Amikor esténként a számítógépem előtt ülök, és nézem az írásaimra érkezett lájkokat, hozzászólásokat, sokszor azt gondolom, milyen jó volt a nyugatosoknak, mert nekik még nem volt erre gondjuk. A megjelenés után talán kaptak néhány levelet, esetleg megállította őket az utcán egy-egy ismerős, aki elmondta nekik, hogy olvassa őket, és nagyon jó az, amit írnak. Én ezzel szemben lájkokat nézek, abból próbálok következtéseket levonni arról, mit is írtam: jó-e, sokan olvassák-e meg egyáltalán. Tudom, nem lájkokkal mérjük az irodalmat, de a számok mégiscsak elárulhatnak néhány dolgot: ha sok lájk jön, tudom, valamit eltaláltam. Vagy nem. Mindenesetre jót tesznek az egómnak, elhitetik velem: szeretnek. Vagy nem. De ha kevés a visszajelzés, igen nagy elemzőmunkába kezdek ilyenkor, roppant megalapozott magyarázatok születnek egy-egy írás kapcsán. Például: azért nem lájkolták ezt az írást, mert…

…mert reggel van, és álmosak az emberek.

…mert este van, és álmosak az emberek.

…mert rossz idő van, filmet néznek az ismerősök.

…mert jó idő van, kint tollasozik mindenki.

…mert tanév van, tanulnak a gyerekkel.

…mert szünet van, játszanak a gyerekkel.

…mert meccs van a tévében, kikapott a válogatott.

…mert meccs van a tévében, nyert a válogatott.

…mert túl intellektuális az írás.

…mert túl proli.

…mert rossz író vagyok.

…mert jó író vagyok, akkora irodalmi élményben volt részük a barátimnak, hogy sokkot kaptak.

…mert túl hosszú az írás.

…mert túl rövid.

…mert szöveghez kellett volna kép is.

…mert a kép elvonja a figyelmet.

…mert az ismerőseim levettek egy könyvet a polcról, és olvasnak valami JÓT.

…mert az írásban sok az üzenet.

…mert nem szól semmiről.

…mert hétvége van.

…mert hétköznap van.

…mert Mexikóban árvíz van.

…mert ma este sok a macskás videó a Facebookon.

…mert az ismerőseim unnak/utálnak.

…mert túlságosan szeretnek.

…mert ritkán posztolok.

…mert sűrűn posztolok.

…mert haikut kellett volna felrakni.

…mert prózát kellett volna felrakni.

És egy ilyen mély, megalapozott elemzéssel eltöltött este után másnap találkozok valakivel, aki fent van a Facebookon ugyan, ismerősöm is, de egyáltalán nem lájkol semmit, nem szól hozzá semmihez, mégis mikor meglát, ez az első szava: olvastam a tegnapit a Fészen, nagyon-nagyon tetszett, csak így tovább, imádom, ahogy írsz, mindig várom a következőt! Lám, többen olvasnak, mint azt gondolnám.

Megosztás

Tweet