Hatalomvágy, tánc, Shakespeare • Hetedhéthatár

Színház

Hatalomvágy, tánc, Shakespeare

Shakespeare-tetralógiájának első darabjával, (Lady) Macbeth-ek című produkciójával érkezik a Pécsi Harmadik Színházba május 11-én Mándy Ildikó Társulata. Különleges hatású mozgásszínházi estjével a hatalomvágy természetrajzát vázolja fel.

Lady-MHalhatatlan drámái révén Shakespeare ma is él! – vélekedik Mándy Ildikó, aki nyolc éve kezdte el Shakespeare-tetralógiájának megvalósítását. Ennek első darabja a Macbeth-feldolgozás, a második a Rómeó és Júlia történet alapján készült RésJ című előadás, a harmadik kiindulópontja a Hamlet, amelynek öt változatát készítette el, a negyediket pedig Shakespeare szonettjei inspirálták. (Lady) Macbeth-ek című előadása – ahogy ő fogalmaz – a zsigerek játéka, a gyilkosság anatómiája a tánc és a mozgás nyelvén. A hatalomért való küzdelem, a nemi szerepek bizonytalansága, amely megváltoztatja a lelket és a testet. Mándy Ildikó szerint Shakespeare a lázadás, a korlátlan szabadság, az őrület költője, a Macbeth pedig a hatalomra törés, a hatalomvágy története. A hatalomvágyé, amelyet önmagunkkal és másokkal vívunk.

Vacsora_Gyilkosság_Szex_Revü – VokálSzólóDuett – a rendező-koreográfus ezzel a ,,műfaji megjelöléssel” illeti (Lady) Macbeth-ek című produkcióját, melyet fizikai színháznak nevez.  Maul Ágnesnek a Revizor Online-on megjelent méltatása szerint ,,A rengeteg ötlettel, játékossággal, humorral előadott jelenetsorozat szórakoztató mivolta legalább annyira köszönhető a szereplők tánctudásának, mint színészi képességeinek. Mozdulataik, tartásuk, arcjátékuk, ahogy egymásra néznek, vagy épp kikacsintanak a közönségre, mind-mind apró fricskák. A közönség is veszi a lapot, az elején komoly odafigyeléssel készül neki az előadásnak, de amint észreveszi, hogy sokszor a bolondját járatják vele, megkönnyebbülten dől hátra. Nem, most nem valami lelombozó világfájdalomban és kortárs halálközeli élményben lesz részünk. Itt inkább kinevetik a halált, játékot csinálnak belőle.”

Idén emlékezünk meg William Shakespeare halálának 400. évfordulójáról. Mándy Ildikó Társulata e 2008-ban bemutatott előadással is az angol nyelvű drámairodalom géniusza előtt tiszteleg. Május 11-én este 7 órakor színházunkban látható a különleges produkció, melyben a Harangozó Gyula-díjas Mándy Ildikó mellett a sokoldalú mozdulatművész, Fenyves Márk szerepel. A tánc elméletével és gyakorlatával egyaránt behatóan foglalkozó szakember dunántúli kötődésű: Nagykanizsán született, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola textil szakán végzett a 90-es évek elején, s abban, hogy táncolni kezdett, Eck Imre koreográfiáinak, a Pécsi Balett előadásainak és Uhrik Dóra táncművésznek volt meghatározó szerepe.

Mándy Ildikó Társulata tavaly az első világháborúról készült 1914/1915 című összeállítással vendégszerepelt a Pécsi Harmadik Színházban, azt megelőzően két Shakespeare-feldolgozását (RésJ – Rómeó és Júlia, Shakespeare-szonettek) láthatta a közönség.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS