Hetedhéthatár | Frigyesy Ágnes beszélgetett Böjte Csaba atyával a Székely Kör rendezvényén

Emberi tényező

Frigyesy Ágnes beszélgetett Böjte Csaba atyával a Székely Kör rendezvényén

A mindennapi kenyérnél fontosabb a remény. Ezzel a címmel tartott előadást és válaszolt Frigyesy Ágnes Szent Szalézi Ferenc-díjas újságíró kérdéseire Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, 2016. május 20-án Budapesten, az Aranytíz Kultúrház zsúfolásig megtöltött Tolnai Színháztermében.

Böjte Csaba

Böjte Csaba

Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke köszöntőjét követően előadásában példabeszédekben szólt a szeretet és a remény fontosságáról. Mint mondta, a Gonosz és sötét erők, sötétség ellen nem hadakozni kell, hisz úgysem tudjuk kilapátolni, hanem fényt kell gyújtani, s szeretetet árasztani magunk körül. A Szerzetes atya mondandóját többször hatalmas taps honorálta.

Elmesélte, hogy a székely zászló kitűzéséért hogy mondotta el a Miatyánkot román nyelven a román rendőrökkel. Egy árvaotthonban járt nagyszakállú motoros amikor hazament átadta egy szelfi képét egy ölében ülő árva kislánnyal élettársának, letérdelt eléje, egy csokor virágot nyújtott át részére és megkérte a kezét ezekkel a szavakkal. „Szülj nekem egy ilyen kislányt és feleségül veszlek.”

Szarvas István, Török Flóra, Török Tilla, Frigyesy Ágnes, Török Ádám

Szarvas István, Török Flóra, Török Tilla, Frigyesy Ágnes, Török Ádám

Böjte Csaba testvér előadását követően Frigyesy Ágnes, Szalézi Szent Ferenc-díjas újságíró, a Budapesti Székely Kör médiafelelőse beszélgetett 5000 gyermek megmentőjével, többek között megkérdezte, vajon mikor marad ideje az írásra, hisz Csaba testvér termékeny író-költő is egyben, s az est végén az érdeklődők megismerkedhettek legújabb kötetével, melynek címe: Zarándoklat az ATYAI házba.

A rendezvényen közreműködtek a délvidéki Török testvérek: Tilla, Junior Príma díjas, valamint Flóra és Ádám kiemelt nívódíjas népzenészek, Dévai Nagy Kamilla, Liszt-díjas érdemes művész, Kegye János pánsíp-művész, valamint a Dózsa György településről érkező, Isteni Irgalmasság Otthonában nevelkedő gyermekek.

A Budapesti Székely Kör rendezői az est végén adománygyűjtést szerveztek, s az összegyűlt 140 ezer Ft-t átadták Bajkó Éva nevelőnek, a Dózsa György otthonban nevelkedő gyermekek neveltetése javára. A közvetlen hangulatú, lelket-szívet melengető est közös imával és áldással zárult.

Print Friendly

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Frigyesy Ágnes beszélgetett Böjte Csaba atyával a Székely Kör rendezvényén”



Szóljon hozzá!



Archívum

Facebook