Apró lábaival nesztelenül lépked. Lassan közelít.
Csak csend van és néhány kis szusszanás a kerti fán. Épp csak egy picike sóhaj, talán egy ima. Egy kis szelídség, ami még édesebbé teszi ezt a már-már giccsbe hajló örömöt.
Káprázatos ez a tapintat. Olyan, mint egy fátyol, ami láttat ugyan, de még nem mutatja meg igazán a mögötte rejlő szépséget és épp, amikor nem gondolnád, lehull és megölel a rejtőzködő.
Fotó: CaTherinA
Hajnali köddé ölel.
Még háttal állok, mégis felékesít a tó minden örömével és bánatával. Rám simít a madárdalból minden zendülést. Úgy ölel, hogy soká kitartson, hogy eggyé forrjanak zsigereink. … és eggyé forrnak és szenvedéllyel zendülnek és csendülnek és mégis minden hallgat.
Elhallgat minden.
Meghallgat.
Meghallgattatik.
Mindenestül és mindentelenül mártózom ebben a gyönyörű tavaszban.
Hozzászólások