Talán három hónappal ezelőtt történt, hogy „valaki” – nem nevezem meg, mivel ez nem a reklám helye – játékos pályázatot hirdetett, amelyre 200 szavas párbeszédekkel lehetett jelentkezni. Bárki és bármi, bárkivel és bármivel beszélhetett bármiről. Törekedni kellett arra, hogy kevés olyan szót használjunk, amelyet nem a szereplők mondanak, csupán kisegítő, kiegészítő feladatuk van. Elvárták a meglepő fordulatot és tartalmat, valamint azt, hogy szerepeljenek benne a „szeretsz”, „szeretlek” szavak.
Saját hibámból nem tudtam időben és megfelelő módon elküldeni tréfásnak szánt alábbi párbeszédeimet, így azok nem is vehettek részt a versenyben. Ennek ellenére szívesen osztom meg a HHH olvasóival, és ha csak egyetlen mosolyt sikerül kicsalnom valakiből, már nem dolgoztam hiába.
Mesepárbeszéd
– Csakhogy végre rád találtam szépséges királykisasszony! Hét nap, hét éjjel vágtattam hozzád.
– Ki vagy te hős lovag?
– Ábrahám királyfi vagyok. Azért jöttem, hogy megszabadítsalak a szörnyű átoktól.
– Honnan tudsz te erről?
– Felséges nagyapám mesélt rólad, a titokzatos kastélyban élő szépséges királylányról. Nem volt maradásom, és azonnal lóra ültem!
– Nagyapád mesélt az átokról? Azt is tudta, hogy miért kell itt szenvednem?
– Valamikor tudta, de elfelejtette. Tudod, már nagyon öreg, nem emlékszik mindenre, különösen a történetek vége esik ki a fejéből.
– Nem baj. Itt vagy, és az a lényeg! Akarsz-e engem megszabadítani?
– Minden vágyam!
– Akkor csókolj meg, közben hunyd be a szemed, és számolj lassan háromig! Utána kinyithatod.
– Egy, kettő, három. Hol vagy?
– Itt vagyok előtted.
– Ne viccelj velem! Nem látlak!
– Nézz a lábad elé, a földre, brek, brek! Ez a szép zöld béka vagyok.
– Na ne szórakozz velem! Bújj elő, ezt a békát pedig tüntesd el!
– Én vagyok a béka. Brek, brek. Egy gonosz boszorkány királylánnyá változtatott, elszakított népemtől, de hála neked, megtört a varázs. Visszatérhetek hozzájuk. Szeretlek! Brek, brek.
– Szeretsz? Mégis mit képzelsz magadról? Mit érek a te szereteteddel?
– Nagyon is sokat. Hamarosan megtudod – válaszolta a béka, és elégedetten nézte, ahogy a királyfi teste összezsugorodik, és bőre egyre zöldebb lesz.
A vad szenvedély
– Ha nem csalódom, akkor visszajöttél – szólt halkan, mert félálomban is jól érzékelte a mellette történő lágy mozgást.
– Véletlen, hidd el csak véletlen! Tulajdonképpen már megyek is. Bocsánatot kérek, ha felzavartalak.
– Nem! Nem mész sehova! Ha már felébresztettél, maradj még! Akár örökre. Nem akarlak újra elengedni. Szükségem van rád.
– Engedj mennem! Nem szeretnék veled maradni, nagyon félek tőled.
– Ugyan már. Ne mondj ilyeneket! Én ezt egészen másként érzem, másként gondolom. Már a mozdulataid izgalomba hoznak, illatod valósággal elkábít, bőröd érintése felkorbácsolja érzelmeimet. Légy az enyém!
– Nem! Nekünk nem lehet közös jövőnk. Te képes lennél durván kettészakítani az életemet. Ezt én nem akarom. Értsd meg, csak az eső elől menekültem be! Hallod, hogy zuhog? Ha elállt, már itt sem vagyok.
– Dehogynem. Ezekkel a gyűrűkkel egyébként sem jutnál messzire. Gyönyörűek, mindig is vonzottak. Na mutasd csak, hadd vizsgáljam meg jobban őket!
– Ne közelíts! – könyörgött ijedten, mert megérezte a vad szenvedélyt.
– Nem engedlek el többet!
– De hát csúnya vagyok, nem méltó hozzád!
– Ne aggódj, én így is kívánlak! Szeretlek.
– Szeretsz? Nem igaz! Csak a testemet akarod! – kiáltotta utolsó kétségbeeséssel, de a választ már valószínű nem hallotta, mert valósággal lebénult a rémülettől.
– Miért nem hiszel nekem? Nagyon szeretlek! – vigyorgott a vakond, és bekapta a gilisztát.
Az esernyő
– Marikám, vendéged volt a hétvégén? – kérdezte csodálkozva Béla.
– Nem, senki.
– Akkor kié ez a férfi esernyő?
– Biztosan a tiéd drágám.
– Nekem soha sem volt sötétkék esernyőm.
– Nem? Akkor fogalmam sincs. Valaki máskor felejthette nálunk. Talán egy barátod, vagy kollégád.
– Az nem lehet, mert péntek reggel, amikor elutaztam, még nem volt itt.
– Mondtam már: fogalmam sincs róla. Nem tudom, miről beszélsz! Miért faggatsz ilyen kitartóan?
– Ne viccelj drágám! Ezt valaki csak az én távollétem alatt hagyhatta itt. Szerintem nincs más magyarázat.
– Lehet, hogy szerinted nincs, de akkor sem így történt. Mondtam már: nem volt itt senki!
– Ez nagyon valószínűtlen!
– Szóval nem hiszel nekem?
– Most nem erről van szó. Nem találod furcsának, hogy egyszer csak ide kerül egy idegen esernyő, és egyikünk sem tudja hogyan?
– Valóban furcsa! Biztosan egyszer valaki másét hoztad haza véletlenül, de én nem gyanúsítalak semmivel, mert szeretlek! Lehet ettől többet kívánni?
– Szeretsz? Én is téged. Ha jobban belegondolok, ehhez nem is kell mindent elhinni. Ettől többet tényleg nem lehet kívánni!
– Akkor ne foglalkozzunk ezzel az átkozott esernyővel, felejtsük el! Jó?
– Jó! Majd úgy használom, mintha a sajátom lenne. Mindig azt fogom gondolni róla, hogy az enyém. Talán egyszer majd el is hiszem!
– Drága vagy! – mosolygott elégedetten Marika, és megcsókolta Bélát.
Hozzászólások