük. Ezek viszont eddig nem tartoztak a MOKK körébe. A záró közgyűlésen megjelent a Muzsikáló Orvosok szervezetének két vezetője, akik ismertették a szervezet eddigi munkásságát, majd együttműködést ajánlottak fel a MOKK-kal. Ezt a közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta el. Így csak remélni merem, hogy a jövő évi MOKK konferencia palettája a zene irányába is bővülni fog.

Neveket beszámolómban szándékosan sehol sem említettem egyrészt a félreértések elkerülése céljából, másrészt a beszámoló nem az egyes személyeket szándékozza ismertetni, kiemelni vagy népszerűsíteni, hanem arról szeretne tájékoztatni, hogy az orvosok nemcsak gyógyítanak, oktatnak és kutatnak, hanem az irodalom és a művészetek iránt is fogékonyak.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS