Eszter és Lajos

Időközben férjhez ment Eszter, Judit öccsének a lánya is.

Én munka nélküli éveim utolsó évét tapostam. Még egy év és nyugállományba helyeznek. De még nem éreztem öregnek magamat. Legendás erőm ugyan észrevehetően meggyöngült, ám a betegségek messze elkerültek. Egy időben fülzúgás (tinnitusz) kínzott, ami a sógornőm szerint gyógyíthatatlan betegség, két év múltán mégis kilábaltam belőle. Magas vérnyomásra meg ott voltak a gyógyszerek, plusz a naponkénti séta, úgyhogy ki voltam, azaz ki lettem volna békülve a világgal, ha a szomszédaim nem zenebonáznak jobbra-balra körülöttem. Főként Ubul szüntelen ugatása idegesített, mely főleg akkor ugatott, ha kizárták az udvarból. Egyszer, amikor már nem bírtam tovább hallgatni, átmásztam a kerítésen, hogy kiengedjem a kft. előkertjéből. Hát ez, tekintettel a gyilkos fogakra, elég merész, sőt, kockázatos vállalkozás volt.

Ubul

A kutya meghökkent, s gyanakvóan figyelte, mit keresek a portáján. Menj, barátom, szabad vagy – nyitottam ki a kaput, és visszaballagtam a kerítéshez. De már átmászni rajta nem sikerült egy­könnyen. Na, nem a kutya miatt. Az, isten uccse, nem bántott, csupán a kerítésen akad­tam fenn, mint a nyársra tűzött báránycomb.

2004. január 14-én végre örökre búcsút inthettem a munkaügyi hivatalnak: nyugdíjas lettem, 62 éves öregember, úgy bizony. Ezután a magántanítványaimat is sorra feladtam. Nem szorultam rájuk, és a tolmácsmunkára sem, hál’ istennek. Még elvállaltam egy olasz tolmácsolást a rendőrségen, egy németet Bécsben, azzal teljesen átadtam magamat, na nem a semmittevésnek, csak az irodalomnak, jóllehet… Folytassam? Inkább nem, hiszen úgyis sejtik mire gondolok.

Novum Verlag (Új Kiadás). Hallottak róla? (Ma Novum Publishing néven ismerik.) Kiadóvezetők Wolfgang és felesége, Sabine Bader. Magyarországi székhelye Sopron 2001-től. Új kiadó után kutatva ide tévedtem valamikor 2005 tájékon. Itt nem kérdezték, ki vagyok, hány díjat nyertem, milyen írói múlt van mögöttem, ezzel szemben már a kezdet kezdetén nyomatékosan közölték, hogy bárkitől bármilyen minőségi munkát kiadnak, amennyiben a szerző fe­dezi a nyomdai, reklám- és egyéb költséget. Pont ettől tartottam. A minőség nem zavart. Biztos voltam benne, hogy az én német nyelvtanom valóban minőségi alkotás, és nem jár rosszul vele, aki kiadja, illetve megveszi.

– Aha, tehát magánkiadás – köhögött Juditka. – Akkor nyilván szerzői jutalék is jár érte.

– 10%.

– Micsoda rablás! Igazság szerint nekik járna ennyi, nem nekünk, a macska rúgja meg! Hány könyv után?

– Arról még nem beszéltünk.

– Hát beszéljetek! Lássuk, mit mond a matematika! – húzott elő egy papírt, és elkezdett szá­molni. – Igen. Kérdezd meg, mennyi könyvet kell nyomtatni ahhoz, hogy mi is nyerjünk a kiadáson valamit.

– Ez azt jelenti, hogy… – gyúltam ki, mint a villanykörte, amikor bekapcsolják az áramot.

– Egyelőre semmit sem jelent – hűtött le egy kézmozdulattal. – Írjál nekik, aztán meglátjuk.

– Pillanat! – kapcsoltam be a gépemet. – Már csetelek is. A kiadó 3000 példány alatt senkivel sem szerződik. Ennek ára hozzávetőlegesen 6-700 ezer forint kereken – közöltem Judittal a lesújtó információt. – Ebben benne van a reklámköltség és a terjesztési taksa is.

– De nagyvonalúak. Írd meg, hogy nekünk ez túl drága. Ennyiért nem kötünk üzletet.

Dorogi-Szabó Ágnes

– Egyetértünk, megírom, de csak miután lektorálják a munkámat. Igaz, hogy ezt már a Pano­ráma is megtette, de ami biztos, az biztos. Szeretném, ha mások is megerősítik, hány óra.

A megerősítés több volt, mint biztató. A N. V. programvezetője, Dorogi-Szabó Ágnes, helye­sebben a lektora szerint olyan remek nyelvtant szerkesztettem, amilyet még senkitől sem olvastak az utolsó húsz évben.

– És te el is hiszed nekik? – bazsalygott Ditta gúnyosan.

– Miután kedves, megbízható nő, mert az, amit számtalanszor be is bizonyított, miért ne.

(folytatjuk)

Megosztás

Tweet