Komlós Attila | A szeretet megvakított illúziója

Színház

A szeretet megvakított illúziója

A pécsi közönség ebben a színházi évadban immár a második Peter Shaffer-darabot láthatja: a Pécsi Nemzeti Színházban 2015 végén bemutatott Amadeus után az Equus kerül színre április 11-12-én a Pannon Várszínház vendégjátékaként a Pécsi Harmadik Színházban. Az 1973-ban keletkezett mű ugyan mára vesztett aktualitásából, de mai elemekkel felfrissítve bőven megállja a helyét napjainkban is. Változatlanul elgondolkodtató, a szereplőkben lejátszódó lelki folyamatok bemutatása örök érvényű. Fiatal főhősünk médiafüggősége, családi, társadalmi példaképeket és mintákat nélkülöző magányossága, istenség-teremtő megszállottsága, majd a megvakított istenség, a ménes mindent elpusztító száguldása nagy erővel szólaltatja meg az ismert drámát.

Equus01Nem teljesen normális szülők értelemszerűen nem normális gyerekének pszichiátriai kezelése, amelynek során kiderül, hogy a doktor sem „százas”. Angol darab, ami magyar környezetben is tökéletesen megállja a helyét: a közös pont a ló, mint a két nemzet kultúrájának fontos eleme. Ezt ügyesen használja ki a rendező ha nem lenne geil, azt írnám: lovagolja meg , és nem csúszik bele sem a honfoglaló szittya magyar, sem a paraszti romantikus világba, hanem egy misztikus, már-már (rém)mesebeli miliőt hoz létre, amiben percről percre szépen kibontakozik a „pszicho”.
 
Equus02Ahogy sok darab esetében, úgy ennél is jellemző, hogy az eleje kicsit lassú, teátrális, továbbá fölöslegesnek tűnik a narráció Martin (Blaskó Péter) részéről, de rövid időn belül minden a helyére kerül. A Martin és fiatal páciense (Szelle Dávid) közötti párbeszédek során elhangzó történetek a szemünk láttára elevenednek meg a színpadon, zenével, hanghatásokkal kísérve. Nem ismerek korábbi Equus-rendezéseket, így számomra az előadás megtekintése előtt még elképzelhetetlen volt, hogy miként lehet lovakat megjeleníteni színpadon úgy, hogy valóban markánsan jelen legyenek, ne csak például vetítés formájában, de Vándorfi Lászlónak sikerült, nem is akárhogyan: a szilaj táncosokkal megoldotta a feladatot – az Ajka-Padragkút Táncegyüttes és a Veszprém-Bakony Táncegyüttes tagjai segítségével. Vannak benne úgymond „nem eredeti ötletek”. Semmi vádaskodás, csak szubjektív vélemény, hogy az oldalt helyet foglaló zenekar nekem kicsit „Mohácsis”, a kád kicsit „Alföldis”, a gyalulatlan deszkákból felépülő falusi miliő „Pintér Bélás”, de így együtt minden rendben van. A zenekar tagjainak maszkja a kifolyó szemekkel telitalálat!
 

Equus03A színészek közül Blaskó Péter és Szelle Dávid remekül játszanak, ők viszik a hátukon az egész előadást – plusz a táncosok. Juli szerepe kisebb, ám fontos, és Staub Viktória hitelesen megformálja. A többiek teljesítik a rájuk szabott feladatokat, de lehetne rajtuk csiszolni még. Tény, hogy ők a drámában mellékfigurák, leginkább a két főszereplő párbeszédének illusztrációi, ám ez semmiképp sem jelentheti azt, hogy kevésbé kell kidolgozottnak lenniük. A szülők (Oravecz Edit, Kiss T. István) és Martin felesége (Pap Lívia) idegesítően teátrálisak − ezt valami „vidéki színházi beidegződésnek” érzem, minél kisebb egy társulat, annál modorosabb a játék, pedig nem kellene. Az első felvonás végén a hipnotizálós jelenet és a második felvonás eleje emlékezetes, magával ragadó. Számomra a legmaradandóbb az egész előadásban Martin személyiségének fokozatos kibontása, amit nem más, mint a saját páciense, Alen végez el rajta. A válasz a lovak megvakításának kérdésére viszonylag hamar kitalálható (nekem az apa-fiú váratlan találkozása a moziban jelenet után ugrott be), csak azt sajnálom, hogy nem tudom, más mikor jött rá a megoldásra, mert a közönség rendkívül passzív volt. Semmi morajlás, semmi nevetés, mintha próbán lettem volna.

Pedig van katarzis!

 

*

 

Peter Schaffer: Equus
Fordította: Göncz Árpád

Szereplők:
Martin, pszichiáter: Blaskó Péter
Alen: Szelle Dávid
Ferenc, az apja; istállótulajdonos: Kiss T. István
Dóra, az anyja: Oravecz Edit
Eszter, bírónő: Pap Lívia
Juli: Staub Viktória
Kórus: Farkas-Csányi Attila, Punk Péter, Szente Árpád Csaba
Herceg: Kádár Ignác (Örökös Aranysarkantyú-díjas) / Vári Bertalan
Lovak: Csánizt Márk, Lakatos Ferenc, Kubriczky József, Rumi Benjamin

Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Justin Júlia
A koreográfus munkatársa: Dudi Viktória
Koreográfus: Krámer György (Harangozó-díjas) és Kádár Ignác (Örökös Aranysarkantyú-díjas)
A rendező munkatársa: Lenchés Márton
Rendező: Vándorfi László

(Képek forrása: Pannon Várszínház)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A szeretet megvakított illúziója”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés