Hetedhéthatár | Két hét múlva kezdődik a 9. Ördögkatlan Fesztivál

Kultúra, művészet

Két hét múlva kezdődik a 9. Ördögkatlan Fesztivál

Sajtótájékoztató keretében mutatták be július 18-án Pécsett a 9. Ördögkatlan szervezői a bő két hét múlva kezdődő, ötnapos összművészeti fesztivál programjait. Az alábbiakban a szervezők mindenféle hivatalos fordulattól mentes, őszintén emberi hangvételű meghívóját adjuk közre Olvasóinknak kedvcsinálóként, Gyenese Andrea sajtótájékoztatón készített felvételeivel.

 

Katlan20160718-1

 

2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól kölcsönzött mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Kölcsönzik mindezt a két védnöktől, az első Ördögkatlant még megnyitó Cseh Tamástól és a már említett Törőcsik Maritól.

És most itt a kilencedik alkalom! Őrizzük immár létező hagyományainkat, és közben mindig kitalálunk újdonságokat. Alapvető célunk változatlan: a művészeti ágak legjobbjait hívjuk meg a négy katlanfaluba, s általuk teremtünk lehetőséget arra, hogy sokezren találkozhassunk, és „jók legyünk öt napig”.

 

Katlan20160718-2

 

A programban vannak még apró bizonytalanságok, és hátra van a finomítás, a díszítés, amikor pici gyöngyszemekkel teliszórjuk az egészet, de a lényeget már tudjuk. Jöjjön most egy igazságtalan válogatás, reklámfogásnak tűnő (mert az, az is) felsorolás. Igazságtalan, mert a meg nem említettek is fontosak számunkra, hogy most is Díszvendég lesz például Udvaros Dorottya és Kovács Gerzson Péter, és ez a címke természetesen produkciókat is takar; az idén különös figyelemmel fordulunk a fiatal alkotók felé, hívjuk a budapesti és a kaposvári színihallgatókat (Zsótér-féle Sirály, Vidnyánszky-féle Psyché), a pécsi művészeti kar kiállítóit; megtörténik eddigi legnagyobb vállalkozásunk: Bartók Concerto-ja hangzik el Beremenden Dinyés Dániel és a Hungarian Studio Orchestra előadásában.

 

Katlan20160718-3

 

Az Ördögkatlanra készíti el és hozza világpremierként a Concerto táncszínházi változatát Horváth Csaba vezetésével a Forte Társulat; központi program lesz a Saul fia: szabadtéri vetítés, kiállítás, és reményeink szerint az alkotók közül is felbukkan egy-kettő-három…; „Húsz éves lenne” címmel nem feledkezünk meg az Ördögkatlan egyik elindítójáról, az immár a múlthoz tartozó Bárka Színházról; megtámadja a Katlant az Óbudai Danubia Mozart-kommandója (és persze Dinyés Daniék is Mozarttal jönnek, de immár nem beavatnak a Cosi fan tutte-be, hanem bemutatják azt); és persze színház színház hátán: Katona József Színház, Tatabánya, Kaposvár, Nézőművészeti, Orlai-produkciók…; Hrabal és Örkény portréja mellé Weöres kerül, és jön az „élő irodalom” is: Forgách, Háy, Kemény, Grecsó és persze Rájátszás…; a kisharsányi Teleki-kertben argentin cirkuszisták lesznek nap mint nap; a Mediawave után új nevet tanulunk: a Kovács Udvarházat Göttinger Paliék vezetésével elfoglalja a Caminus – és nagyon jó lesz!; teli leszünk családi- és gyerekprogramokkal Rutkai Boritól az Almáig, Csokikoncerttől a Bóbitáig; és itt jönnének az állandó fellépők (barátok, perszehogy), akiket nem tudunk mindet felsorolni, de Quimbyre, Kiscsillagra, 30y-ra Besh o droM-ra és társaikra gondolunk, no meg a Faluturistákra és a k2-re, Berecz Andrásra és  Lajkó Félixre… és a sor végére írjuk oda: Wombooo!

Ötnapos mulatságra hívunk hát mindenkit, aki normális és aki nemnormális, és aki a szívét hozza közénk, az Ördögkatlan egyre bővülő emberséges közegébe.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Két hét múlva kezdődik a 9. Ördögkatlan Fesztivál”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés